Egyre vaskosabb az unortodox magyar diplomácia kriminológiába hajló dossziéja. A jogerősen két évre ítélt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök menekültkérelmének elbírálása, és ezzel lényegében a bújtatása felidézi az életfogytiglanra ítélt azeri gyilkos, Ramil Szafarov, vagy éppen az FBI által körözött Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos történetét. Orbán bárkivel cimborál, ha pénzt remélhet tőle. Ha még némi import Soroskamu is összejön, az maga a menny.
Magyar kormányfő általában szökőévente kerül a világsajtó szalagcímeibe. Gyurcsány Ferencnek is csak akkor sikerült, amikor mint hazudós miniszterelnököt kérdezte a CNN, de ezt is csak a tévéostrom lángolásának fényében. Orbán Viktor viszont már a Time címlapját is megjárta, Erdogan török és Duterte fülöp-szigeteki diktátorral díszelgett az új barát, Putyin elnök mellett májusban. És hol van még a vége!
Magyarország kis ország, de mer nagyon rosszat álmodni: a Fideszelnök harcos idegenellenes populizmusa napirend lett Európa döntéshozóinak az asztalánál. Ahogy az asztaltársaságot sikerül egyre jobban felzaklatni, úgy lesz a földre köpés helyett mindinkább az árnyalt gondolkodás a ciki. Határ a csillagos ég, cél a csillagos lobogó, vagyis Donald Trump, akihez a kormánymédia hasonlítja előszeretettel Orbánt. Emberi időkben, virtigli demokráciákban ez könnyű pesti sértés volna, de most más lukból fújnak a szelek.
A Soros-pajtás
Nikola Gruevszki nevét aligha tudta átlagos magyar hírfogyasztó keddig. Azóta kiderült, Gruevszkit hazájában kétéves jogerős börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt, ám nem jelent meg a büntetése letöltésére, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az útlevelétől megfosztott jobboldali politikus a Facebookon jelentette be kedden, hogy Budapesten tartózkodik és menedékjogot kért, mert odahaza számtalan életveszélyes fenyegetést kapott. A magyar kormány, felrúgva a biztonságos harmadik országból érkezők kérelmének elutasítására vonatkozó joggyakorlatot, Budapesten kezdte meg a menekültügyi eljárást.
A hét második felére pedig újabb érdekes részletek derültek ki Gruevszki szökéséről. Egy albán lap arról írt – amit az albán határőrség is megerősített –, hogy múlt vasárnap lépte át Gruevszki az albán–montenegrói határt autóval, a jármű pedig a rendszáma alapján a tiranai magyar nagykövetséghez tartozik. Azaz magyar segítséggel szökhetett tovább a volt macedón kormányfő, bár az továbbra is rejtély, pontosan hogyan jutott el Budapestre.
„Macedónia fontos, stratégiai, biztonságpolitikai partner, nem kívánunk az ország belügyeibe avatkozni, szigorúan jogi szempontból vizsgáljuk az ügyet” – a külügyminisztérium ezzel próbált érvelni az ügy kirobbanása után. A nyilatkozat komolyságát nemcsak az említett autós határátlépés kérdőjelezi meg, hanem az is, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója előadta: Gruevszkit a macedón, baloldali Soros-kormány fenyegetése miatt megilleti a védelem. Hidvéghi Balázs fokozni is tudta. „Vannak olyan szocialista vezetésű EU-tagállamok, ahol újságírókat gyilkolnak meg, máshol csak üldözik a politikai riválisokat.”
A magyar kormánypárt ezzel jócskán átértelmezte az országszuverenitás fogalmát. Mindeközben a Fidesz szabályosan a saját Stop Soros! törvényét sértette meg, amikor egy biztonságosnak mondott országból (Szerbia) érkező migráns befogadása mellett érvelt. Ez veszélyes! – élcelődött nem minden ok nélkül a Mérce.
Szakértők szerint jó esély van arra, hogy az orosz elnök szövetségeseként elkönyvelt Gruevszki nem várja meg a menekültkérelem elbírálását, hanem szép csendben továbbmenekül majd Törökországba vagy Oroszországba.
