Megjósolható omlások

Most itt szorongunk négyen a kulcsi polgármester terepjárójának hátsó ülésén, de a sarkon posztoló rendőr nem emiatt akadékoskodik. Neki azt mondták, senkit ne engedjen a megcsúszott utcákba. Végül lemehetünk a kacskaringós meredélyen a Dunához közelebbi Hullám utcáig. Megrepedt házak, a rokonoknál, vagy a hajóállomáson éjszakázó lakók.

A domboldalon 1964-ben csúszott meg igazán utoljára a föld, ám utána lankadt a veszélyérzet. Dunaújváros fejlődésével párhuzamosan épült be a hely, a panelból költöztek ide az emberek. Parcellázás kezdődött, a panorámás telkeket egy forintért lehetett megvenni, előbb csak könnyűszerkezetes épületeket engedélyeztek, utóbb – lakossági nyomásra – bevezették a vizet és a villanyt, belterületbe vonták, és immár nehézszerkezetű házak is épülhettek, állandóra bejelentett lakosokkal, bár maradt az üdülőterület besorolás. Csatornázásról persze senki nem gondoskodott, elegendőnek vélték a szikkasztókat, pedig azok növelik a talajvíz szintjét, dohogott Oszvald Tamás. Kulcson ráadásul a ’64-es csuszamlás összegyűrte a kőzetrétegeket, amelyek gátként állják útját a talajvíznek.

– Nagynéném mesélte, hogy hajdanán ez disznólegelő volt, mindenütt forrásokkal – mondja Kiss Csaba polgármester.

– Akik akkor építkeztek, mind tudták, hogy milyen kockázatos ez a terület. – Az utcák kialakításakor a források zömét eltömték – ezzel csak rontottak a helyzeten. A lösz azóta is folyamatosan küldte a jelzéseket. – Az idősebbek, akiknek régi építésű házuk van, gyakran mondogatták, hogy minden évben tíz centi földet kell tömködni a lépcsők alá. Meg is mozdult az egyik lenti utca. Az akkor készült szakvélemény a terület megerősítését sürgette. 450 millió forintra adtunk be pályázatot, de nem nyertünk – teszi hozzá Kulcs első embere. Tavaly ősszel újra jelzett a lösz. Kiss Csaba szerint az egész üdülőnegyedet el kell dózerolni, pár év múlva csupán füves domboldalt láthat itt az erre járó.

Visszapréseljük magunkat a kocsiba, mert gyalog nem őgyenghetünk felügyelet nélkül. Szomorkás az idő, köd szitál. A Deák Ferenc utca végében zajlik a kiköltöztetés. A hórukkemberek kérik, arcuk ne legyen látható a fotókon, nem vágynak ilyen reklámra. Mellettük Kertész János is akaratán kívül vált tizenöt perces médiasztárrá: muszáj itt maradnia, amíg a rendőrség le nem plombálja a házát. – Kerüljenek beljebb – int kezével, de bajos a bejutás. A kocsibejáró a kapunál jó fél méterrel magasabb, mint beljebb. – Este nyolckor szólt a szomszéd, hogy náluk nincs víz, akkor vettük észre, hogy hasad a föld. – Még éppen ki tudott jutni autójával az utcára, igaz, pallókat kellett kölcsönkérnie.

Harmincöt évig dolgozott Német­országban, 1994-ben vette a lakóházat, hogy itt töltse nyugdíjas éveit. Akkor senki sem figyelmeztette, de később sem aggódott túlságosan, mert a földmozgás megállt. Beszéd közben tekintete minduntalan a Dunára téved, mintha még egyszer – utoljára – rögzíteni akarná a fenséges látványt, amely miatt annak idején letelepedett itt, és amelyet most örökre elveszít. Fogalma sincs, hol és hogyan kezdi újra ősz fejjel. Loncsos puli ugrik be az udvarba. Gazdáját sehol sem látjuk, lehet, hogy csak holnap jön le a városból. Ki kell üríteni a házakat, menteni az értékeket. Húsz, harminc, negyven esztendő után egyetlen nap alatt.

Horváth Erzsébet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajztudományi Tanszékének docense magyarázza, hogy „a löszfal olyan, mint egy óriási dobostorta. A piskótalap a lösz, a krém pedig a korábban eltemetett talajrétegek. Akár fentről éri túl sok csapadék, akár lentről a folyó árhulláma, az átázott, és ezért megnövekedett tömegű kőzet egyszer csak megcsúszik a talajrétegek mentén. Minél több réteg van a geológiai tortánkban, azaz minél magasabb, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a felső rétegek elmozdulnak”. A csuszamlás oka, hogy a tömörödő és málló löszben agyag keletkezik, ami képlékennyé válik a löszön keresztül leszivárgó víz hatására. Márpedig a likacsos szerkezetű lösz közel ugyanannyi vizet képes fölvenni, mint a saját tömege. Képes azonban megtéveszteni az embert: száraz állapotában elképesztően stabil. A Duna vagy a Balaton mentén helyenként 90 fokos meredekségű löszfalakat is látni. Épségben állnak mindaddig, amíg nem változik az időjárás jellege. Tavaly itthon 1100 milliméter csapadék hullott, kétszerese az átlagosnak. Ha a nyarak ismét szárazak lesznek, két-három év alatt kiszárad a legtöbb hazai löszös terület. A még álló falak esetében akkor lehet gondolni a védekezésre.

Amikor elmondom Oszvald Tamás­nak, mit láttam, így reagál: „a földtant és a földtani adottságok figyelembevételét kiírták a jogszabályokból. Hagyják az embereket olyan területeken is tulajdont szerezni, amelyek alkalmatlanok erre. Az ember képes a szép kilátásért felköltözni a hegytetőre, utána meg szidja a természetet azért, amit korábban csodált benne”. Különösen nehezményezi, hogy az állam évtizedek óta nem ad pénzt a földtani veszélyeztetettségi térképek elkészítésére, holott a települési önkormányzatoknak nemhogy erre, hanem a puszta létfenntartásra sincs olykor forrásuk. „Pedig idén még sokat fogunk a kulcsihoz hasonló esetekről hallani. Úgy becsülöm, hogy a tavaly elindult nagyobb fölcsuszamlások közül idén négy-öt még nagyot fog szólni.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!