A világot lassan, de biztosan elárasztja az eldobható műanyaghulladék. Ennek leglátványosabb jelei az óceánokban úszó hatalmas műanyagszigetek közel 50 magyarországnyi területen, ez azonban csak a „jéghegy” csúcsa, hiszen a velünk maradt műanyaghulladék nagy része már szinte láthatatlan formában, mikroműanyagként van jelen körülöttünk.
Percenként egy teherautónyi műanyag szemét kerül az óceánokba, és a legfrissebb kutatások szerint a Tisza és a Duna, valamint a mellékfolyóik is mikroműanyag-részecskékkel szennyezettek. Ezekről a parányi darabkákról kiderült: megtalálhatók a csapvízben és a palackozott vizekben éppúgy, mint a tengeri sóban, a mézben, de még a szálló porban is. Ott van a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban, sőt a Greenpeace a közelmúltban az Antarktisz jegében is talált ilyen szennyeződést. A környezetvédő szervezet néhány héttel ezelőtt bemutatott jelentése az olasz partoknál vizsgált tengeri élőlények 25-30 százalékában mutatott ki mikroműanyagokat.
Arról még semmit nem tudunk, hogy ennek milyen hatása van az emberi szervezetre, az Egészségügyi Világszervezet tavasszal indított átfogó vizsgálatot a szervezetünkbe kerülő nagy mennyiségű mikroműanyagok hatásainak tisztázására. „Az egészen biztos, hogy a műanyagokban számos olyan adalék van – például lágyító, égésgátló szerek –, amelyek károsak az emberi szervezet számára, és ezek mind ott vannak a mintákban” – mondja Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyagszakértője, aki szerint az már nem vitatható, hogy a tengeri állatok, madarak számára káros ez a szennyeződés.
A mikroműanyagok főleg a vékony zacskók és palackok elaprózódásából keletkeznek a napsütés, az UV-sugárzás, a szél és a hullámok hatására, illetve a műszálas ruhák mosása során kerülnek a csatornahálózatba, majd a természetes vizekbe. Van közvetlen forrásuk is: sok kozmetikai termékbe (például bőrradírokba, fogkrémekbe) raknak apró műanyag szemcséket. Ezeket a termékeket jó pár cég már elkezdte kivonni a forgalomból, mióta kiderült, hogy mennyi problémát okoznak velük.
Láthatatlan bűnösök
„Nem arról van szó, hogy eddig nem volt – erősíti meg Bordós Gábor, a hazai folyók műanyag-szennyezettségét vizsgáló független laboratórium, a WESSLING Hungary Kft. projektmenedzsere, a Parányi Plasztiktalány névre keresztelt kezdeményezés szakmai vezetője –, csak eddig nem néztük. Azért annyira sokkolóak az eredmények, mert a szennyeződés, egyelőre legalábbis úgy tűnik, első szűrésre minden létező természetes vizet érint.”
A Tisza, a Rába és az Ipoly után most a Duna Magyarországi szakasza és a Visegrádi-hegységben eredő Bükkös-patak van soron – ez utóbbi azért különösen érdekes (eredmények még nincsenek, csak sejtések, hiszen jelenleg a korszerűsített mintavételi rendszer tesztelése zajlik), mert a nagy része nemzeti parki, vagyis hétköznapi emberi aktivitástól mentes területen csordogál. „Előzetesen nem szeretnék becslésekbe bocsátkozni, de szinte biztos, hogy valamit találni fogunk – az Ipoly egy része is természetvédelmi területen folyik keresztül, és bár jóval kisebb koncentrátumban, mint például a Rábában, de azért ott is szűrtünk ki műanyag mikrorészecskéket. A mérések szerint – folytatja Bordós Gábor – a polietilén és a polipropilén a leggyakoribb láthatatlan bűnösök, melyek a gyártott műanyagok több mint 40 százalékát teszik ki – előbbi a nejlonzacskók, utóbbi az egyszer használatos csomagolóanyagok, fóliák legfőbb alkotóeleme.” Azért hatalmas gond ez, állítja Bordós, mert bár tudatosabb fogyasztási szokásokkal és a környezetünkre való fokozott odafigyeléssel a folyók ugyan viszonylag rövid idő alatt képesek volnának az öntisztulásra, de a mikorműanyagok így is, úgy is a tengerekben végeznék, és jelenleg nem létezik olyan technológia – kísérletek vannak rá –, amellyel semlegesíteni lehetne őket.
„Annyira stabil anyagok – mondja a szakember –, hogy nincs az a mikroorganizmus, amely képes volna elbánni velük.” Becslések szerint a lebomlási ideje 400-500 év.
