Bizonyára másokkal is megesett már, hogy elhatároztak valamit, például azt, hogy elutaznak Párizsba; aztán – ahogyan közeledett az indulás időpontja – egyre több olyan jelet vettek észre, amelyet összefüggésbe hoztak a francia fővárossal. Sanzon szólt a rádióból, francia film ment a moziban, franciául beszéltek a buszon. Nincsen ebben semmi misztikus, szűrjük, válogatjuk az információkat, vagyis jobban figyelünk mindarra, ami francia. De arra ki ad magyarázatot, hogy aznap reggel, amikor leültem a gép elé, mondván, megírom a cikket az ördögűzésről – hiszen annak mégiscsak hírértéke van, hogy I. Ferenc pápa, vagyis a vatikáni Kléruskongregáció 2014. június 13-án egyházjogilag megerősítette az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét –, pontosan 666 forintot fizettem a boltban egy liter tejért, két stangliért és két pár virsliért?

Démoni, ugye? Ez a szám már a Bibliában, a Jelenések könyvében is megtalálható: a fenevad, a bestia számát jelöli. Eredetére sokféle a magyarázat (lásd keretes írásunkat), de egyvalami nagyon is feltűnő, mondhatni különös: a Szentírás is egy ember számának nevezi a 666-ot, olyan emberének, aki Krisztus ellen tevékenykedik. Vagyis adja magát a kérdés: ha ördögöt űzünk, valójában embert űzünk?

No, de haladjunk sorjában. Mert mit is jelent az, ha a Vatikán elismeri a világ leghíresebb ördögűzője, az itáliai Gabriele Amorth atya által alapított Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét (International Association of Exorcists)? Aligha azt ugyanis, hogy innentől kezdve lesz legális az ördögűzés, hiszen a papok és különféle beavatott személyek egy 1614-es, 21 előírást megfogalmazó kódex alapján eddig is űzték a gonoszt. Ferenc pápáról már korábban is az a hír járta, hogy különösen sok energiát fordít a Sátán legyőzésére, egyházfővé választása után pedig meglépte azt, amit még II. János Pál pápa sem tett meg: nyílt harcot hirdetett a fenevad ellen. Legutóbb 2014. augusztus 27-én a Szent Péter téren például azt mondta a híveknek, hogy egy keresztény közösség egyik legsúlyosabb bűne a megosztottság, „mert nem Isten, hanem az ördög művének jelévé teszi, aki értelemszerűen az, aki szétválaszt, aki elrontja a kapcsolatokat, aki előítéleteket sugall”.

De nem véletlenül kerül elő a lengyel pápa neve sem, hiszen a Vatikán éppen az ő hivatali ideje alatt, 1999-ben újította meg az ördögűzés szabályait. A Mindenféle ördögűzésekről és könyörgésekről (De Exorcismis et supplicationibus quibusdam) című kézikönyv nincs száz oldal. Azért készült, mert II. János Pál pápa is úgy tartotta, hogy időszerű a Sátán elleni küzdelem, a római katolikus egyház nem fordíthat hátat az emberek testét és lelkét kínzó gonosznak. Ő maga is végrehajtott néhány megfelelően előkészített ördögűző szertartást, s amennyit tudni lehet ezek kimeneteléről, nem mindegyik járt sikerrel. Az egyházon belül nem mindenki fogadja nagy örömmel I. Ferenc pápa elszántságát a Sátán üldözésében.

A The Washington Post idei, május 11-i cikkében arról ír, hogy Vito Mancurso katolikus teológus szerint a pápa ezzel a babonaság előtt nyit ajtót, de vannak ennél komolyabb ellenérvek is: nem minden pap vagy püspök hisz az ördögben. A lap idézi a 89 éves Gabriel Amortht is, aki „szomorú igazságnak” tartja ezt a belső egyházi állapotot, mert szerinte így az ördög könnyedén győzedelmeskedik.