Orbán Viktor jót nevetett
A macedón kormányfő hamar világossá tette ellenérzéseit, Zoran Zaev kormánya azt várja, Magyarország ne védjen olyan bűnözőt, aki Macedónia állampolgárainak kárt okozott. „Milyen motivációt jelentene az nekünk, tagjelölt országoknak, ha az Európai Unió egyik tagországa a bűnözők menedékévé válna, és nem tisztelné a nemzetközi gyakorlatot és a nemzetközi jogot?” – idézte Zaev azt a nosztalgikus reményt, amit akkor éreztünk utoljára, amikor az akkor még szilárd alapokon álló értékközösséghez kívántunk tartozni.
Macedónia Gruevszki kiadatását kéri. A napokban átküldik Budapestnek az iratokat, 400 oldalnyi jogi anyagot. Az ottani belügy vizsgálja, hogy hagyhatta el az országot az elítélt, felmerült, hogy rendőrtisztek működhettek közre a szökésben. A Deutsche Welle macedón kiadása szerint nem más, mint a magyar kormányfő szervezhette meg volt kollégája szökését, szerb közreműködéssel.
A színes újsághírek sem maradtak el: lapinformáció szerint a politikus női ruhában szökött, más forrás szerint budapesti hotelben lakik. Megint más szerint Orbán Viktornál, aki jót nevetett ezen – árulta el Gulyás Gergely a kormányinfón. A miniszter szerint a menekültkérelem elfogadásába nem szólhat bele EU-s vagy NATO-ország, véleményük persze lehet róla, mondta.
A nagy igazság a héten ezúttal is a jogász Orbán Viktoré volt, aki a 24.hu-nak a diaszpóratanácsról távozóban mondta a tranzitzónát negligáló Gruevszkire:
„Ez egy jogi kérdés, hát forduljon a jogászokhoz.”
A Helsinki Bizottság blogja szerint az ismert információk alapján Gruevszkinek a tranzitzónában volna a helye, miután a Fidesz által ok nélkül hosszabbítgatott „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” miatt a menedékjogi döntést mindenkor a röszkei vagy a tompai bázison kellene megvárni.
Törvénysértés nélkül nem ment
Nikola Gruevszki nem érkezhetett volna törvényesen Magyarországra – ezt Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja nyilatkozta a VH-nak.
„Nyilvánvaló törvénysértés történt. A Fidesz által hozott hatályos menekültügyi jogszabályok szerint a volt macedón miniszterelnöknek vagy a tranzitzónában, vagy előzetesen letartóztatásban kellene lennie” – mondta a szocialista párti képviselő. Harangozó Tamás szerint a hivatallal visszaélés bűncselekménye valószínűsíthető, hiszen útlevél nélkül lépte át a magyar határt, ahol aligha a határőrizeti szervek döntöttek úgy, hogy a szükséges dokumentum nélkül beengedik a politikust – Gruevszki ezáltal jogosulatlan előnyre tett szert, amit nem indokolhat a magyar kormánynak az a magyarázkodása, hogy korábban tíz évig miniszterelnök volt. Ilyen jogintézmény nincs.
Tóth Bertalan pártelnök és Molnár Zsolt budapesti elnök az MSZP-sajtótájékoztatóján elmondta: választ várnak a felmerült kérdésekre Gruevszkivel kapcsolatban, és szorgalmazzák a külügyi, a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottság összehívását.
„A magyar kormány egy illegális bevándorlást támogató szervezet. Elismerte, hogy egy illegálisan, útlevél nélkül érkezett köztörvényes bűnözőt bújtatgatunk” – ezt már Hadházy Ákos írta a Facebookján. A független képviselő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen illegális határátlépés segítése miatt.
Az amerikai külügy is megszólalt, és egyenesen fogalmazott. „Gruevszkit a macedón jogrendszerben kellene felelősségre vonni”, tudatták a Politicóval. A volt kormányfőt transzparens eljárásban ítélték el, és ezt később helybenhagyta több fellebbviteli bíróság is, írták, és megjegyezték azt is, Gruevszkit négy másik ügyben is megvádolták.
Az ügy az unióban sem maradt visszhang nélkül. Az EUObserver szerint a Gruevszki-ügy egy újabb jelzés, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai kérdésekben hajlandó Oroszország pártjára állni az Európai Unió ellenében” – tudósított a brüsszeli portál kommentárjáról az MTI. A cikk aláhúzza: a magyar kormányfő bevándorlásellenes politikájáról ismert, de most mégis lehetővé tette az elítélt, Kreml-párti Gruevszki számára, hogy menedéket keressen Magyarországon.
