Minden gyereknek családban a helye! – ez a cél vezérelte, amikor 2000-ben egymaga megálmodta, majd létre is hozta a Gólyahír Egyesületet, ez vezette, amikor négy évvel ezelőtt, az örökbefogadó családok közösséggé kovácsolására megalapította a Gólyahír Alapítványt, és ez lebegett a szeme előtt azon az utolsó hétvégén is, amikor egyszer csak csörgött a telefon, és a semmiből valaki belesuttogta a készülékbe, hogy négyperces fájásai vannak, hová menjen szülni.
Mórucz Lajosnét, akit mindenki csak Gabikaként ismert, az ilyen várva várt váratlan helyzetek éltették. Mentőt nem küldhetett az anyáért, hiszen senki nem tudott az érkező babáról, a szomszédoknak feltűnt volna, ha szirénázva viszik kórházba. Az ország akármelyik részéről érkezhetett ilyen és ehhez hasonló hívás a nap (vagy az éj) bármely szakában, Gabika hajnali 3-kor éppúgy perceken belül talált megoldást a hirtelen jött áldásra, mint délután egykor. Fuvart szervezett, segítséget küldött, értesítette az évek óta várakozó, soron következő örökbe fogadó párt és maga is ment a kórházba.
Egy soha csillapodni nem akaró belső tűz hajtotta, ha egy kis élet megmentéséről volt szó. Múlt vasárnap, kora reggel is épp egy életet adó anyához készülődött a kórházba, amikor egyszer csak összeesett és meghalt.
Hatalmas űrt és értetlenséget hagyott maga után, meg persze egy nélküle már nem ugyanúgy, de azért tökéletesen működő rendszert. Az elmúlt 18 évben 901 újszülött nyílt örökbe adását szervezte meg és több mint 300 szülőanyának segített – kelengyével, anyaotthoni elhelyezéssel, tanácsadással –, hogy fel tudja vállalni nem tervezett gyermeke nevelését. Vallotta, hogy az életet adó anyának, akiről sokan megvetően nyilatkoznak, mondván, a kutya sem dobja el a kölykét, tisztelet és megbecsülés jár, amiért gondoskodik gyermeke jövőjéről. Volt olyan örökbe adó édesanya, aki utólag köszönő levelet írt neki, hogy vele olyan szépen, mint Gabika, soha senki nem bánt.
A Gólyahír nem csupán egy örökbefogadást intéző szervezet, hanem Gabikának hála, egy összetartó nagy család, amelyben minden örökbe fogadott gyereknek ő volt a Gólyanagymamája. Egyetlen pillanatra sem engedte el a családok kezét: szívügye volt, hogy a gólyahíres családokat abban is segítse, hogy igazi közösséggé fejlődjenek, gyermekeik pedig büszkén vállalják a saját történetüket. Munkatársai azt mondják róla, világítótorony volt, aki utat mutatott, aki hitet adott a hosszú évek sikertelen mesterséges megtermékenyítéseibe belenyomorodott, lelki toprongyként hozzá érkező pároknak, aki mentőkötelet nyújtott azoknak az anyáknak, sokszor gyereklányoknak, akik kétségbeesve, gyakran a legutolsó pillanatban, négyperces fájásokkal kerestek megoldást nem várt terhességükre. Lehetőséget adva számtalan megfogant léleknek az életre.
A méltatásokat mindig hárította, azt mondta, ő „csak” egy védőnő, akinek a „gyerekmentés” a hobbija. Hobbiból – mások szerint misszióból – évi 50-60 örökbe fogadást intéz az egyesület – a mai napig 500-an várják, hogy 5 éven belül valamikor hozzájuk is bekopogtasson a gólya, és jöjjön a telefon, ha most már nem is személyesen Gabikától, hogy „megszületett a gyermekük, készen álnak-e a baba fogadására?”. És ők gondolkodás és kérdezősködés nélkül – kit érdekel ekkor már, hogy vér szerint kinek a gyereke –, nyitott szívvel és maximális bizalommal azt mondhassák, készen állunk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
