Milyen nehézségekkel, akadályokkal szembesülnek a nők a mindennapokban, honnan várnak válaszokat a legégetőbbnek érzett problémákra? Ezekre a kérdésekre kereste a választ kutatásában a Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti képviselete Gregor Anikó szociológussal és a Závecz Research kutatóintézettel. A beszélgetésekben 25–70 év közötti nők és férfiak vettek részt Budapesten és négy vidéki városban.
Az elemzés készítői a nők megítélésével összefüggésben fel idézték, hogy a kormányfő tavaly az amerikai magyar nagykövet, Szemerkényi Réka visszahívását firtató újságírói kérdésre még úgy reagált, nem foglalkozik nőügyekkel. A furcsa válasszal ellentétben a 2018-as parlamenti választások másnapján Orbán Viktor bejelentette, hogy „de mográfiai súlypontú kormányzás” következik, amelynek értelemszerűen számos nőpolitikai vonatkozása van.
Nem 2010-ben kezdődött az a folyamat, amelyben a nők elsősorban családi szerepeiken keresztül vannak jelen a közbeszédben, de azóta ez a tendencia tovább erősödött, hiszen a magyar kormánypártok a nőkről főleg mint anyákról beszélnek. Rá- mutattak a kutatás készítői arra is, hogy a beszélgetések alapján a problémák közül a megélhetés kérdései domináltak: a bérek, az árak, a hitelek, a lakhatás. A munkahelyi körülményeket mindenhol kemény szavakkal írták körbe a válaszadók: kiszipolyozás, kizsákmányolás, rabszolgaság volt a jellemző kifejezés.
A munka világa az egyik legproblémásabb terület az ország minden régiójában. A megkérdezettek a megnövekedett és kiszámíthatatlan munkaidőre, a rugalmatlan, kemény munkakörülményekre panaszkodtak. Előkerült az anyaság és munkavállalás feszültsége is. Ha még nincs gyerek, azért nehéz állást találni, mert majd lesz; ha már van, azért, mert beteg lehet. Minél több gyerek van, annál rosszabbak az esélyek az elhelyezkedésre, illetve a nő annál kiszolgáltatottabb a munkáltatónak. Felmerült az is, hogy a gyerekgondozással öszszefüggő problémákról még valamennyire szó esik, de az idősgondozással senki nem számol. A munkahelyi szervezetekben, hierarchiákban a nők minden életszakaszban hátrányos megkülönböztetést tapasztalnak.
Szülnének, de „nincs mire”
A kormánypártok nagy energiákat fektetnek a gyerekvállalás ösztönzésébe. Az az üzenetet is „átment”, hogy legalább három gyerek vállalása az ideális. A megkérdezettek azonban teherként élik meg ezt a szemléletet.
Úgy gondolják, egy vagy két gyereket sem tudnak eltartani, nemhogy hármat. Szeretnének gyereket, akár többet, de „nincs mire”. Igazságtalannak érzik, hogy az egy vagy kétgyerekesek kevesebb támogatást kapnak, mint a háromgyerekesek. Érzékelik a propaganda és a praktikus segítség közti feszültséget, hiszen a szülésre buzdítják őket, de a gyerekek megszületése után nem kapnak támogatást az államtól, elsősorban a munkáltatóval szemben. Az anyagi juttatások közül a családi pótlék alacsony összege került elő rendszeresen.
Családtagok gondozása
Többen megfogalmazták azt is, hogy ne érje hátrány vagy megbélyegzés azokat, akik egyszerűen nem szeretnének (három vagy kevesebb) gyereket. A fogamzásgátláshoz való korlátozott hozzáférésről pedig úgy vélik, azt azért nehezíti meg az állam, hogy ezzel ösztökélje szülésre a nőket.
Megfelelő szociális ellátórend szerek és segítség hiányában legtöbbször családon belül kell megoldani a fogyatékosok, betegek, idősek gondozását. Ezzel a feladattal a nők jellemzően teljesen magukra maradnak, sokszor egészséges gyerekeik ellátása mellett. A nők koruk előrehaladtával egyre több idős személyről gondoskodnak. Ez a feladat anyagilag, időben és pszichésen is nagy kihívás, amelyhez nem kapnak külső segítséget. A fogyatékos vagy tartósan beteg ember ellátása a gondozók egzisztenciáját is veszélyezteti. Az ezért felvehető ápolási díj mértéke rendkívül alacsony; fizetett munkát vállalni pedig a gondoskodási feladatok miatt nem tudnak.
Az is érdekes, hogy a legtöbben úgy gondolják, ha bárki segítségre szorul a családban, a megoldás a nő feladata. Igaz ez a beteg kisgyerek, illetve az idős szülő ápolására is. Csak kevesen gondolják azt, hogy a férfi családtag vagy akár az állam segítsége is helyénvaló lenne.
Csak magukra számíthatnak
A nők úgy gondolják, problémáik megoldásában csak magukra számítanak, esetleg családjuktól és legközelebbi barátaiktól várhatnak segítséget. Leginkább a helyi szintű odafigyelés, összefogás hiányzik számukra, a munkahelyi problémák megoldásában a munkahelyi vezetés legtöbbször ellen- érdekelt, emiatt nem jellemző, hogy innen kapnak vagy várnak segítséget.
Az önkormányzati és magasabb állami segítséggel szemben negatív tapasztalataik vannak, kevés a pozitív vélemény, és azt látják, hogy csak az ismerősök, „csókosok” kapnak támogatást. A helyi civil szervezetekről voltak jó tapasztalatok, de egyik pártról sem gondolják azt, hogy a nők helyzetére különleges figyelmet fordítanának; ha igen, akkor is csak a kampányban, illetve a családokkal kapcsolatban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