Börtön a nejlonért
Világszerte több mint 60 ország küzd már a műanyagszennyezés visszaszorításáért: a Galápagos-szigeteken például betiltották az eldobható nejlonzacskókat, Srí Lankán a polisztirolhab használatát, és Kínában is egyre nagyobb teret kapnak a biológiailag lebomló zacskók – az elmúlt 10 évben 80 százalékkal csökkent a használatuk az élelmiszer-áruházakban.
Románia pár hónappal ezelőtt határozott úgy, hogy 2019. január elsejével betiltja az egyszer használatos műanyag zacskók forgalmazását, India pedig 2022-től rendelt el tilalmat az egyszer használatos műanyag termékekre. Kenyában pénzbírság, valamint négy év börtönbüntetés jár gyártásukért, importjukért és használatukért. Írországban és Vietnamban pedig adót vetettek ki rájuk – előbbi országban 90 százalékkal csökkent a műanyag zacskók használata az adó hatására, Vietnamban azonban még mindig széles körben használják őket. A helyi kormány épp ezért azt fontolgatja, hogy ötszörösére növeli a zacskókra kivetett adót.
Ausztráliában is nehezen mondanak le a vásárlók a bevásárlóközpontok ingyenes nejlontasakjairól: miután a legtöbb tartományban betiltották azokat, és a helyi szupermarketláncok is szatyrokat váltottak, a Coles cég a vevőkre hivatkozva visszakozott, és a korábban 15 centért kapható, vékony, újrahasznosítható szatyrokat július 1-jétől ingyen elérhetővé tette a fogyasztóinak – idő kell ahhoz, hogy hozzászokjanak a változáshoz felkiáltással. Bár állítják, hogy intézkedésük átmeneti, a Greenpeace felháborítónak tartja a történteket, és az ingyenesen elérhető, egyszer használatos szatyrok azonnali kivonását követeli.
Az EU közbelép
Az Európai Bizottság most egy olyan tervezeten dolgozik, amely fokozatosan korlátozná, illetve betiltaná az európai partok közelében és tengerekben leggyakrabban megtalált tíz műanyag eszköz használatát.
Első körben a tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat, italkeverőket, fültisztító pálcikákat és a léggömbpálcikákat tiltanák be teljesen. Csak ezzel a lépéssel évi 3,4 millió tonna műanyaghulladékkal „lenne könnyebb” Európa, ami 3,7 millió tonnával csökkentené az EU szén-dioxid-kibocsátását. Az ezeknél nehezebben pótolható eszközök esetében – mint például a műanyag poharak és élelmiszer-tároló edények – pedig a tagországok maguk szabályozhatnák, hogyan érik el a csökkenést. Az ilyen termékek gyártóinak a jövőben hozzá kellene járulniuk a hulladékgazdálkodás és a műanyagokkal kapcsolatos ismeretterjesztés költségeihez. Az egyik legnagyobb problémát a PET-palackok jelentik, amelyekből világszerte egyre több fogy, és csak egy részét hasznosítják újra, így a zacskók mellett ezek szennyezik a legnagyobb mértékben a környezetet.
Egy korábbi adat szerint Magyarországon is 1,3-1,4 milliárd darab, összesen 45 ezer tonnányi PET-palack kerül forgalomba egy évben, és ezzel ez a szeméttípus teszi ki a legnagyobb mennyiséget a termelődő hulladékban. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban igen ambiciózus vállalást tenne: 2025-re a műanyag palackok 90 százalékát újra kellene hasznosítani, emellett támogatnák a különböző betétdíjas rendszerek bevezetését.
Kell a tiltás
„A világon keletkező műanyagnak kevesebb mint 10 százalékát hasznosítják újra, a többi szemétlerakókba és -égetőkbe, rosszabb esetben az óceánokba kerül. Ez a tervezet azért nagyon nagy előrelépés, mert a döntéshozók felismerték, amit a zöldek nagyon régóta mondanak, azt, hogy az újrahasznosítás önmagában nem tud kivezetni bennünket a műanyagkrízisből, ehhez mindenképpen szükség van tilalmakra is” – mondja Simon Gergely. A szervezet itthon is igyekszik tenni a műanyagszennyezés visszaszorításáért – a Greenpeace Magyarország petícióját, mely azt követeli a magyar kormánytól, hogy hatékonyan lépjen fel a kérdésben és legkésőbb 2020. január 1-jei határidővel tiltsa be az eldobható műanyag szatyrok forgalmazását, a cikk írásának pillanatában 92 619-en írták alá. A szakértő szerint ugyanis ez a legkevésbé begyűjtött és újrahasznosított, nagy mennyiségben forgalomban lévő műanyagtermék Magyarországon, éppen ezért ennek a betiltása lehetne az első fontos lépés.
