Szeret, nem szeret, szívből, igazán, kicsit, talán, sehogy – így jellemezhető Magyarország álláspontja az uniós fiskális reformjáról. A bizonytalankodásért nem csak Orbán, de Magyarország is nagy árat fizethet. Az Európai Unió többé már nem lesz olyan, mint eddig volt.
Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök beszédei után már múlt hét pénteken is lehetett sejteni, hogy az európai vezetők az állami szuverenitást jobban korlátozó, szigorúbb költségvetési szabályokkal akarják az eurózóna és egyben az EU válságát megoldani. Ezzel egy napon hozta nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium a Növekedési Tervét, amelyben még 1,5 százalékos GDP-növekedést jósolt 2012-re. De a tervnek, amely a kelet-európai banán, a vasháromszög és kulturális galaxis vízióit is felvonultatta, az Európai Bizottság által prognosztizált adatot 1 százalékponttal túllicitáló elképzelése volt tulajdonképp az egyik legszolidabb része.
Kedden Orbán Viktor miniszterelnök a konzervatív pártokat – többek között a Merkel-féle CDU/CSU-t és Sarkozy UMP-jét – egyesítő Európai Néppárt kongresszusára utazott Marseille-be. Csütörtökön mondott beszéde még erős európai elkötelezettségről tanúskodott, hitet tett például az olyan európai értékek, mint a család, munka, közösség, józan ész és jog mellett, és figyelmeztetett, nem szabad megfeledkezni az egyesített Európáról, folytatni kell a bővítést.
Ezt az Európa-barát szellemiséget tükrözte Martonyi János külügyminiszternek aznap a European Voice című lapban megjelent publicisztikája is, amelyben kifejtette, hogy „ha úgy hisszük, hogy a(z uniós alap)szerződés megváltoztatása előmozdítaná a gazdasági és a politikai kohéziót, akkor azonnal kell cselekednünk”. Emellett erősen támogatta, hogy egyesítsék az európai országok államadósságait, mert „ez megfékezheti a pánikot, és visszafordíthatja a figyelmet az eurózóna erős gazdasági alapjaira”.
A miniszterelnök közben Brüsszelbe utazott az uniós országok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács sorsdöntőnek ígérkező rendkívüli ülésére, amelyet azért hívtak össze, hogy megmentsék az euróövezetet, vagy legalább javítsanak a romló kilátásokon. Az úton azonban, nem tudni, miért, a néhány órával azelőtt még bőszen hangoztatott, az integráció és a józan ész iránti elkötelezettsége elpárolgott. Már az is figyelemre méltó volt, hogy az Európai Tanács munkavacsorájára, ahol rendszerint a legfontosabb kérdések dőlnek el, Orbán az utolsók között, háromnegyed órás késéssel érkezett. Lehet, hogy már itt, a késés miatt kiesett a ritmusból, mindenesetre az ezután következő tévedések vígjátéka minden képzeletet felülmúlt.
A hajnali 4-ig tartó egyeztetés végére kiderült, hogy a terv, miszerint módosítják a Lisszaboni Szerződést, nem valósulhat meg, mert Nagy-Britannia és Magyarország megvétózta azt. Így az eurózóna 17 tagállama fog külön egyezséget kötni, amelyekhez még hatan csatlakoznak, míg Csehország és Svédország a döntés előtt konzultál a parlamenttel. Az európai sajtó legtekintélyesebb orgánumai – például a BBC, a The Financial Times, a Le Monde vagy a Der Spiegel is – vezető hírként hozta, hogy Nagy-Britannia és Magyarország kimaradnak a megállapodásból.
Ezzel szemben a tanácskozásról hajnalban távozó miniszterelnök csak annyit mondott az [origo] internetes hírportál tudósítójának kérdésére, hogy majd a sajtótájékoztatón találkoznak. A kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter – aki a videó tanulsága szerint már meglehetősen gondterhelt arckifejezéssel hagyta el az épületet – sem volt ennél sokkal bőbeszédűbb, bár ő már megemlítette a parlament és a nemzeti szuverenitás kulcsszavakat, ami végül nagyon hasznosnak bizonyult.
