Két ember meggyilkolásában vett részt, ma élettársa nyugdíjából, alig két hónapos kisfiával él Németh István. Fiatal kora miatt nem halálra ítélték, mint társát, Soós Lajost, aki a bíróságon szinte kérkedett kegyetlenkedéseivel. A tettestárs 21 évet húzott le a szegedi Csillag börtönben. Tíz éve helyezték szabadlábra, idén decemberig tart pártfogói felügyelete. Meglátogattuk.
– Úgy tudtam elképzelni, ha ránéztem egy negyvenéves emberre – emlékszik az ítélethirdetés utáni időkre. 19 éves volt, amikor az akkor már többszörösen büntetett Soós Lajossal megöltek egy háromgyerekes apát. Eredetileg rendőrtől akartak fegyvert szerezni, hogy később pénzt rabolhassanak. Első próbálkozásuk másképp alakult. 1979. június 23-án éjjel egy fővárosi vendéglátóhelyen futottak bele a 27 esztendős családapába, akinek aznap született meg harmadik gyermeke, és örömében iszogatott. A férfi arra kérte Soósékat, fuvarozzák haza. Miután autóba szálltak, elvették „alkalmi” áldozatuk értékeit, majd Soós kirángatta a kocsiból, és késsel megsebezte a nyakát. Kisvártatva Németh is beleszúrt a haláltusáját vívó férfi mellkasába. Soós, hogy az eredeti tervet megvalósítsa, újabb akcióba fogott, ebbe Némethen kívül bevonta az ugyancsak többszörösen büntetett György Józsefet is. Két héttel az előző gyilkosság után immár hárman csaptak le egy 45 éves rendőrre Ferihegy közelében. Soós egy Wartburg féltengelyével leütötte, és mikor észlelte, áldozata nem halt meg, újból és újból fejbe csapta, végül átvágta a nyakát. György József kifosztotta a rendőrt, Németh megásta neki a sírt. Géppisztolyát nem találta meg. Szűk egy év múlva mondta ki a bíróság az ítéletet. Több emberen elkövetett, különös kegyetlenséggel, részben nyereségvágyból, aljas célból, előre kitervelten és hivatalos személy ellen elkövetett emberölés miatt Soóst és Györgyöt halálra ítélték, Némethet pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre. Először 40 éves korában szabadult, de később módosították az ítéletet, és egy évre vissza kellett vonulnia. A bírósági eljárás során Soósék azt állították, Németh szadista, vakmerő bűnöző, tőle még a robosztus Soós is félt. Egy újság azt írta: „Németh a legelvetemültebb – mondta az ügyész –, a gyilkosság után pohárköszöntőt mondott. Ilyen a valóságban Németh, aki itt a tárgyaláson suttog.” Velünk is halkan szólt. Másfél órás beszélgetésünk során csak egyszer emeli föl a hangját. Amikor fotós munkatársam lakásuk egyetlen fűtött helyiségéből a fürdőszobába indul, némi hezitálás után rákiált: a WC nem jó, nincs bekötve. Arra kér, ne írjam meg, melyik településen él. Fotózni lehet, ha nem látszik az arca egészen. Nem szeretné, ha a lakókörnyezetében megtudnák, ki ő. Így is sokan felismerik. Amikor szabadult, sokat szerepelt a tévében. – Pénzért, a megélhetés miatt – mondja. – Mindenki azt akarta tudni, milyen volt a börtönben. Megtanult tai-chizni, jógázni, kárpitozni és orgonálni. A Világjáró sorozat több kötetét is elolvasta. Belekezdett a teológiába is, de mert áthelyezték a börtön másik részlegébe, abba kellett hagynia. Nézett tévét, olvasott újságot. Szabadulása előtt három évvel nyombélfekélyt kapott és pánikbeteg lett. Ma is pánikol, ha buszra, vonatra kell várnia. Korábbi kapcsolatai megszűntek, egyedül édesanyja látogatta, havonta vitt neki csomagot. Nevelőapja családtagjai is látogatták volna. – Nem akartam velük találkozni. Ők nagyon szerettek, előttük szégyelltem magam a legjobban. Akikkel bent ismerkedett meg, nem tartja a kapcsolatot. Pedig akadt, amikor még segítséget is kért volna tőlük. A gyilkosságok idején volt barátnője. Akkoriban azt