Fogyatékos gyerekek ezreiről kénytelenek lemondani a családok, az állami gondoskodásban azonban nem biztosítanak számukra megfelelő ellátást – sőt sokszor hasonló vagy sanyarúbb körülmények között élnek a nevelőszülőknél. Pedig a hivatásos szülőket jobban támogatja az állam, mint az édes családokat. Nem csak a gödi Topházban sérülnek a legkiszolgáltatottabb, állami gondozott gyerekek jogai.
Él egy gyengénlátó kisfiú Debrecenben. Gondozója minden reggel egy vadidegenre bízza azon a vonaton, ami iskolába viszi Nyíregyházára – ebben az egyik nem is „durva” ombudsmani jelentésben szereplő mondatban benne rejlik az állami gondoskodásban élő fogyatékos gyerekek rettenetes kiszolgáltatottsága. Ha a több ezer állami gondoskodásban lévő fogyatékos gyerek nem is él olyan körülmények között, mint a gödi Topházban lakó társaik (lásd keretes írásunkat), de kilátásaik a teljes értékű életre messze elmaradnak a családjukban nevelkedő fogyatékos gyerekek esélyeitől.
Intézményesített lemaradás
Ugyanakkor a gödi Topházban feltárt állapotok sem egyediek Magyarországon – mondja Herczog Mária. A szociológus, gyermekvédelmi szakember szerint „25 ezer fogyatékos ember, köztük több ezer gyerek él olyan intézményekben, ahol soha nem bontakoztathatják ki képességeiket, ahol érzelmileg és fizikailag elhanyagolják őket, ahol örökre megpecsételődik a sorsuk. Pedig a már a szülőszobáról állami gondoskodásába kerülő gyerekek közül is sokan hatékonyan fejleszthetőek lennének az első években – csakhogy ezt a tömött csecsemő- és gyermekotthonokban nem lehetséges: hiányzik a személyes figyelem és kevés a szakember.
A nevelőszülők lakóhelyén pedig sokszor nem elérhetőek a szolgáltatások. „Meg kellene nézni, hogy a csecsemőotthonokba bekerülő gyerekek közül a kis súlyú, koraszülött babák hogyan fejlődnek” – mutat rá egy problémára Herczog Mária. A jellemzően 3-4 évesen örökbefogadott gyerekek új szülei sokat tudnának mesélni arról, milyen lemaradásokkal érkeznek a gyerekek hozzájuk, noha sokszor épp azért emelik ki őket a vér szerinti családból, mert nem látják biztosítottnak az ellátásukat.
A kormányzati kommunikációra rácáfolva és a hatályos jogszabályokkal ellentétesen gyerekek ezrei élnek még mindig nagy intézményekben (ezeket formálisan persze megfeleltetik a szabályoknak, „feldarabolják” őket, így papíron nem helyeznek el sehol a törvényben rögzített 48 főnél többet – de az egységek továbbra is egy intézményként működnek).
Egy parlamenti döntés 2016 végéig adott időt, hogy az állami gondoskodásban élő 12 évesnél fiatalabb gyerekeket az intézményekből családokba, nevelőszülőkhöz helyezzék ki. Csakhogy nem mindenkit.
„Törvényileg végrehajtott szegregációnak” nevezi Herczog Mária a rendelet azon részét, amely bizonyos gyerekeket „kivesz a kötelezettségből”: a kitagolás alól ugyanis kivételt képezhetnek a testvérsorok és a különleges ellátást igénylő gyerekek (vagyis a tartós betegséggel élő és fogyatékos gyerekek).
Tehát a legkiszolgáltatottabbak maradnak a hagyományos intézetekben – ellátásukról sokszor hősies küzdelmet folytató, de gyakran nem kellően képzett, kiégett, alulfizetett, semmiféle szakmai támogatást nem kapó nevelők gondoskodnak. Akik ráadásul nagyon kevesen vannak.
Halálukig odabent
Bár a gödihez hasonló, súlyos bánásmódra utaló nyomokat az elmúlt évek független vizsgálatai nem tártak fel a szakellátásban lévő fogyatékos gyerekeket illetően, de az ombudsmani jelentések szerint számtalan jogsértés történik nap mint nap az intézményekben.
Az otthonok egy része túlzsúfolt, sok helyen nem megoldott az akadálymentesítés (a fóti intézményben a fogyatékos gyerekek játszóterét a mozgássérült gyerekek például nem tudják használni). Továbbá sérülnek a gyerekek szabad mozgáshoz, egészségügyi ellátáshoz és megfelelő oktatáshoz való jogai – és nem kapnak esélyt arra, hogy örökbefogadó szülőkhöz közvetítsék ki őket, illetve felkészüljenek az önálló életre. „A gyerekek 80 százaléka bentlakásos intézményben fogja leélni az életét” – fogalmazott egy nevelő a fóti otthonban, ahol pedig a gyerekeknek sokkal kevesebb, mint 80 százaléka súlyosan sérült.
