Ózd: Nincs már mit folytatni

Lepusztult gyárépületek mellett tündéri kertváros, több száz lakosú nyomorteleptől néhány utcányira frissen felújított panelsor – Ózd a maga 34 ezer lakosával igazi mozaikváros, amely minden sarkon képes más képet mutatni. Az egyetlen közös vonás az itt lakókban, hogy saját helyzetüket végletekig kilátástalannak élik meg.

Miért is ne tennék? A rendszerváltás óta eltelt negyed század minden egyes napja csak rosszabbat hozott, legalábbis sokan így élik meg azt, ami történik. Az egykori gyárváros mára csak munkanélküliséggel, elvándorlással és nyomorral találkozik, és ezen egyetlen eddigi vezetés sem tudott segíteni.

Az, ami hétfőn nyilvánvalóvá lett, hamarosan talán az „ózdi fordulat” néven válik majd tanítandó példává (kérdés persze, milyen előjellel). Mert az önkormányzati választások egyik kétségtelenül legnagyobb meglepetése az volt, hogy Ózdon jobbikos polgármestert választottak. Ám az út, ami ide vezetett, sokkal bonyolultabb annál, mint amit sejteni vélünk a távolból.

Csak a baj közös

Ózd még emlékszik arra, milyen volt virágzó városnak lenni, ahol „aki akart, az tudott is dolgozni”. Ebből szakadtak ki negyed százada, és ez az, ami mindenkit mindenhol érint – a belváros nyugdíjasaitól a telepek cigányságáig. Az erre a problémára adott reakciók viszont már különbözőek: aki teheti, elmegy, ez főként a tanult fiatalokra jellemző. Aki viszont erre nem képes, szintén kiszorul a városból, ám nem egy jobb élet, hanem a nyomortelepek irányába tud csak mozdulni.

Ezeken a területeken úgy nőnek ma fel a gyerekek, hogy nem tapasztalnak mást, csak szegénységet, kilátástalanságot, és az ebből fakadó kitaszítottság érzése kíséri őket napra nap. Ahogy azt a 76 éves Edit néni – két cekkerrel a kezében – kissé talán dühösen túlozva körülírja: „nincsenek itt már csak nyugdíjasok meg cigányok”.

Ózd másik problémája a félelem. Valamitől mindenki fél. „Odabent” épp a peremrészeken élő cigányságtól félnek. „A templomból az asszonyok nem mernek sötétedés után egyedül hazamenni. A közbiztonság nagyon rossz” – int a fejével egy bácsi az utcán korzózó néhány fiatal felé. Nem mondja ki, de a szeme villanásából lehet látni, hogy mire gondol. Mások nem ennyire visszafogottak. „A cigányokkal van a baj, megmondom őszintén. Nem dolgoznak, csak várják a segélyt, közben meg lopnak, amit tudnak” – mondja nem kifejezetten halkan egy idősebb néni, aztán továbbsiet, még azt sem mondja meg, örüle neki, hogy a jobbikos polgármesterjelölt nyert. A városban hétköznap délután szinte üresek az utcák, alig néhány fiatal lézeng, mások a munkából hazafelé sietve vásárolnak, aztán eltűnnek a panelek árnyékában. A kilátónál egy tinédzser párt zavarunk meg, elnézést kérünk a meghitt pillanat megbolygatása miatt, és míg tekintetünk a városon pihen, megkérdezzük, mit lehet itt csinálni esténként. „Hát semmit. Este hazamegyünk” – vonja meg a vállát a lány.