mondta, miatta kellett a pénz, a lány vágyott jobb anyagi körülményekre. – Már nem emlékszem, mint mondtam – feleli, mikor ezt szóba hozom. Szabadulása után nem is találkoztak. Mikor szabadult, először Friderikusz műsorában szerepelt, ahova testőrök kísértében drága autóval érkezett. Egy győri nő felfigyelt rá. – Azt hitte, gazdag vagyok, nem tudta, hogy egy ügyvédnő segít anyagilag. A tévétársaságon keresztül keresett meg. A börtönből hozzá mentem. Tátott szájjal hallgatta a történetem. Aztán egyre többet veszekedtünk. István egy idő után úgy érezte, a nőt csak az érdekli, van-e pénze. – Elhunyt anyám lakására is rá akarta tenni a kezét. De azt mondta, szeret. Én meg úgy voltam vele, próbáljuk meg. A kutya-macska kapcsolatból egy kislány született, most hétéves. – Két éve nem láttam, az anyja nem engedi, mert nem fizetem a gyerektartást. Állítja, fizetné, ha volna miből. De ha kap is állást, hamar elveszti. Ő azt mondja, vagy rájönnek, ki ő, és ezért küldik el, vagy úgy vennék fel, hogy ellátást kapna, pénzt alig. Egy győri lap másképp tudja: egykori munkahelyéről azért küldték el, mert munkaidőben eljárt mosatni a kocsiját, és az apró kilengésekből több is összegyűlt. Próbálkozott sok mindennel, volt kubikos, árult nyalókát, jégkrémet, birkák közt is dolgozott. Úgy látja, amíg a Csillagban volt, idekint megváltozott a munkamorál. Ma versengés van. – Az egyik betesz a másiknak, aki marad, az a jó. Sofőr is volt több helyen, 2005-ben például kamionos. – Négykezesben jártam külföldre, Hollandiába, Németországba. Egyszer a társam rám fogta: dohányszagom van, nem akar velem dolgozni. A főnök felmondott, és megfenyegetett. Ekkor mondtam meg neki, ki vagyok. Ezután már nem akart megverni. Amúgy nem szokott bemutatkozni. Oda, ahol most él, egy éve költözött mostani párjával. A lánya is lehetne, fele annyi idős, mint István. Mikor azt kérdezem, hogyan ismerkedtek meg, olyan választ ad, mintha magától értetődő lenne: – Aluljáróban, Budapesten a Nyugati téren, három éve. A fiatal lánynak volt barátja, végül Istvánt választotta. – Őszinte, türelmes, szeretőképes, meg tudok vele egyezni, nincsenek vitáink – indokolja. – Tudja, miért ült? – kérdezem. – Elmondtam neki, hol voltam, miért ültem, de a részleteket nem – válaszol István. A pár a szerényen berendezett, fűtött szoba franciaágyán ül, egy plüssmackó előtt. Mellettük a kiságyban szundít két hónapos kisfiuk. A 24 éves nő lakhatási támogatásából vették a melléképülettel együtt négyhelyiséges házat. Van benne szoba, előszoba, konyha és fürdőszoba. A nő kislányként anyja bántalmazásai miatt állami gondnokságba került, az állam biztosított neki kétmillió forintot. – A ház egymillió-egyszázezerbe került, a maradék pénzből lett a bútor. Két évig abból éltek, hogy összeszedték az újságokat és beadták a MÉH-be. – A budai kerületekben gyűjtöttünk reklámújságokat. Megtöltöttük vele az autót, kaptunk érte tízezer forintot. A benzin – számolja – négyezerbe került, nekünk maradt hatezer forintunk. Néha rájuk szóltak, de ők olyakor azt mondták, iskolának gyűjtenek. Megesett, hogy a rendőr is megszólta őket. – Megismertek, hiszen a rendőrségen kint van a fotóm. Azt is mondja, azok közül, akik felismerik, nem mindenki vallja be. Aki igen, azt tanácsolja: találja meg az életben a helyét. Mióta megszületett a gyerek, a nő nyugdíjából élnek. István néha a helyi időseknek segít bevásárolni, fuvarozni. Nemrég almát is szedett. Ha nagyon megszorulnak, a fiatalasszony nagypapája segíti ki őket. Istvánnak nincs rokona. Egyéves volt, mikor intézetbe került. Ő úgy tudja, szülei lakáskörülményei miatt került