A magyar iskolarendszer folyamatos és egyre gyorsuló gettósodása már az Európai Uniónak is szemet szúrt – lapunk információi: a szegregáció lehet a Magyarországgal szembeni következő kötelezettségszegési eljárás oka. Az egyházi fenntartású iskolákban vagy nincs roma, vagy kizárólag roma gyerek tanul, mindez ellentétes a kormány roma stratégiájával, ami Orbán Viktor személyes kezdeményezésére került a magyar EU-elnökség programjába. A miniszterelnöki vállalás, vagyis ötezer roma egyetemista helyett 220 diákot támogat az állam közel másfél milliárd forintból, pedig abból a pénzből, ami az Országos Roma Önkormányzatnál tűnt el, valódi kitörést jelentő programot is lehetett volna finanszírozni.

 
Illusztráció a szegregált oktatásról szóló cikkünkhöz - Fotó: Kiss István, MTI

Árgus szemekkel figyeli a roma gyerekek helyzetét Magyarországon az unió, már a kötelezettségszegési eljárást megelőző konzultációnál tartanak az Európai Bizottságnál.
 Balog Zoltán egy interjúban azt állította, hogy a roma stratégia végrehajtásához kapcsolt monitoring eljárás Magyarországon „annyira jól működik, hogy az EU követendő példaként ajánlja” a tagállamoknak.
Nos, annyira mégsem működhet jól, mert információnk szerint Brüsszelben az illetékes bizottság Magyarországgal kapcsolatban az úgynevezett konzultációs szakaszban van, vagyis most a kormánynak kellene bizonyítani, hogy nem szegi meg az unió faji irányelveit és nem szegregálja a roma gyerekeket. Rendszerint ez a lépés, amely közvetlenül megelőzi a kötelezettségszegési eljárást.


A VH munkatársa, Ónody-Molnár Dóra részletesen ismerteti Nahalka István oktatáskutató fris megállapításait: a szakértő  intézményekre lebontott elemzést készített. Ennek alapján megállapítható: habár a kormány azt állította, hogy a tanszabadság felszámolása, az iskolák államosítása, az egyentankönyvek és egyentantervek ráerőszakolása a diákokra és a pedagógusokra mind-mind azt a célt szolgálja, hogy az iskolák közti különbségek csökkenjenek, valójában ennek ellenkezője történt.


A Vasárnapi Hírek megkeresésére nyilatkozott a helyzetről  Daróczi Gábor, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) kuratóriumi elnöke, a Romaversitas Alapítvány igazgatója is. Szavaiból süt a keserűség - jegyzi meg Ónody-Molnár Dóra, "Gettóiskolák Brüsszel előtt" című összefoglalójában. 

 

Részletek a VH december 12-i számában: "Gettóiskolák Brüsszel előtt"
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!