Ugyanis a magyar vétót senki nem értette. Nagy-Britannia ellenkezése teljesen egyértelmű volt: mindig is az euroszkeptikus országok közé tartozott, nem tagja az eurózónának, és nem mellesleg a világviszonylatban is vezető bankrendszerét negatívan érintené az európai reform. Svédország szintén nem tagja az eurózónának, ami egyre inkább úgy tűnik a saját és a nemzetközi befektetők számára is, hogy jó döntés volt, így a svéd vonakodás is érthető. A csehek óvatosságát is érteni lehetett, mert nem akartak még egy olyan politikai komédiát eljátszani, mint 2009-ben, mikor egész Európa arra várt, hogy Václav Klaus elnök végre hajlandó legyen aláírni a Lisszaboni Szerződést. De hogy Magyarország döntését mi magyarázza, senki nem értette. Megindultak a találgatások, vajon a magyar miniszterelnök egyszerűen csak félreértette vagy nem hallotta, miről is van szó, vagy esetleg valami újabb tervre készül, és a stratégiaváltás a taktika része.
Ha az első verzió az igaz, Orbán mentségére szóljon, hogy a dán miniszterelnök, Helle Thorning-Schmidt is félreértés áldozata lett. Bár ő hamar közölte is az újságírókkal, hogy a tanácskozás után kiadott közleményben foglaltakat nem tekintette véglegesnek, és természetesen a dán parlament jóváhagyását szeretné ahhoz, csatlakozzanak-e a fiskális unióhoz. Orbán még ekkor sem állt elő magyarázattal.
Ezalatt a forint árfolyama esni kezdett, mert egyértelművé vált, hogy ha Magyarország nem hajlandó az európai adópolitikai reformokat támogatni, akkor csak nehezen és esetleg rosszabb feltételekkel állapodhat csak meg az IMF-fel és az EU-val. A piacok megnyugtatására délben Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tartott, ahol hangsúlyozta, Magyarország nem mondott nemet, csak a kérdésről előbb a parlamentnek kell döntenie.
Majd kora délután Orbán is megszólalt. Elmondta, hogy mivel reggel 6-kor feküdt le, és 9-kor kelt, nem tudja távlatokban szemlélni az európai folyamatokat, de jelezte, a korábbi hírek félreértésen alapultak, és „Magyarország és Nagy-Britannia soha nem fog egy csónakban ülni”. Sőt, azt is hozzáette, hogy a brüsszeli csúcs Magyarország számára nagyon előnyösen zárult. Hogy mégis milyen téren, az nem egyértelmű.
Talán a beszéde másik részére értette, amelyben kifejtette, hogy a 2012-es év nagyon nehéz lesz, és a korábban javasolt 1,5 százalékos GDP-növekedéssel és 265 forintos euróárfolyammal kalkulált költségvetés tarthatatlan, és újat kell készíteni. Ha ezúttal nem értettük őt félre, akkor tényleg előnyös volt a brüsszeli csúcs Magyarország számára: legalább ezt már felismerte.
A legfrissebb értesülések azonban arra utalnak, Magyarország az uniós döntés után is sunnyogásra készül. Az eddig is világos volt, hogy a parlamentre való hivatkozás esetünkben igencsak álságos, hiszen a sokat hivatkozott kétharmados többség Orbán akaratának végrehajtója csupán. Egy kormányzati forrás arról nyilatkozott az [origo]-nak, hogy már el is dőlt: a Fidesz el fogja utasítani az egyezséghez történő csatlakozást, ám ennek kimondására még márciusig van idő. Addig viszont – hiszi a kormány – Magyarország megegyezhet az IMF-fel, és a valutaalaptól kapott pénz túlélhetővé teszi a csatlakozás elutasításával törvényszerűen együttjáró piaci bizonytalanságot. A név nélkül nyilatkozó kormányzati forrás arról nem ejtett szót, hogy a tárgyalóasztalnál az IMF mellett ott ül majd az EU, és az unió számára a magyar miniszterelnök éppen ezen a hétvégén vált véglegesen megbízhatatlan és kiszámíthatatlan partnerré.
Diadalittas németek és franciák, az elszigetelődéstől rettegő britek – röviden ennyi a brüsszeli csúcs mérlege. „A legrosszabbon már túl vagyunk” – írja a találkozót értékelő cikkében Le Monde, és egyúttal Angela Merkel német kancellárt idézi, aki szerint „boldog karácsonyt kívántunk magunknak”, mert „az áttörés megtörtént, lépésről lépésre visszaszerezzük a hitelességünket”. A Libération brüsszeli tudósítója ennyire nem optimista, de egyetért azzal, hogy egy ilyen alku két évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Viszont hozzáteszi, annak ellenére, hogy „tiszteletben tartja Nagy-Britannia jogát az öngyilkossághoz”, David Cameron rossz diplomataként perifériára szorította az országot.