nővérével együtt állami gondozásba. Aztán a szülei elváltak, majd édesanyja megismerkedett egy férfival, és albérletbe mentek. Addigra István nővérét örökbe fogadták, ő pedig kétéves volt, mikor anyja ismét magához vehette. Nevelőapja három évvel azután, hogy Istvánt gyilkosságért lecsukták, elhunyt. Szabadulása előtt három évvel halt meg az édesanyja. Nővére hallani se akar róla. Kiskorában több városban nevelkedett, a család többször költözött. Mi - után a fővárosba kerültek, ő Miskolcra ment dolgozni. – Édesanyám és a barátnőm utánam jöttek, és kértek, menjek haza, dolgozzak Pesten. Mehettem volna máshova is dolgozni, de anyám rábeszélt, hogy jelentkezzek az István Kórházba. Ez lett a vesztem. Soóssal az István Kórházban ismerkedett meg. – Ugyanazon a napon felvételiztünk sofőrnek. Hamar barátság szövődött köztük. Németh azt nem tudta, hogy Soós bűnöző, de azt igen, hogyan kell a menetlevelet vezetni, benzint lopni. – Ezekre tanítottam meg. Később együtt jártak lopni. És gyilkolni… – Az áldozataik hozzátartozóira szokott- e gondolni? – Amikor bevonultam, sokat gondoltam arra, mekkora fájdalmat okoztam nekik. Szabadulásomkor a tévések akartak velük szembesíteni, de ők nem akartak velem együtt szerepelni. Most meg a bocsánatkérésem felszaggatná a sebeket, nem enyhítené a fájdalmukat. Egyszer hallotta valamelyik hozzátartozót nyilatkozni. Azt mondta szerette gyilkosáról: hadd éljen a szerencsétlen. Kisvártatva hozzáteszi: – Én is áldozat vagyok. Soós már ült és embert ölt, mikor megismertem. Akkor hogy lehettem én a leggonoszabb? Ha igaz lenne, a tíz év alatt, mióta kint vagyok, megcsináltam volna a bajt. Mára beletörődött a sorsába, és nem szokott arra gondolni, mi maradt ki az életéből. Újra és újra azt mondja, akinek megélhetési gondjai vannak, csak azt tervezi, másnap legyen mit enni. Búcsúzáskor azt mondja, gyereket se akart. – Mindig a nők akarták. Hát, legyen.
1979. július 14-én jelent meg a lapokban, hogy négy nappal korábban Budapesten a XVIII. kerületben gyilkosság áldozata lett egy 45 éves rendőr. Az év októberében fogták el a tetteseket: az ötszörösen büntetett, 36 éves Soós Lajos gépkocsivezetőt, a négyszeresen büntetett, 38 éves György József kocsikísérőt és a 19 éves gépkocsivezetőt, Németh Istvánt. Kiderült az is: nem sokkal korábban, 1979. június 23-án Soós és Németh megöltek egy fiatal férfit. 1980 áprilisában álltak bíróság elé. Ekkora már tudni lehetett, hogy Soós más tettestárssal korábban két embert ölt meg. 1968 májusában az ugyancsak büntetett előéletű Varga Lászlóval Soós kivégzett egy fiatal pénzügyőrt. Soós baltával ütötte le a lerészegített fináncot, majd levágta a fejét és elföldelték. A pénzügyőrnek a pisztolyát akarták megszerezni, de attól félve, a fegyver miatt lebukhatnak, végül megszabadultak tőle. Kiderült az is: Soós és György József 1972-ben megöltek egy idős asszonyt a táskarádiójáért és száz forintért. 1980 szeptemberében hirdettek ügyükben jogerős ítéletet. Soóst és Györgyöt kötél általi halálra ítélték. 1980 októberében – kegyelmi kérvényük elutasítása után – kivégezték őket. Varga Lászlóra 15 év fegyházbüntetést róttak ki. Németh István életfogytig tartó szabadságvesztést kapott azzal, hogy leghamarabb húsz év múlva szabadulhat. 1999 októberében feltételesen szabadlábra helyezték, ám hamarosan vissza kellett vonulnia, mert másodfokon úgy találták, hogy a személyiségében beállt változások még nem elegendőek a szabadon bocsátáshoz. Végül 2000. december 16-án engedték ki tíz év próbaidőre, idén decemberig áll pártfogói felügyelet alatt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
