Gayer Zoltán közösségimédia-szakértő, egyetemi oktató, a Legyen a Liget a kertem mozgalom alapítója, aki a kormányzati Liget-projekt miatt tervezett fakivágások elleni tiltakozás egyik vezéralakja

 
Gayer Zoltán közösségimédia-szakértő, egyetemi oktató, a Legyen a Liget a kertem mozgalom alapítója - Fotó: Ferenczy Dávid

– A múlt héten azt mondta, itt háború lesz, ha megjelennek a rendőrök. Volt, van, lesz háború?

– Csatát már nyertünk, és a hatalom még nem tudja, hogy a háborút is megnyerjük. Ugyanis minden, amit tesznek, az ellenük fordul.

– Most mit tesz a hatalom?

– Taktikát váltott. Napok óta békén hagynak minket. De ez a hatalom presztízsberuházása, vagyis lépniük kell, határidők szorításában élnek. Lehet, azt gondolják, kifáradunk, és akkor beveszik a helyet.

– Beveszik? Hogyan?

– Például erővel. Csak azzal nem számolnak, hogy ez, itt nem egy virtuális Facebook közösség. Ide hús-vér emberek jönnek, férfiak és nők, gyerekek, nagymamák.

– Lehet, két hét múlva csak az előzetesben tudunk interjút készíteni önnel?

– Elképzelhető. Előbb vagy utóbb történnie kell valaminek.

– Az például, hogy önt elviszik bilincsben?

– Tömegeket nem tudnak elvinni bilincsben. Sem gyerekes anyukákat, apukákat, vagy mozgássérülteket. Mi itt nem rombolunk semmit. Mit itt azt védjük, amit a hatalom akar lerombolni.

– Miközben nagy itt a feszültség. A múlt héten egy rendőr arcon ordította Illést Zoltán, volt fideszes képviselőt, aki visszaordította.

– Előtte is voltak inzultusok. Amikor bevettük a helyet, egy biztonsági őr fellökte az akciócsoport egyik tagját.

– Maga érzi, hogy fenyegetés vagy támadás érné?

– Fizikai nem. De furcsa jeleket már érzékelek.

– Milyen jeleket?

– Láttak itt olyanokat, másféle mozgalmakból, akik más helyeken is megjelent már, és kiderült róluk, hogy információkat gyűjtenek. Aztán feltűnő az is, miért áll az ember házánál az, akit korábban itt is látott.

– A maga házánál?

– A közelében.

– Az illető honnan tudja, hogy maga hol lakik?

– Ez egy érdekes kérdés.

– Hogyan éli meg?

– Jelnek veszem, hogy a hatalom figyel. Évekig semmihez nem adtam a nevemet, sem az arcomat, de most kénytelen voltam. Elegem lett abból, hogy megyünk, rázzuk az öklünket, azt kiabáljuk, hogy nem hagyjuk. Aztán mégis hagyjuk.

– Amikor Pilz Olivér megszólalt pedagógusügyben, bár cáfolták, de állítólag maga a kormányfő ment neki azzal, hogy nem életszerű, hogy magától kezdeményezze a változásokat. Pukli István igazgatót két hete kezdte ki a Fidesz-KDNP karaktergyilkos kampánya, most pedig Juhász Pétert támadják, mert vagyonosodási eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen. Maga felkészült erre?

– Rendkívül aljas dolog a karaktergyilkolás. Mindenkit sajnálok, aki ellen ezt teszik. Szánalmas. A családom is védtelen ezzel szemben. De ezt alaposan végig gondoltam, elvégre egyetem tanítok, és tudom, nem szerencsés, ha aktív politikai szerepet vállalok.

– A ligetvédelem politikai szerepvállalás?

– Várospolitikai, és a legtisztábban civil. Miért is kellene négy évig bénultan végignézni azt, hogy valakiket beszavazunk az országgyűlésbe, hogy aztán az illetők elképesztő dolgokat műveljenek a társadalommal?

– És mennyire maradt civil a kezdeményezés?

– Bármennyire örültünk is az elején, hogy kiálltak mellettünk az ellenzéki pártok képviselői, de nem velük vagyunk egy platformon. A politika csak a fényt szereti, és sokszor megalkuvásokkal jut előrébb.

– A Városliget Zrt. szerint a fák életveszélyesek, és ültetnek helyettük újakat. Sőt, 60 helyett 65 százalék lesz a zöld terület.

– Lehet, hogy fűből több lesz, de egy négyzetméter pázsit semmi ahhoz képest, amit egyetlen platán lombja hozzátesz a levegő megtisztításához. De a Liget sokkal több egy zöld területnél. A Liget annak a szimbóluma, ahogyan a hatalom bánik az emberekkel: nem is érdekli, mi a fontos nekik. Miközben itt, a Ligetben működik a bázisdemokrácia. Akik kijönnek ide, azok beszélgetnek, érvelnek, és az alapján dől el minden. Éppen ez az, ami eltűnt a társadalomból.

– És ha kijön ide ötezer ember, és úgy dönt, hogy a Liget fáit ki kell vágni?

– Akkor az történne. De egy olyan országban, ahol a hatalom rablásra használja a jogot, és ez már mindenkinek szemet szúr, kétlem, hogy ezt bárki hagyná.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!