De a telepeken is félnek az emberek: a néhány száz fős, szinte kizárólag romákból álló, a várostól már járhatatlan utakkal elválasztott területeken sem jobb a helyzet. Egymástól is félnek, az uzsorástól is, emlékeznek még arra, milyen volt, amikor a Gárda vonult náluk, vagy amikor elzárták a nyári, rekkenő hőségben a vizet – és most már attól is tartanak, mit hoz számukra a Jobbik. A bizalmatlan és aggodalomtól terhes légkört nem oldják a fél- és tévinformációk sem. Halljuk, valaki szerint a Jobbik megtiltja majd, hogy a cigányok este nyolc után kimenjenek az utcára, más szerint az összes segélyt elveszik majd tőlük. Nem meglepő ebben a helyzetben az sem, hogy sokan még valami csodára várnak: arra, hogy újra lehet majd szavazni, mert elcsalt választás volt ez. Amikor azt kérdezzük, miért hisznek ebben, többen mesélik: tudják, hogy a Jobbik 1-2 ezer forintért vette meg a cigányoktól a szavazataikat. Miért tenne ilyet egy roma? – kérdezzük döbbenten, mire egy férfi kissé csalódottan néz ránk: „Sok pénz az…” Érdekes, hogy a belvárosban épp ennek az ellenkezőjére hallunk példát, ott két idős úr meséli egymásnak kuncogva, cinkosan összekacsintva, hogy a Fidesz ugyan hiába költött a pluszszavazatokra pluszpénzt, mégsem bírták leverni a Jobbikot.

Amikor viszont azt szeretnénk tudni, vajon kik voltak azok, akik eladhatták a szavazataikat a pártnak, valami egészen mással is találkozunk. „Az volt a baj, hogy sokan a cigányok közül nem mentek el szavazni” – magyarázta egy asszony Bánszálláson, Ózd egyik külterületén. Amikor megkérdezzük a körülöttünk állókat, ötből hárman a bajszuk alatt bevallják: ők sem mentek el. És sok ilyennel találkozunk még…

Nem történt semmi

Ebben a légkörben egyetlen vágy érződik csupán, de az szinte mindenki közös álma: változás kell, valamilyen gyors, hirtelen, varázslatszerű esemény, ami kirántja Ózdot ebből a kilátástalanságból. Mint egy mantrát, hallgatjuk az emberektől a két hívószót: „munka és rend”. Az kell ide, ez az, amit mindeddig senki sem tudott megadni nekik. „Nem volt baj az előző polgármesterrel sem, de az nem értett a vezetéshez. Kiköveztette a főutcát, de attól mi lett jobb?” – kérdezi tőlünk lemondó legyintéssel Endre, a 36 éves munkanélküli férfi. Senki sem tud mondani semmilyen pozitívumot az elmúlt évek vezetőségéről. Mit is mondhatnának? Sem szocialista, sem fideszes testület nem tudott eddig még megoldást találni a kialakult helyzetre, a látszatmegoldások mellett legtöbbször csak úgy tettek, mintha a problémák magukat tudnák felszámolni.

„Képviselőt ebben a kampányban sem láttunk, egyet sem. Nem jön ide senki” – mondja egy asszony Bánszálláson. „El tudja képzelni, hogy ez a rész régen milyen gyönyörű volt?” – mutat végig egy másik nő a mostanra félig lebontott, ablaktalan, kihalt házak tömkelegén. Köztük szeméthalmok, kóbor kutyák és gyerekek, úgy tűnik, ezeken a helyeken megállt az idő, csak a nyomor konzerválódik és termeli újra önmagát.

A számok bűvöletében

Azt azért mindezek tudatában is érdemes megjegyezni, hogy a Jobbik nem aratott elsöprő sikert. Mindössze 66 szavazattal szereztek többet, mint az előző városvezető, Fürjes Pál, ráadásul, ha arányaiban nézzük a mostani választást, még az áprilisinál is kevesebb vokssal büszkélkedhetnek. A kampányuk sikerességét azonban jól mutatja, hogy azokon a helyeken, vagyis a város belső területein, amelyek lakosságát a Jobbik megcélozta, sokkal jobb eredményeket értek el a Fidesznél, míg a peremterületeken, vagyis a telepeken még így is a kormánypárt volt népszerűbb. A szavazatokat egyébként újraszámolják, nyilván a szoros végeredmény adhat okot nekik némi reményre – illetve gyanakvásra is akár…

A baloldal mint olyan mostanra legfeljebb néhány plakáton jelenik meg Ózdon, értelmes alternatívaként sehol senki nem említette őket. Mintha nem is lettek volna jelen a városban.