Sokat elárul a helyzetről, hogy még a konzervatív The Times is azzal a címmel indította első oldalán a cikkét: „Nagy-Britannia magára maradt”, bár az elemzésben kitér arra is, hogy a pénzügyi szektor miatt az országnak nem volt más választása.
A Der Spiegel ennél is tovább megy: hosszú cikkeket közöl a születőben lévő kétsebességes Európáról, vagy még ennél is keményebben fogalmazva kijelenti, hogy Nagy-Britanniának, az örök euroszkeptikusnak távoznia kell az unióból. Érdekes módon azonban éppen a Die Welt munkatársa egy, a BBC-nek írt elemzésében kifejti, hogy nincsenek nagy reményei az új megállapodással kapcsolatban, mert a maastrichti kritériumokat sem tartották be a tagállamok, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez EU hiába „beszél” mostanában németül, a pénzügyi piacok még mindig az angolt preferálják.
De az egész vitát a legjobban talán Martin Dempsey, az amerikai vezérkari főnök véleménye jellemzi, aki tegnap egy konferencián elmondta, „rendkívül aggódik” Európa miatt, mert az eurózóna szétesése évekig tartó zűrzavart okozna.
Úr a háznál
Bár nyilatkozataik a legnagyobb összhangról tanúskodnak, Merkel és Sarkozy testbeszéde másról árulkodik. A hétfői párizsi csúcstalálkozót elemző testbeszédszakértők szerint a francia elnök rendre a dominanciáját akarja német kollégájával éreztetni. Például mikor Merkel kiszállt a kocsiból, a német szokásoknak megfelelően kezet nyújtott Sarkozynek, de a francia államfő nem fogadta azt el, hanem inkább puszit adott a kancellárnak, és Merkelnek csak a második próbálkozására ráztak kezet.
Viszont mikor felértek a lépcső tetejére, Sarkozy érzékelve a remek lehetőséget, hátra fordította, és mosolygó-kézfogó pózba terelte a német politikust, hogy újabb fénykép készülhessen róluk, de a kölcsönös feszélyezettséget jól mutatja a mindkettejük arcán látható, vicsornak is beillő kényszeredett mosoly. (A fotók előtti „rendezkedés” egyébként Margaret Thatcher brit miniszterelnök jól bevált trükkje volt.) Aztán beszélgetni kezdenek, és Sarkozy ismét kifejezi, ki az úr a házban: mutatóujjával gesztikulál, ami szintén a dominancia jele.
Az összhang hiányát mutatta az is, hogy míg Merkel beszélt, Sarkozy idegesen fel-le pillantgatott, de mikor ő szónokolt, a német kormányfő nem nézett rá, jelezve, hogy figyelne rá, és nem is bólogatott, ellentétben a többi vezetővel.
Brüsszeli napsütés
Ha az ember gazdag, senkiben sem bízhat. Ma a világon egy biztos, aki gazdag, tavaly még gazdagabb volt. A bizalom most mégis luxus. A brüsszeli EU-csúcson is érvényesült a tétel, pedig a cél a bizalom visszaszerzése volt. Egymás iránt, és ami még fontosabb: a piacok felé. Minden ok megvan a hitelességben való kételkedésre. Radek Sikorski lengyel külügyminiszter Kantot idézte a minap, miszerint „a pénz hitelezése azon a feltételezésen alapszik, hogy a hitelért folyamodóknak megvan a hitel megfizetésének őszinte szándéka”. Na, ez a szándék általánosságban hiányzik.
Európa még a szakadék szélén sem tudott összekapaszkodni. A különutas politika megtorpedózta „Merkozy vágyát”, hogy a Lisszaboni Szerződés azonnali módosításával Európa képes legyen kikényszeríteni a pénzügyi fegyelmet. Az alkut Nagy-Britannia akadályozta meg. Bár pénteken még két ludas volt. A britek és a magyarok. Mikor ez kiderült, két óra leforgása alatt, hat forintot gyengült nemzeti valutánk az euróval szemben. Lehet, ez volt a szó, amiből végül mégis értett a magyar miniszterelnök. Most úgy áll, hogy a világsajtó félreértette Orbán Viktort. Megesik. Nem könnyű követni. Még Svédország külügyminiszterének sem sikerült, aki a tárgyalások közben a Twitteren azt írta, hogy Nagy-Britannia nagyon komolyan kezd elsodródni Európától, és ezt Magyarországgal erős szövetségben teszi. Na, ez a közösködés az, amitől James Cameron ódzkodik. Főleg, hogy a brit bankrendszernek sem tetszik a banki különadó-specialista magyar.
