Nem maradhat a felsődobszai iskola fenntartója az Iványi Gábor lelkész vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség – a hét elején legalábbis úgy tűnt. Országos felháborodás lett az ügyből, a háttérben persze a politika. Jelen állás szerint Iványiék megtarthatják az iskolát, bár a helyi polgármester nyilatkozatából másféle jövő rajzolódik ki.

 
 
 

Sűrű napnak ígérkezett a csütörtök a felsődobszaiaknak: a terv szerint aznap „jött volna a KLIK az iskoláért”, és az érvényes szerződéssel rendelkező fenntartó, Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) családi rendezvénye is ekkor zajlott. A helyszínen derült ki, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) egyelőre visszakozott. Ugyanakkor a helyi polgármester, Luterán András pénteken egy ellentétes tartalmú sajtóközleményt küldött lapunknak, melynek lényege, hogy az önkormányzat a fenntartói megállapodást felmondta a tanév végével. Telefonon mindehhez pedig annyit tett hozzá: mindent megtesznek azért, hogy visszaszerezzék az intézményt. „A gyerek az elsődleges, és meg fog kezdődni [sic!] az iskola” – tette hozzá rejtélyesen.

Csütörtök délelőtt bár megtelt az iskola aulája, jó néhány család – félelemből – otthon maradt. Mások megvárták a szintén erre az időpontra hirdetett polgármesteri segélyosztást. Úgy hírlik, a közmunkásokat úgy próbálták távol tartani a Borsod megyei felsődobszai Bárczay Gábor Általános Iskola és Gimnáziumba szervezett családi programtól, hogy berendelték őket, ám az időjárás közbeszólt: a hatalmas eső miatt nem lehetett a földeken dolgozni.

„Pszt, hallgasd csak, mit mond a szakállas bácsi!” – intette gyermekeit az egyik anyuka. Minden szülő feszülten hallgatta Iványi Gábort, aki szerint a jog mellettük áll, harcolnak az iskoláért, az odajáró gyerekért, bár egyelőre biztosítottnak látszik fenntartói szerepük folytatása. A családi nap hivatalos részéből kiderült, a polgármester és a KLIK mára tervezett hatósági birtokvédelembe vétele elmarad. A jó hír után a mintegy száz gyerek pingpongozott, a családok együtt ebédeltek. A szülők az élelmiszer- és ruhaosztásra várva álltak sorba. Sokan csak itt frissíthetik ruhatárukat. A tartós élelmiszerek pedig életmentőek a nemritkán 6-8 fős családoknak.

Mi pedig megpróbáltuk megérteni, mi történhetett itt az elmúlt hónapokban. Pár napja kapott szárnyra a hír: a helyi fideszes polgármester – sokak szerint azért, hogy imponáljon a MET egyházat üldöző pártjának – visszavenné az egyháztól az iskolát, hogy a KLIK-nek adhassa. Mindez úgy derült ki a falubeliek és a MET számára, hogy a KLIK levélben értesítette a tanárokat, szeptembertől ő a munkáltató.

„A polgármesternek nincs kedve együttműködni a mi helyi, roma származású iskolaigazgatónkkal, inkább fenyeget minket, szerintem azonban az igazságot nem kell megtámogatni fenyegetésekkel” – szögezte le Iványi Gábor. A polgármester arra hivatkozva indított hadjáratot a MET ellen, hogy az oktatás színvonala nem megfelelő, az osztályzatok gyatrák, és elviselhetetlenül le van lakva a pár éve felújított iskola.  Körbejártunk pincétől a padlásig, úgy tűnt, használói vigyáznak az épületre, a szülők és a tanárok pedig egyöntetűen állítják, hogy a korábbiaknál nem rosszabb az oktatás színvonala, sőt!

„A mi átlagunk jobb az országosnál az első munkahely tekintetében. Gyakori, hogy például a péktanulók nincsenek itt bizonyítványosztásnál, mert már dolgoznak” – így Iványi Gábor. A mérhetetlen szegénységet és a MET jelenlétének szükségességét jól szimbolizálja Iványi „jóslata”: „A mai családi nap után általános lesz a hasmenés, ugyanis sok gyerek csak az iskolában eszik rendes ételt. Egész nyáron csak gombát és vadgyümölcsöt szednek.”

