Idén nem adja ki a svéd akadémia az irodalmi Nobel-díjat – jelentette be a Nobel Alapítvány pénteken. A halasztás oka az, hogy az utóbbi időkben számos botrány rendítette meg a díjat odaítélő testületet, amelynek több tagja lemondott.

  -
  -
- – Kép 1/2

A botrány tavaly novemberben robbant ki, amikor tizennyolc nő szexuális visszaélésekkel vádolt meg egy fotográfust, Jean Claude Arnault-t, akinek felesége, Katarina Frostenson költő akkor az akadémia tagja volt. Arnaultval kapcsolatban felmerült annak gyanúja is, hogy köze van a Nobeldíjasok nevének idő előtti kiszivárogtatásához (legutóbb 2014-ben, a francia Patrick Modiano író esetében), a költőnő pedig eltitkolta, hogy érdekeltsége van egy feladatával összeegyeztethetetlen vállalkozásban. Arnault minden vádat tagad, de a balhé elegendő volt arra, hogy ki- élezze a bizottságon belül régóta feszülő ellentéteket. Frostensont kizárták, majd a testület hat tagja, köztük az első női elnök, Sara Danius is lemondott.

A svéd akadémia rendszerint október első felében jelenti be az irodalmi Nobel-díj nyertesét, de ez idén már biztosan elmarad. A díjakat finanszírozó Nobel Alapítvány közölte, hogy terveik szerint jövőre ismét odaítélik a díjat, és ezzel együtt bejelentik az idei nyertes nevét is. Az alapítvány szerint a döntés jelzi a helyzet súlyosságát. A Svéd Akadémia válsága hátrányosan befolyásolta a Nobel-díjat, és a halasztásról hozott döntés „segíti megőrizni hosszú távon a Nobel-díj reputációját”. 

Egyébként nem először fordul elő ilyen a legrangosabb irodalmi díj története során. 1935-ben azért nem kapta meg senki az elismerést, mert nem találtak olyat, aki méltó lett volna rá. A világháborúk idején hétszer történt meg, hogy nem osztották ki az irodalmi Nobelt (legutóbb 1943-ban), de az utóbbi évtizedekben nem volt példa ilyesmire.

A halasztás semmilyen módon nem érinti a több kategóriában odaítélt Nobel-díjat – közölte az alapítvány, kifejezve elvárását, hogy „a svéd akadémia most minden erőfeszítését arra fordítja, hogy helyreállítsa díjat odaítélő testületként élvezett hitelességét”. Az alapítvány nagyobb nyitottságot is elvár a jövőben a 18 tagú testülettől. 

Az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas író Kertész Imre, aki 2002-ben kapta meg a rangos kitüntetést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!