Brüsszelben talán még sosem sütött annyira a nap, mint tegnap, és még sosem volt ennyire izgalmas a szürkének csúfolt uniós politika. Kár, hogy már megint rajtunk szórakoznak.
Horváth Dorka
Indokolt ijedtség
Az EU-tagországok költségvetéseinek összehangolására irányuló törekvés, ami jövő márciusban államközi szerződésekben ölthet testet, torzó jellegében is előremutató. Mondjuk, egy kis lépés az Európai Egyesült Államok irányába. Olyan irányba, ami felé csak nagy nehézségek árán lehet előre haladni, de vélhetően nagyon nagy kár lenne belőle kimaradni.
Olyan kézenfekvő szabályok kerültek most szóba, mint például, hogy a költségvetési egyenleg lehetőleg egyensúlyt vagy többletet mutasson, továbbá, hogy a költségvetés strukturális hiánya ne haladja meg a GDP 0,5 százalékát. E fölött életbe lépne egy korrekciós mechanizmus, míg a 3 százalékos küszöb átlépése esetén már egészen komoly szankciókra kerülne sor.
Nálunk egyébként 2011-ben élesen elvált egymástól a költségvetés pénzügyi és strukturális egyenlege. Az előbbi körülbelül 4 százalékos pluszt mutat, míg az utóbbi 6 százalék körüli mínuszt. A kettő különbözetét – a GDP 9-10 százalékát – lényegében a magánnyugdíjkasszákból államosított megtakarítások teszik ki. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, emiatt nem bírta cérnával az uniós huzavonát. Talán felrémlett előtte egy két-háromezer milliárdos megszorító csomag lehetősége, hiszen jövőre már nem lesz mit einstandolni, legalábbis nem ekkora összegben. És az idei 1400 milliárdos megszorítás is csak nagyon nehezen, érzékelhető társadalmi feszültségeket keltve jött össze.
De a magyar ijedelem lehetséges okai közé sorolhatjuk az adósságplafon ügyét, vagy az adóharmonizációt. Mára Európában mindkettő központi kérdéssé vált. Érdekes módon egészen mostanáig a magyar kormány is kiemelt témaként kezelte az államadósságot. Ám Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legújabb javaslata az alkotmányos adósságplafon bevezetését inkább 2016-ra tolná ki. Ami annyiból érthető, csak épp nem elfogadható törekvés, hogy a kormányzat a választások közeledtével nyilván az osztogatás irányába szeretne elmozdulni, ami várhatóan újabb államadósságot generál. Hasonlóan a magyar kormány játékterét szűkíthetné, ha korlátoznák adókivetési lehetőségeit.
Fontos körülmény lehet a 2013-as „választási költségvetés” is. Talán nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy 2012 még nehéz év lesz, míg 2013 már könnyebb. Elemzők szerint költségvetési szempontból éppen fordított a helyzet, vagyis jövőre még viszonylag kezelhetőnek tűnnek a folyamatok, az Európai Bizottság is egészen szabályos, 2 százalékos hiányt prognosztizál. Más a helyzet 2013-ra nézve, amikor is a bevételi oldalról ki kellene vezetni az ideiglenes válságadókat (bankadó, szektorális különadók), ami már önmagában is megszorításokat feltételez. Ehhez jön még, hogy az EB előrejelzése erre az évre már most 3,5 százalékos hiánnyal számol. És akkor még nem kalkuláltunk a magyar büdzsé négyéves ciklusával, ami a választásokat megelőző évben eddig mindig a gyeplő odadobásával járt.
(F. J.)
„Kérdéses, Cameron mennyire akar Orbán Nagy-Magyarországról szóló meséiben szerepelni.”
(The Financial Times: Nagy-Britannia és Magyarország: Rangon aluli házasság?)
„Egy evezőscsónakba ugrottunk a magyarokkal a másik 25 tagállam szupertankere mellett. Ez gyengeség, nem pedig erő.”
(David Milliband volt brit külügyminiszter Twitter-üzenete)
„Ez egy buta nacionalista manőver. Rosszat tesz a gazdaságának. Hatalmas hiba.”
(Javier Solana, volt NATO-főtitkár és EU-s kül- és biztonságpolitikai főképviselő Twitter-válasza arra kérdésre, miért vétózott Magyarország)
„Úgy viselkedett, mint a férfi, aki úgy megy a swingerklubba, hogy nem viszi magával a feleségét.”