A változás, amire vártak

Hogy miért sikerült a Jobbiknak polgármestert adnia Ózdnak? A válaszhoz elég eltölteni egy kis időt az alig 27 éves Janiczak Dáviddal. Ózdon született, s így együtt nőtt fel azzal a látvánnyal, ahogy a város napról napra egyre lejjebb csúszik a lejtőn. Tapasztalta a bezáró gyárak után támadt szorongató munkanélküliséget, azt, hogy miként költöznek el a saját kortársai, míg az itt maradók körülményei egyre romlanak. Ő így mesél: „amikor a barátaimmal beszélgettünk, kerestük a válaszokat, mit lehetne csinálni. Aztán jött a Jobbik, fórumot tartottak, és ott azokat a kérdéseket hallottuk viszont, amikről mi is beszéltünk”. Hát, így megy ez.

Tegyük hozzá, a Jobbik valóban ügyesen választott: Janiczak Dávidról a helyiek (mármint a belvárosban élők, akik támogatták őt) azt mondják, benne látják azt a fiatalos lendületet és erőt, ami ahhoz kell, hogy végre tegyen valaki valamit. Megválasztása így nem csak saját érdeme, de az előző polgármesterek teljes kudarca is, hiszen ők ezek szerint tehetetlennek bizonyultak. Ráadásul, szemben az eddigi pártokkal, még igazán ideje sem volt hiteltelenné tennie magát vagy pártját, így nyer értelmet a megelőlegezett bizalom. „Csak mondom, a Fidesz programja itt, Ózdon az volt: folytatjuk. De mit?” – mutat egy immár idejétmúlt választási plakátra az utcán Endre, a fiatal munkanélküli. Ugyanezt mondja az új polgármester is: ők legalább ígértek is, munkahelyeket és rendet. Könnyű dolga egyébként biztos nem lesz, ugyanis a közgyűlésben a Fidesz lesz többségben. Ez azonban nem akasztja meg, hisz benne, hogy kellő határozottsággal sikerül majd konszenzust teremtenie.

Rend lesz a lelke

Lendületesen siet felénk, egyik interjút adja a másik után, alig tudunk beférni a programjába. Feszültséget mégsem érzünk rajta, amikor leülünk beszélgetni. Kérdezem, nem zavarja-e, hogy a fél ország a meglehetősen sutácska verseit olvasgatja és a fényképeit nézegeti. Meglepte ez a fajta érdeklődés, ő inkább a tetteivel akar bekerülni a hírekbe, már ha egyszer el tudja kezdeni az érdemi munkát, mondja, mint aki most érkezett a kommunikációs tréningről.

De mit takar az „érdemi munka” az újdonsült polgármester számára? Bár valóban 30 oldalas programmal rukkoltak elő, abból leginkább az derül ki, hogy a közhangulatra sikerült kiválóan rezonálniuk.

A legfontosabb, hogy rend legyen – mondja –, hogy senki se jusson jogosulatlan előnyökhöz. Ennek egyik elemeként említi a polgármester, hogy az elhíresült érpataki modell Ózdra fordításával szeretne javítani a közbiztonságon. Csak a rend kedvéért: maga az érpataki modell, illetve az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán militáns és magyarkodó maskarái mellett azzal vált hírhedtté, hogy folyamatos megfélemlítéssel, kemény szankciókkal és a fenyegetettség érzetének megteremtésével igyekezett rendet tartani az utcákon – elsősorban természetesen a cigányság körében.