Az ördögűzés a kereszténység születésének pillanatától része a vallási és hitbéli szertartásoknak. Jézust tartják az első ördögűzőnek, de már maga a keresztelés is egyfajta védelmező eljárás, különösen kisgyermekkorban: célja az önmagától védekezni nem képes, kiszolgáltatott gyermeki lélek felvértezése.

A keresztény imának is része a démon elleni küzdelem („szabadítsd meg a gonosztól”), de a népszokásokban is megjelenik az ördög elleni védekezés hagyománya, legtöbbször módosult formában (vagyis arra is ördögöt mondunk, ami csupán rossz). A busók is a telet űzik, amikor azt mondják, az ördögöt és a démonokat, a rossz szellemeket tartjuk távol a házszentelővel, amikor partit rendezünk a barátoknak, de ugyanezt tesszük, amikor új lakásba költözve megszámoljuk a sarkokat – ellenőrizzük, nem bújt-e meg ott egy lidérc vagy lúdvérc.

De miért kell űzni az ördögöt? A katolikus egyház szerint az „ördögök létező, személyes lények, gonoszak, és csak rosszat akarnak az embernek”. A Biblia a „hazugság atyjának” nevezi a Sátánt, aki bűnre kísérti az embert, elszakítva ezzel Istentől, az élet és a boldogság forrásától. Ádám és Éva óta az ördög a kísértésen túl sok egyéb formában és alakban kóstolgatja az embert, például pénzsóvárrá, hatalomvágyóvá teszi, bujálkodásra buzdítja, és ennek szélsőséges és ritka példája, amikor megszáll valakit. Nos, ebben az esetben lépnek színre az egyház ördögűzői, s próbálják megszabadítani az embert a gonosztól. Magát a folyamatot a Katolikus Egyház jelenleg hatályos törvénykönyvének 1172. kánonja szabályozza, vagyis: csak a helyileg illetékes megyés püspök által megbízott pap végezhet ördögűzést, „akinek jámbornak, tudósnak, józannak és kifogástalan életűnek kell lennie”.

Arról csak találgatások és óvatos becslések vannak, hány ördögűző dolgozik szerte a világban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának sincs tudomása ilyen statisztikáról, a magyarországi adatokról pedig nem beszél, mondván: „ezeket az eseteket az egyház a segítségét kérők személyi méltóságára tekintettel, maximális diszkrécióval kezeli”. Annyit azért tudni lehet, hogy elméletileg minden egyházmegyének ki kellene jelölnie azt a személyt, aki szükség esetén elvégzi az ördögűzés szertartását. Az 1991-ben Olaszországban megalakult, majd nyolc évvel később világméretű szervezetté vált Ördögűzők Nemzetközi Szövetségéről többnyire annyit írnak a szaklapok, hogy 250 beavatott papjuk van 30 különböző országban. Nem sok, tekintve, hogy több mint egymilliárd katolikus hívő él szerte a világban, és ezen a helyzeten az sem javít, hogy a bátrabb becslések szerint is mindössze 600 exorcista (ördögűző) tevékenykedik a földön.

Tény ugyanakkor, hogy igen erősnek kell lennie egy papnak vagy püspöknek ahhoz, hogy ne csupán az imák síkján szálljon szembe egyházának és hitének legnagyobb ellenségével: az ördöggel. Ezért sok pap inkább pszichiáterhez küldi a hívőket, mondván, majd az orvos meggyógyítja, és ezt a hozzáállást erősíti az is, hogy a legtöbb esetben valóban mentális, idegrendszeri elváltozásokkal magyarázható az emberek különös viselkedése.

