A Cannes-i Filmfesztiválon 4 díjat nyert Saul fia című film forgatókönyvét egy izraeli történész, Gideon Greif 13 éven keresztül írt könyve ihlette, amely szinte egyedüliként tárja fel az auschwitzi koncentrációs táborban működő „különleges egység”, a Sonderkommando működését – a túlélők interjúi által. A We wept without tears („Könnyek nélkül sírtunk”) című interjúkötetben a túlélők vallanak arról, hogy a „sonderes” zsidó foglyok mindennapi feladata volt a krematóriumokban elgázosított áldozatok holttesteinek elégetése. Az író, Gideon Greif, a Saul fia egyik inspirálója nyilatkozott lapunknak.
– Tud egyáltalán arról, hogy a könyve által inspirált film, a Saul fia micsoda sikert aratott Cannesban?
– Igen, örülök az elismerésnek, büszke is vagyok rá, mert bár még nem láttam a filmet, biztos vagyok benne, hogy kitűnő lett, a történelem tanúságát hűen tükrözi.
– Miért ilyen biztos ebben?
– Mert a forgatás elején megkeresett Nemes Jeles László rendező, miután elolvasta a könyvet, Tel-Avivban találkoztunk is. Sokat beszélgettünk, később telefonon is egyeztettünk. Nem dokumentumfilmet akart készíteni, hanem olyat, ami teljesen hiteles és igaz. Ezért akkurátusan, felelősséggel, nagyon komolyan készült a munkára, ebben tudtam talán segíteni Az igazsághoz hozzátartozik, más filmek is alapulnak a könyvemen, például a hollywoodi Grey Zone.
– Miért ennyire kevéssé ismert az auschwitzi haláltáborokban működő Sonderkommando tevékenysége? Alig néhány könyv, film tesz említést róluk.
– Mert nagyon kényes téma, az elmondhatatlanon belül is a legérzékenyebb. Talán ezért sem akart senki foglalkozni vele előttem. Amikor belefogtam a kutatásba, nem voltam biztos benne, hogy meg tudom csinálni. Én azonban annyira fontosnak ítéltem, hogy elhatároztam, az összes Sonderkommando-túlélővel leülök beszélgetni. A saját, önálló törekvésem volt, nem kértem semmilyen segítséget senkitől. Több mint tíz év alatt bejártam szinte az egész világot, végül mindegyiküket sikerült megszólaltatnom. Így készült a We wept without tears („Könnyek nélkül sírtunk”) című könyv.
– Hogyan találta meg őket?
– Nem volt listám a túlélőkről, fel kellett kutatnom őket, úgy nyomoztam, mint egy detektív. Rengeteg országban dolgoztam, például Olaszország, Lengyelország, Görögország, Németország, Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Kanada, USA, Izrael. Legtöbbjükkel egy beszélgetés nem is volt elég, volt, akivel négyszer is találkoztam. Sietnem kellett, hogy mielőtt meghalnak, maradjon nyoma a történetüknek. Ez sikerült is. Ma már csak ketten-hárman vannak még életben, ők az USA-ban és Kanadában élnek.
– Összesen 31 egykori sonderessel készített interjút. Volt köztük magyar?
– Azok között, akikkel beszéltem, nem. De a különítmény mintegy 3400 tagja közül több százan voltak magyarok.
– Mi volt a közös a Sonderkommando túlélőiben?
– Mindegyikük nagyon szomorú ember volt. Tizen-huszonéves korukban kellett halottakkal „foglalkozniuk” a krematórium kapujában. Ezzel nem tudtak megbirkózni öregkorukban sem, amit érezni lehetett rajtuk. Sőt, átadták ezt a szomorúságot a gyerekeiknek, unokáiknak is. Vannak, akik csak napokig, mások – például azok, akik 1942 decemberében érkeztek Auschwitzba – több mint két évig robotoltak a gázkamráknál. Mai ésszel felfoghatatlan, min mentek keresztül, és az is, hogyan lehet ezzel együttélni.
– Megítélésük mégsem egyértelmű: egyesek szerint bűnösök, kollaboránsok voltak.
– Semmi okuk, hogy bűnösnek érezzék magukat. Áldozatok voltak. A nácik voltak a bűnözők, az elkövetők, a gyilkosok. A sonderkommandósok rabszolgák voltak, azt tették, amit mondtak nekik.
Gideon Greif
• 1951-ben született izraeli történészprofesszor, tanár, kutató, fő területe az auschwitzi megsemmisítő tábor és az ott működő Sonderkommando. Több holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmény kutatója és vezetője, több mint 30 éve dolgozik a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen, számos ország egyetemének és gimnáziumának vendégelőadója. Fő műve az 1995-ös Sonderkommando túlélőinek vallomásait tartalmazó könyve (We Wept without Tears… the Testimonies of the Jewish Sonderkommando in Auschwitz), amely először németül jelent meg, majd hat nyelven, Németországban eddig 17 kiadást élt meg.
Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője azt mondja, óriási segítséget adott a szerep megformálásában Greif Sonderkommandóról írt könyve. „A sonderesek a lágerek legeslegszerencsétlenebb áldozatai. Talán csak azokkal említhetők egy lapon, akiken embertelen orvosi kísérleteket végeztek a táborok náci »orvosai «. Nagyon remélem, hogy a film segít tisztázni a szerepüket” – mondta a hvg.hu-nak.
A Saul fia című film eddig 48 országban „kelt el”, a legtöbb európai államban, az eddigi hírekkel ellentétben Németországban is fogják vetíteni, ahogyan például Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában, Mexikóban, Japánban és Tajvanon is.
A sonderesek megítélése nagy vitákat kavart: a 20. század egyik legismertebb filozófusa-politológusa, Hannah Arendt az Eichmann Jeruzsálemben című művében gyilkosoknak nevezi őket, Primo Levi (olasz kémikus, író, holokauszt-túlélő) pedig kollaboránsnak gondolta a sondereseket, mert látta némelyiküket együtt focizni a nácikkal Auschwitzban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