Azt Janiczak Dávid sem tagadja, hogy mint a Jobbik úgy általában, ő maga is hiszi, van olyan, hogy cigánybűnözés, és ezt vissza kell szorítani. A „rend” az a szó, ami talán a legtöbbször hangzik el a beszélgetésben, erről beszél, amikor a városőrség felállításának tervét említi, illetve amikor úgy fogalmaz: „a romboló elemeket át kell állítani az építők sorába”. Sőt: „akik erre nem hajlandóak, azoknak az életét meg fogjuk nehezíteni és elő fogjuk segíteni a városból való távozásukat”. Ez is a kampány szövege volt, szó szerint mondja fel a polgármester – el is ér azokhoz, akik meg akarják hallani. Mindenki érti a városban, kiket ért a polgármester „romboló elemek” alatt, még ha ő maga a pesti újságíróknak óvatoskodva fogalmaz is.

Mindezt tényleg mondhatta volna akár az érpataki polgármester is, ám Janiczak hirtelen egy másik példát említ. „Ismeri azt a cserdi polgármestert, aki addig jutott a saját településén, hogy mostanra ők visznek adományt Budapestre? Itt is ezt szeretném elérni, hogy Ózd is eljusson idáig” – utal Bogdán Lászlóra, Cserdi első emberére. Ő az a polgármester, aki a Baranya megyei településen munkahelyeket teremtett az önkormányzati földeken, és elérte, hogy a szinte teljesen cigányok lakta Cserdiben újra legyen értéke a munkának. Mint Bogdán László mondani szokta: azért dolgoznak, hogy minden egyes nap egy újabb magyar higgye el, a cigányok rendes emberek. Munkát egyébként Janiczak is úgy teremtene, hogy az önkormányzati földeken kezdene mezőgazdasági termelésbe. Íme, ez az érpataki modell mellett az a teljesen más irány, amit Janiczak Dávid említ. Ismerve a két település történetét, aligha lehetséges Ózdon egyszerre az érpataki és a cserdi modellt megvalósítani. Vagy így, vagy úgy.

Naivitás-e, avagy csak a pesti újságírónak szánt tudatos ferdítés, magunk sem vagyunk biztosak benne, de kétségtelenül lehengerlő a hév, ahogy a városról, annak megújításáról beszél. Közvetlen, barátságos fiatalember, aki ugyan még csak ismerkedik a nagypolitika minden nyűgjével, de jól láthatóan egyáltalán nincs megijedve a feladat nagyságától. Miközben hallgatjuk, eszünkbe is jut: összeszedettebben és szebben beszél sok, országos szinten is ügyködő politikusnál. Az interjút azzal zárjuk, szívesen eljönnénk Ózdra egy év múlva is megnézni, a hangzatos tervekből mi és hogyan valósul meg. Ő pedig mosolyogva mondja: jöjjünk csak nyugodtan.

Munka dolgában a 27 éves fiatalembernek azt kellene megoldani, amit 25 éve az egymást követő kormányok és városvezetők sora sem tudott. Ami a rendet illeti, Ózdon a kérdés így is feltehető: elmúlik-e az emberekben jelenleg feszülő félelem? De mi nem csak arra leszünk kíváncsiak, hogy a belváros nyugdíjasai ki mernek-e majd menni este az utcára. Az is érdekel majd minket, hogy a helyi, létminimum alatt élő és a jövőtől, illetve a Jobbiktól rettegő cigányság vajon fél-e majd még, meg lesz-e félemlítve úgy, ahogy már most érzi magát.

Ha a Jobbik megerősödésének okait akarja valaki érteni, Ózdra kell annak mennie. A város lakóinak kis többsége úgy döntött, kipróbálja az eddig nem próbáltat, ha másért nem, hát az Ózdon már egy ideje széles körben terjedő „minden mindegy” alapon. Ha netán a munka és rend ígéretével ügyesen kampányoló 27 éves fiatalember mögül is elfogyna a bizalom, annak katasztrofális, de egyetlen Ózdon töltött nap alapján is jól kalkulálható következményei lehetnek. Janiczak Dávidra tehát oda kell figyelni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!