„Elöregedés, elszegényedés, kilátástalanság van itt, az egyetlen munkalehetőség a közmunka” – így jellemezte Felsődobszát Szabolcsik Adrienn tagintézmény- vezető, aki két éve dolgozik az iskolában, ahol 120 nappali tagozatos és 50 esti tagozatos diák jár.

Irma legnagyobb gyereke 16 éves, virágkötőnek tanul itt. „Rengeteget sírt a lányom, hogy mi lesz, ha bezár az intézmény. Nagyon szereti az iskolát, ha ez nem lenne, talán csak Miskolcon tudna tanulni, de az jóval drágább, és nem is szeretném a nagyvárosba engedni” – mondta az anya. Bea, akinek négy lánya jár a felsődobszai intézménybe erősen helyeselt. „Tudjuk, hogy pereskedés van, de nem értjük, miért. Úgy gondolom, a polgármester saját akciója ez, meg akarja szerezni az épületet, hogy mindenre rátehesse a kezét.”

Nem minden szülő olyan bátor, hogy nyilatkozzon. A legtöbben tartanak a polgármestertől, mert ő „osztja” a közmunkát. A tanárok közül sem könnyű megszólalót találni. Nevét és arcát nem adja a 28 éve itt dolgozó tanító sem. „Amíg önkormányzati fenntartásúak voltunk, sokszor a fűtésre se volt pénz, a túlóránkat is megvonták. Mióta a MET a fenntartó, megkapjuk az útiköltséget is. A polgármester személyes bosszúhadjárata ez, egyeseknek az a terve, hogy ne legyen itt iskola, mert ez az értékes épület más célra kell – mondta egy szuszra. – Nem igaz, hogy az oktatás színvonala romlik. Itt kis létszámú osztályok vannak, mert ezeket a gyerekeket csak így lehet eredményesen tanítani. A legtöbb szülő csak nyolc osztályt végzett, közmunkából élnek, nagyon szegények, többségük roma.”

A térségi MET-intézmények vezetője, Budai Sándor legalább névvel, arccal vállalta véleményét. „Tény, hogy 2011-ben nem tudta fizetni az iskola rezsijét az önkormányzat, kényszerszünet is volt emiatt, s ekkor a polgármester megkérte a MET-et, vegye át az iskola fenntartását. A KLIK szakértői azt mondták, szakmailag semmi sem indokolja, hogy a felsődobszai iskola most kikerüljön a MET fenntartása alól. Mindegyik érintett község önkormányzata leírta, hogy jó az együttműködés. Halljuk a pletykákat, hogy mit akarnak az iskola helyén, nem csoda, hogy fáj rá a foguk, főnyeremény az épület. Ha lenne kamera, belemondanám: hagyjanak minket dolgozni. Ökölbe szorított kézzel csak ütni lehet, simogatni nem. Én pedig inkább simogatni szeretek.”

A kormány a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET) 2011-ben más kisegyházakhoz hasonlóan megfosztotta egyházi státuszától. A metodisták az Alkotmánybírósághoz fordultak, amely Iványi Gáboréknak adott igazat, ahogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is. A magyar kormány viszont az újbóli egyházzá nyilvánításnak azt a feltételt szabták, hogy kell 10 ezer új tag, a MET összegyűjtötte az aláírásokat, mégsem kapták vissza egyházi státuszukat. Az indoklás szerint „közösségi tevékenységüket a társadalom egészére vetítve csekély hasznosulással végzik”. A MET 120 településen és a fővárosban óvodákat, iskolákat működtet, 3200 hátrányos helyzetű gyereket nevel, hajléktalanszállókat üzemeltet. A felsődobszai intézmény óvodából, általános iskolából, gimnáziumból áll, és felnőttek esti gimnáziumaként is működik. Az iskolát 2011-ben, mivel az önkormányzat nem tudta finanszírozni, átadta öt évre a MET-nek, amely másik 3 település önkormányzatával is megállapodást kötött a fenntartásról.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!