„Az érintett gyerekek többségének be sem szabadott volna kerülnie az állami ellátórendszerbe” – hangsúlyozza Herczog Mária. A gyermekjogi egyezmény rögzíti: egy gyerek felnevelése elsősorban a szülő kötelezettsége, az államnak pedig ehhez minden segítséget meg kell adnia. Nem csak emberiességi, de gazdasági érvek is emellett szólnak.
Az intézményrendszer fenntartása, ha nem is feltétlenül drágább, de mindenképpen kevésbé gyerekbarát, nincs személyre szabott gondoskodás, figyelem, és ezért nem is eredményes. Egy intézményi férőhely költsége 4 millió forint körüli összeg, aminek több mint 80 százaléka infrastrukturális költség. Ugyanebből az összegből a család egészének helyzetét rendezni lehetne a megemelt családi pótlékkal, a szorosabb szociális háló biztosításával, az utazó gyógypedagógusok, fejlesztők és pszichológusok számának és elérhetőségnek biztosításával.
Egy fogyatékos gyerek esetében megfelelő finanszírozás mellett és az infrastruktúra biztosításával a legtöbb esetben az otthoni gondozás is megoldható lenne, ahogy a legtöbb fejlett országban. Ehhez képest a szülők vagy neki sem mernek vágni annak, hogy egy sérült gyereket gondozzanak, vagy „menet közben” bizonyosodik be, hogy lehetetlen vállalkozás.
Vagy nem tudnak dolgozni járni, vagy nem jut elég idejük, pénzük, energiájuk a többi gyerekükre sem, számukra nem elérhetőek az egészségügyi, szociális, oktatási szolgáltatások. Mi következik ekkor? A gyerek vagy egy intézménybe kerül, ahol a fenti körülmények várják – hiszen a nevelőszülők többsége sem vállalja a nevelésüket, megfelelő feltételek híján. Jelentős többségében a nevelőszülők is hasonló körülmények között élnek, kistelepüléseken, a szegénység küszöbén, mint ahol a gyermek eredetileg nevelkedett, vagy ahova a szülei nem merték, vagy nem engedték őket hazavinni.
Perverz rendszer
A szaktárca a különleges ellátást igénylő gyerekek gondozását speciális nevelőkre bízná, ezek a jól képzett pótszülők azonban egyelőre nem látszanak.
„Nincs speciális nevelőszülőnk, de a nevelőszülőink többsége különleges szükségletű gyermekeket is ellát. A hálózatban elhelyezett gyermekek számának az egyharmada különleges szükségletű” – mondja az egyik megyei nevelőszülő hálózat vezetője. A nagyrészt elzárt falvakban élő nevelőszülőktől volt már, hogy elvettek gyereket, vagy maguk adták vissza, mert menet közben kiderült, hogy újonnan felfedezett betegségét vagy állapotát nem tudják biztonsággal kezelni, legtöbbször azért, mert nincs a közelben szakember.
„Folyamatos nevelőszülő-hiánnyal küzdünk – vallja be a területi vezető –, ugyanis nagy hangsúlyt fektetünk a kiválasztásra. Sajnos az utóbbi időben előfordul, hogy akiket mi a nevelőszülői tevékenység végzésére nem találunk alkalmasnak, más egyházi, civil hálózatoknál több esetben is sikerrel járnak” – mutat rá a szakember egy újabb gyenge pontjára a rendszernek, amelynek a számok (megfelelő számú nevelőszülő felmutatása) fontosabbak, mint a mögöttük felsejlő emberi sorsok. „Ez katasztrofális az amúgy is traumatizált gyerekekre nézve – kommentálja a jelenséget Herczog Mária. – A nem megfelelő helyre elhelyezett gyerekek tovább sérülnek, újból megtapasztalják az elutasítást, a nélkülözést.”
Vannak számok azonban, amelyek már a kormányzatot is „cserbenhagyják”. Az év elején jött ki ugyanis a KSH jelentése, amely azt mutatja, hogy a születésszám drasztikus csökkenése mellett sok évtized után most egyre nő az állami gondoskodásba vett gyerekek száma. Miközben törvény mondja ki, hogy szegénység, anyagi problémák miatt nem lehet kiemelni egy gyereket. Az önkormányzatnak, államnak ellátási kötelezettsége van, ami a családok támogatását, nem pedig a gyerekek kiemelését jelenti. A leginkább veszélyeztetett csoport ilyen szempontból pont a fogyatékos vagy tartósan beteg gyerekek köre, akiknek az otthoni ellátása a jelenlegi feltételek mellett nem biztosított.
„Perverz az a rendszer, amely a speciális szükségletű, vagy szegénységben élő gyerekeket elveszi a családoktól, de nem tud rajtuk segíteni, nem biztosít jobb életminőséget. – összegez Herczog Mária. – Mert sem jó minőségű ételt, sem személyre szabott gondoskodás, sem érzelmi stimulációt, se korai fejlesztést, megfelelő tanulási, fejlődési lehetőségeket nem fog kapni.”
Az EP elé került a gödi botrány
Mély megdöbbenéssel hallgatták az Európa Parlamentben a fogyatékos ügyekkel foglalkozó bizottság képviselő tagjai és más szakértők a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) jelentését a gödi Topházban tapasztalt embertelen körülményekről és bánásmódról.
