Örményország „szabadsága”

Szerzs Szargszján, Moszkva kedvence sokat tanult Putyin elnöktől a hatalom megőrzése tárgykörében, és valódi moszkovita trükköt próbált bevetni. Örményországban ugyanis fél elnöki rendszer volt, ő a végrehajtó hatalom birtokosaként töltötte be az elnöki pozíciót két ötéves cikluson keresztül. A második idén áprilisban járt le. A második ciklusa közben, még 2015-ben az országban népszavazást tartottak a parlamentáris rendszerre való áttérésről, valamint arról, hogy az új rendszer az elnök ciklusának végén, azaz most lép életbe. (Ezen nemzetközi megfigyelők szerint példátlan méretű csalások zajlottak.) A megszületett döntés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elnöki jogkörök – végrehajtó hatalom, a hadsereg tényleges főparancsnoka – 2018 áprilisától átkerülnek a miniszterelnökhöz.

Ezzel egy időben – milyen ismerős! – csökkentették az örmény parlament létszámát, és átrajzolták a választókerületek határát is, úgy, hogy az a kormánypártnak kedvezzen. Ezt hívjuk angolul „gerrymanderingnek” – nagy hagyományai vannak, és bizony csalás. Csalás a világ minden országában, nálunk is, Örményországban is.

Ezek után – lássunk csodát – április 17-én a nagy parlamenti többséggel bíró kormánypárt kormányfővé választotta Szerzs Szargszjánt. Emiatt vonultak százezrek az utcára Jerevánban, ezt találták elviselhetetlen hatalomkoncentrációnak. Pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy a hadsereg átállása után Szargszján lemondott, és Karen Karpetján ügyvezető kormányfő új választások kiírását javasolja.

Akkor pedig mégiscsak a szabadság és a demokrácia győzedelmeskedett, hol a baj? Ott, hogy az örmény nép akarata ugyan érvényesülhet hazáján belül és bizonyos mértékben, de ez egy pillanatig sem csökkenti az ország majdnem teljes függőségét Oroszországtól.

Már a dél-oszétiai háború idején világossá vált, miszerint Örményország katonai szempontból nagyon fontos Moszkvának – az orosz csapatok légi támogatását részben a Jerevánban állomásozó 426. IAE MiG–29-es század végezte – és addig marad független az örmény állam, míg jó viszonyt ápol Moszkvával. Ellenkező esetben a világtól majdnem teljesen elzárt abház állam sorsára jut. Ugyanakkor ne feledjük, hogy Örményország külkereskedelme és általában véve gazdasága is teljes orosz függőségben van. Amint azt Szargszján elnök egy washingtoni látogatásán megjegyezte: „Uraim, értsék meg: az örmény konyakot nem lehet Párizsban eladni…” Tehát a demokratikus fordulat hozhat változást az ország belpolitikai életében, csökkenhet a hatalomkoncentráció, válhat akár élhetőbbé is az örmény társadalom – de amíg Örményországnak közös határai vannak Törökországgal, Azerbajdzsánnal és Grúziával, addig az orosz függőség nem változik. Sem gazdasági, sem katonai értelemben.

Viszont Moszkvának most inkább érdeke az örmény válság tárgyalásos rendezése, mint egy katonai beavatkozás, ugyanis egy fegyveres konfliktus a török határon sokat ronthatna az egymáshoz rohamléptekkel közeledő Törökország és Oroszország viszonyán, mely államok közösen próbálják elérni a saját szájuk íze szerinti rendezést Szíriában.

Bárki is legyen tehát Örményország vezetője a jövőben, kényes helyzetben lesz: el kell majd ismerje az orosz befolyást, az ország létérdekei miatt, Oroszország pedig a geopolitikai helyzet miatt – ha ideig-óráig is, de – el kell ismerje a választott vezetőt. Ilyen az, amikor gúzsba kötve kell demokráciát csinálni.

Lehet, csak nem könnyű.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!