(Nicolas Sarkozy francia elnök David Cameron brit miniszterelnökről)
„Nem volt, és továbbra sincs szándékom feleségcserés partira menni.”
(Cameron riposztja Sarkozynek)
Mirôl döntöttek?
– Az eurózóna tagállamai új szerződést kötnek egymással. Márciusig a többi uniós tagállam, így hazánk is csatlakozhat az egyezményhez.
– A fiskális politikák összehangolása jegyében a jövőben szigorúan ellenőrzik a költségvetési terveket.
– A strukturális (gazdasági konjunktúrától, recessziótól megtisztított) deficit főszabályként nem haladhatja meg a GDP 0,5 százalékát.
– A GDP 3 százalékát meghaladó deficit esetén komoly és automatikus szankciók lépnek életbe.
– 2012 második félévétől 500 milliárd eurós tartalékkal működik az Európai Stabilitási Mechanizmus.
Mibe kerül ez nekünk?
– Ez a lehetőség tehát Magyarország számára is nyitva áll, ugyanakkor az euró bevezetéséig nem kötelező a csatlakozás, a jelenleg érvényes kormányzati álláspont szerint erről a parlament, pontosabban a kétharmados Fidesz-többség dönthet.
– Ennek elfogadása véget vetne az unortodox vagy külön utas gazdaságpolitikának, az Orbán-kormány is kénytelen lenne beállni a sorba. Nem lenne módja a kormányzatnak például arra, hogy ad hoc módon, kiszámíthatatlan adópolitikát folytasson.
– Ez a pont jelenleg fél Európa számára csak álom. Magyarország is csupán újabb, irdatlan, mintegy 2-3 ezer(!) milliárdos kiigazító csomaggal tudná teljesíteni.
– Ez is kemény dió, különösen a 2013-as választási költségvetés közeledtével, mert a szokásos négyévenkénti osztogató fellazítással durva „brüsszeli pofonba” szaladnánk bele
– Ez az a pont, ami még nekünk rövid távon is jól jöhet, ha államcsőd közeleg.
Újratervezés kezdődik
Az apró korrekciók helyett a jövő évi költségvetés teljes átdolgozására van szükség – derül ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken tett brüsszeli bejelentéséből. Elemzők szerint újabb mintegy 100-200 milliárdos megszorítást jelenthetnek az egyelőre talányos miniszterelnöki mondatok, miután a legfrissebb statisztikák szerint a magyar gazdaság szinte egésze már recesszióba csúszott.
Orbán már tegnap elkezdte az egyeztetést Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel. Először azt kell kitalálniuk, hogyan változtatnak a jövő évi költségvetés már elfogadott sarokszámain. A hatályos államháztartási törvény szerint ugyanis november 30-ig a költségvetés kiadási és bevételi főösszegét, valamint a hiány mértékét meg kell határozni, utána ezeken a sarokszámokon már nem lehet változtatni. A jogszabályt a kétharmados többséggel természetesen meg lehet buherálni, így a sarokszámok kiigazítása lehetővé válna. Elemzők szerint ez a lépés azonban több költségvetési intézmény büdzséjének csökkentésével járna. A főszámok módosításának esetleges tervét, ha a kétharmad nem is, de a négyötöd meghiúsíthatja, mivel a házszabálytól való eltéréshez az országgyűlési képviselők négyötödének igennel kell szavaznia.
Simon Gábor szombaton, az MSZP választmányi ülésének sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva annyit mondott, hétfőn dönt erről a frakció. Scheiring Gábor, az LMP országgyűlési képviselője is arról adott tájékoztatást tegnap, hogy frakciója még nem döntött arról, hajlandó-e a kormánypárttal szavazni a házszabálytól való eltérésről. Egy másik lépés a költségvetés tartalékainak zárolása lenne.
Alacsonyabb növekedés esetén ugyanis a bevételkiesést a kiadási oldal csökkentésével lehet egyensúlyozni. A tartalékok zárolása azonban nem feltétlenül lesz elegendő forrás az eredetileg 1,5-2 százalékosra tervezett, a legújabb kalkulációk alapján azonban 0,4-0,5 százalékra zsugorodott növekedési terv mellett. Elemzők szerint ugyanis, ha minden tartalékunkat feléljük, a GDP stagnálásával a háromszázalékos deficit tartható lenne. Ekkor azonban nem maradna mozgásterünk, ami különösen nagy baj akkor, amikor az előrejelzések recessziót valószínűsítenek az eurózóna borús kilátásai miatt.
(K. O.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