Az egyháznak pontosan leírt, tapasztalatok alapján összegyűjtött, jól körülhatárolt tünetegyüttese van a megszállottságra: az emberek arcára kiül a gonoszság, gúnyosak, lekezelőek, önteltek, ismeretlen vagy idegen nyelven beszélnek, megmagyarázhatatlan dolgokat művelnek a fizika törvényeit meghazudtoló módon, izomzatukhoz képest hihetetlen fizikai erő kifejtésére képesek, irtóznak a feszülettől, a szentképek látványától, félnek a latin szavaktól. Az ördögűző ilyenkor csak annyit tehet, hogy jobb kezét a megszállt személy fölé tartja, stólája két szélét megtámasztja, és folyamatosan azt ismétli, hogy távozz Isten nevében, Isten lesújt rád. Az orvostudomány persze ennél többet is tehet, ezért is van az, hogy a papok ma már minden „gyanús” eset előtt szakemberrel konzultálnak. Léteznek ugyanis olyan betegségek (például skizofrénia, Tourette-szindróma), amelyek tünetei között található a kettős én, az üldözésmánia, a valóság tagadása, a hallucináció, az izomrángatózás, vagyis nem kell minden tünet mögött mindjárt az ördögöt keresni.

Ezt mondja egyébként is a magyar ördögűzőként emlegetett Gál Péter pécsi plébános is, aki a hvg.hu 2014. július 25-én megjelent, „Bevonzzuk a gonoszt – megszólal az ördögűző magyar pap” című cikkben arról beszél, hogy ő is konzultál orvosokkal, pszichiáterekkel, pszichológusokkal, de vannak esetek, amikor már a tudomány válaszai is kevesek a gyógyuláshoz. A Pécsi Egyházmegye a pap nyilatkozata után hat nappal közleményben tudatta, hogy ördögűzés tárgykörében az egyházmegye munkatársai több nyilatkozatot nem tesznek, és az általános megfogalmazások szintjén túl a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sem szólal meg a témakörben.

Egy neve elhallgatását kérő orvos, aki évtizedek óta a lélek gyógyításával foglalkozik, röviden csak annyit mondott erre: akinek nincsen tudása, annak hite van. Az ördögről ugyanis, azonkívül, hogy az egyház szerint létezik, nem sokat tudni – mint ahogyan arról sem, hová kerül az ördög, ha kiűzik az emberből. Persze ő is ismeri azt a mondást, az ördög legnagyobb erénye az, hogy sikerült elhitetnie az emberekkel, nem létezik, de az ő tapasztalata szerint legtöbbször az embereknek sikerül önmagukkal elhitetni, hogy betegek. Csak azért, mert szeretetlenek, önzőek, kishitűek, mert gyöngék ahhoz, bátortalanok, hogy felvállalják önmagukat, hogy kiálljanak önmagukért. Befolyásolhatók, és önmagukat is megalázzák azzal, hogy mások akaratának végrehajtóivá válnak.

Egy ilyen ember könnyen elveszíti az egyensúlyát, képes arra, hogy eleméssze magát, ami a szervezet legyöngülésével, idővel pedig megbetegedésével jár.

Szerinte mindennek, ami az emberrel történik, oka van, csak nem mindenre tudjuk a választ. Arra a kérdésre, hogy hisz-e Istenben, azt felelte, igen. De arra már nemmel, hogy létezik-e ördög. Merthogy – szerinte – mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy gonosz és bűnös módon bántsunk másokat, de legfőképpen önmagunkat.

Ez a megközelítés meglehetősen közel áll a Szentírás szavaihoz, miszerint a fenevad egy ember. Ahogyan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is megfogalmazta lapunknak: „minden ember tapasztalata, hogy a világban van jó és van rossz. Hitünk szerint a világot Isten teremtette. Isten jó, mindent jónak teremtett. Létezik a látható vagy fizikailag mérhető, tapasztalható világ, de hitünk szerint létezik az ún. természetfeletti világ, amely semmilyen fizikai eszközzel nem érhető tetten.

Ehhez a világhoz tartoznak az angyalok, akik pusztán »szellemi« (vagyis nem anyagi, fizikai) lények. Egy részük, szabad elhatározással, szembefordult Istennel, a teremtővel. Ők a »bukott angyalok« vagy ördögök (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa 391–395). A »jó« és a »rossz« nem egyenrangú egymással, a rossz mindössze a jó hiánya. Az ördögök is csak teremtmények, nem maguktól lettek.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!