A speciális otthonban 220 fogyatékos gyermek és felnőtt él együtt, a szervezet által készített jelentés és fotók tanúsága szerint a bentlakók nem jutnak megfelelő élelemhez, többüket kikötve tartják, sokakon kezeletlen sebesülések nyomai láthatók, van olyan kisgyerek, akinek az izomzata teljesen visszafejlődött, ami annak köszönhető, hogy nem csak fejlesztésre, de egyáltalán mozgásra sincs lehetősége.
Az MDAC május 10-én mutatta be két, az Európai Unió által támogatott programjának eredményeit az Európa Parlament előtt, ezek egyikének „mellékterméke” volt az intézményben tapasztaltak leírása – a civilek ugyanis arról készítettek szakmai anyagot, hogy a független monitorozók hogyan tudják feltárni a fogyatékosokkal szembeni visszaéléseket egyegy intézményben. A másik kutatás arra irányult, hogy hogyan lehet a jogászokat felkészíteni a fogyatékkal élők megfelelő képviseletére.
Az ápolási díj összege 29 500, 44 250 vagy 53 100 ezer forint, a családi pótlék tartós betegség esetén 23 300. Tehát a legsúlyosabban sérült (például szondával táplált) gyerek otthoni ápolása esetén egy szülő 76 400 forintot „kereshet”. Az a nevelőszülő, aki különleges szükségletű gyereket vállal, összesen 124 882 forintot kap egy gondozott esetében.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság adatai szerint: különleges szükségletű gyermekek (összesen: 7561 fő) 67%-a (5068 fő) nevelőszülői családban, 28%-a gyermekotthonban, 5%-a ápolást, gondozást nyújtó otthonban élt 2016. december 31-én. Ezekben az adatokban valamennyi különleges szükségletű gyermek benne foglaltatik, a 3 év alattiak, a tartós beteg és a fogyatékos kiskorúak is. Szociális ellátás területén 654 fő 18 év alatti ellátott van, melyből 314 fő állami gondoskodásban lévő kiskorú. A civilek ezeknek a számoknak a sokszorosáról beszélnek.
Mint Bulgáriában?
Egész Európát megrendítette 2007-ben a BBC filmje, amelyet, egy bolgár gyermekotthonban, Mogilinóban forgattak, rejtett kamerával és az Európai Parlamentben is levetítettek. Az otthonban embertelen körülmények között tartották a fogyatékos gyerekeket, sok hasonló képet láthattunk, mint most Gödön. Bár a bolgár kormány hasonlóan cinikusan reagált először, mint most Czibere Károly államtitkár – a felvételek készítésének jogszerűségét vitatták –, de az intézetet 2 évvel később, nemzetközi nyomásra bezárták, és mára az összes hasonló intézmény megszűnt Bulgáriában. Nyolc év alatt a sokkal rosszabb pozícióból induló gyermekotthoni ellátás óriásit fejlődött, de a nevelőszülők száma ott is nagyon alacsony, és a lakásotthonokban megismétlődnek a gyermekotthoni gondok, ha a gyerekek és családjaik, valamint a dolgozók nem kapnak megfelelő segítséget. A magyar kormány 2010-ben úgy döntött, 30 évet ad arra, hogy a fogyatékosokat a nagy intézményekből családias, közösségi lakásotthonokba és családokhoz helyezze, ezt az időt a gödi eset hatására 5 évvel rövidítette le, ami így is komoly kritikára ad okot, ahogyan ezt az ENSZ Fogyatékosügyi Bizottsága és Gyermekjogi Bizottsága is jelezte a magyar kormánynak évekkel ezelőtt.
A gödi Topház feljelentést tett a Pest Megyei Rendőrfőkapitányságon a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) nevű nemzetközi civil szervezetet képviselő ismeretlen tettesek ellen, akik engedély nélkül készítettek fotókat az otthon lakóiról – a Magyar Nemzet értesülései szerint. A lap által megismert feljelentésben az áll, hogy április 18-án engedély nélkül léptek az intézménybe a szervezet munkatársai, és ott illegálisan készítettek kép-, hang- és videofelvételeket.
"Örök fogság" című összeállításunkhoz kapcsolódóan a friss Vasárnapi Hírekben olvashatja Sombor Judit írását is, "Egy fiúról" címmel.
"Január 25-én hajnalban meghalt a 21 éves Kurkó Etele, aki ötéves korától a gödi fogyatékosotthonban élt. Előző nap az intézet riasztotta a mentőket, Eti bélelzáródással került kórházba. A bélelzáródás azért következett be, mert a fiú lenyelte azokat a szivacs-, illetve vászonfoszlányokat, amiket a matracából és ágyneműjéből tépett ki."
Kurkó Etele rövid életének történetéről, családi körülményeiről, a fiú önkéntes segítőjének gödi Topházról szerzett tapasztalatairól Sombor Judit cikkében talál részleteket, a friss VH-ban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!