A legszarkasztikusabb poént Michael Roth, a német külügy európai ügyekért felelős államminisztere tette közzé Twitterén:
„Magyarország megnyitja határait a menekültek előtt. Elképesztő…”
Bizniszmigráció: igen
Miközben a magyar kormány politikai kommunikációja beszorult a migrációs tematikába, mondván, nem akarunk bevándorlóország lenni, mert az a multikulturalizmus mellett nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, Orbánék tömegével szabadították Európára a nemzetbiztonsági kockázatokat. Ezt is politikai előnyökért, és persze rengeteg pénzért tették. Ez volt a 2013 és 2017 között működő kötvényprogram, amelyben 19 865 külföldi állampolgár kapott letelepedési engedélyt, harmaduk kötvényesként, a többiek hozzátartozóként. Ha a magyar ember 2010 után megnyugodott, hogy nem tartozunk sem az IMF-nek, sem az Európai Bizottságnak, nem adósodunk el, mint a ballib kormányok alatt, akkor el kell mondanunk: a letelepedési kötvényekkel az állam 21–30 milliárd forintot bukott a Transparency International számítása szerint. Az állam szerint 10 milliárddal jobban jártunk, mintha IMF-hitelünk lett volna (annál persze vannak jobbak). De a lényeg, a közvetítő cégek csaknem 60 milliárdot kerestek a bizniszen.
Közben az EU-t és a brit titkosszolgálatokat is mélységesen aggasztotta a program. Szerintük a kontinens biztonságát tették kockára a kötvényeket árusító országok. A leghíresebb „trójai faló” a több országban is körözött Ghaith Pharaon volt. A tavaly Bejrútban elhunyt szaúdi milliárdost 25 éve kereste az Interpol, az Egyesült Államokban pénzmosással, korrupcióval és terrorszervezetek finanszírozásával gyanúsították. Az olajmilliárdosnak egy szintén különös figura, a Fidesz nagy barátja, Zaid Naffa arab üzletember, Jordánia tiszteletbeli konzulja ágyazott meg Magyarországon egy vízumkérelemmel.
A magyar letelepedési kötvénnyel egyébként más, finoman szólva is kockázatnak gondolható emberek előtt is kapu nyílt Európa felé. Ilyen volt a szír Salmo Bazkka, akit az olasz hatóságok gyanúsítanak bűnszervezetben elkövetett pénzmosással, és a szintén szír Atiya Khoury, aki az Egyesült Államok szankciós listáján szerepel és Bassar al-Aszad szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembere. De az oroszok sem voltak kivételek, Putyin gépezetének több befolyásos tagja is magyar iratokhoz jutott. Letelepedési engedélyt kapott Vlagyimir Blockij, az orosz alsóház tagja, Szergej Nariskin, az orosz külföldi hírszerzés vezetőjének több családtagja és Dimitrij Boriszovics Pavlov Kreml közeli üzletember, valamint Jevgenyij Evsztratov, a Roszatom korábbi vezetője is.
Baltás gyilkos szeret minket
„Ezek a nyomorult bűnözők átjáróházat csináltak hazánkból. Kiengedik a baltás gyilkost, beengedik az orosz titkosszolgálat vezetőinek rokonait, most egy köztörvényes macedón politikust.” Gyurcsány Ferenc szavairól lehántva az indulatot, sokakban felidéződhet az a szégyen, amit az azeri Ramil Szafarov ügyében érezhettünk 2012-ben, amikor az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt gyilkost Magyarország átadta, és otthon azonnal szabadon engedték. Szijjártó Péter tárcája mélyen megdöbbent, pedig gyanakodhatott volna, hiszen az azeriek (akik nem büntetik az örmények gyilkolását) csak azért hoztak létre 2004-ben diplomáciai képviseletet Budapesten, hogy Szafarovot védjék. A gyilkost, aki Gurgen Margarian örmény hadnagyot álmában lefejezte egy baltával.
Meglepő-e, hogy később híre ment, Azerbajdzsán európai politikusokat fizetett le, hogy az elitje pénzeket tudjon tisztára mosni. 760 milliárd forintot mozgattak meg, a pénzből több mint 2,3 milliárd forint Magyarországra érkezett a kiadatás idején. Polt Péter legfőbb ügyész szerint minden rendben ment. Végtére is igaza lehet, alig emlékszünk már a fentiekre, a folytonos bevándorlási válsághelyzet híráradata mindent, de mindent elmos. Vagy némi baksisért tisztára…
FOTÓ: KISBENEDEK ATTILA, AFP, ROBERT ATANASOVKSI, AFP
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!