A műanyag eszközöknek sok esetben vannak már alternatívái például papírból vagy más lebomló anyagból, de Simon Gergely szerint az lenne a legjobb, ha szépen lassan elhagynák az emberek az egyszer használatos dolgokat, és visszatérnének a tartós tárgyakhoz.
„Nem a lebomló, eldobható termék a megoldás, hanem éppen ellenkezőleg: a tartós, újra és újra használható tárgyak újrafelfedezése vezetne hosszú távon eredményre. A legtöbb lebomló anyagról is kiderül előbb-utóbb, hogy valamilyen szempontból káros, elvesz valamilyen más erőforrást” – mondja Simon Gergely, aki szerint a műanyag kiváltása papírral csak ideig-óráig jelenthet megoldást, mert bár legalább lebomlik, de ugyanúgy eldobható, és az előállítása nagy környezeti terhelést okoz. Így, bár a papírzacskó választása a boltban kétségtelenül környezettudatosabb megoldás, mint a műanyagé, a legjobb az lenne, ha mindenki hordana magával saját textilszatyrot, amit rengetegszer újra használhat. „Az emberiség az 1990-es évekig egészen jól elvolt egyszer használatos műanyag eszközök nélkül. Magyarországon egészen sokáig túlsúlyban voltak a visszaváltható palackok például” – mondja a szakérő, aki szerint eddigi példák azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol ilyen tilalmakat vezetnek be, az emberek nagyon gyorsan visszaállnak, alkalmazkodnak a régi-új helyzethez.
Gondok a felszínen és alatta
Bár 2000-ben az Európai Unió tagállamai letették voksukat egy ambiciózus szabályozás, a Víz Keret Irányelv (VKI) mellett, melynek elfogadásával vállalták, hogy megakadályozzák vizeink további pusztulását, és 2015-ig, de legkésőbb 2027-ig élhető állapotba hozzák azokat, az elmúlt 18 évben valahogy mégis figyelmen kívül maradtak az előírások.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség nemrégiben publikált jelentése szerint vizeink állapota lehangoló: jelenleg az európai felszíni vizek csupán 40 százaléka egészséges, Magyarország vizeinek pedig kevesebb mint 20 százaléka van jó ökológiai állapotban. A WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete arra figyelmeztet, hogy a 18 éve elfogadott európai szabályozást a tagállamok továbbra is csak elodázzák, pedig vizeink romló állapota hatalmas károkat okoz: egyre több vízi élőlényben mutatnak ki mikroműanyagot, a vízben (is) élő gerinces állatok 80 százaléka eltűnt a bolygónkról, a tiszavirág állományában is jelentős csökkenés látszik, és ki tudja, milyen egészségkárosító hatása lesz hosszú távon a láthatatlan poliszennyeződések emberi szervezetbe kerülésének.
Gruber Tamás, a WWF Magyarország Vizesélőhelyek Programjának vezetője szerint Magyarországnak sokkal komolyabban kell vennie az EU-s megállapodásban vállaltak végrehajtását. Felszíni vizeink Kelet-Európa viszonylatában – például Romániához képest – is rossz ökológiai állapotban vannak, egyedül a felszín alatti vizek mennyiségi és kémiai mérőszámai jobbak kicsit, de még így is a sor végén kullogunk és az EU utolsó öt tagállamába tartozunk. Ez azt jelenti, hogy hazánk felszín alatti vizei könnyen veszélybe kerülhetnek a későbbiekben azok túlhasználata, valamint a kapcsolódó felszíni vizesélőhelyek túlszennyeződése miatt. „Ehhez képest a felszíni vizek állapotának javítására hazánk szinte valamennyi esetben időbeli mentességet kért, és azt vállalta, hogy a jó állapotot legkorábban 2027 után éri el. Vannak esetek, amikor a halasztás indokolt, de a legtöbb esetben inkább azt tükrözi, hogy nincs valós szándék a jó állapot elérésére” – zárja Gruber.
VI. Tiszai PET Kupa
Augusztus 4-én már hatodik alkalommal indul a 10 napos tiszai hulladékderbi, melyen 70 folyamkilométeren át, Szatmárcseke és Tiszamogyorós között, takarítja a folyót, vízjárta erdeit és ártereit a hulladékokból (30 ezer műanyag palackból!) készült hajónaszádok legénysége. Idei újdonság, hogy a kupa során mindennap vízminőség-vizsgálatot végeznek a szervezők. A program fő célja, hogy egyetlen műanyag szemét se maradjon a kijelölt vízszakaszon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
