És megint mozog a föld

2011. január 29-én 18 óra 41 perckor Oroszlányban megmozdultak a magas panelházak, sok helyütt megrepedtek a falak, kilengtek a csillárok, ingadozott az áram. A Richter-skálán 4,7-es erősségű rengés központja a város és környéke volt. Eközben az epicentrum közelében, Márkushegyen, az ország egyetlen mélyművelésű bányájában szinte zavartalanul folyt a szénfejtés.

Pusztavám a Vértes hegység lábánál, Fejér Megye észak-nyugati csücskében fekvő község. A falu tőszomszédságában működik a bánya, Oroszlánytól autóval tíz percre. Itt napközben az utcák üresek, délben a bolt is bezár, kettőkor nyit ki újra. Merkatz László polgármester úgy szokott fogalmazni: pici a falu, de összkomfortos.

– Szinte minden ingatlanon van víz, villany, gáz, a középületek, az utak megújultak, csak az az egy állami – mutat ki hivatali irodájának ablakából a települést átszelő főútra – kátyús. Működik művelődési ház, egészségház, benne védőnő, fogászat, reflexológia, még fenn tudunk tartani egy nyolcosztályos általános iskolát. Ám hiányzik a faluból egy generáció, az 50-55 évesek, sokan a közeli Mórra, Bokodra, Oroszlányba települtek.

Azután apadt a lélekszám, mikor Márkushegyet 1981-ben megnyitották. Terjeszkedett a bányaüzem, a föld mozogni kezdett. „Alámentek a falunak”, mondják a helyiek. Csaknem ötven házat szanálni kellett, úgy négyszázat betonszarkofággal erősítettek meg.

– Nem úgy kell elképzelni, hogy egyik pillanatról a másikra összedőltek. Megrepedeztek a falak, az épületek életveszélyessé váltak, főleg az Iskola utca és a templom mellett. Nagy Antiék épp akkor építkeztek, az ő házukat is bontani kellett – panaszolta később egy asszony. Az Iskola utcában és szomszédságában építési tilalmat rendeltek el, ott csak évekkel később építkezhettek újra, miután megnyugodott a talaj.

Oroszlányban ekkoriban már 21 ezren éltek.

– Voltak toborzóemberek, járták az országot, hívták a fiatal fiúkat ide, a vájárképzőbe. Elvégezték, máris szerződtek az itteni bányákkal. Akkoriban a vájáriskolában, a 312-es sz. szakmunkásképzőben több százan is tanultak, mind fiúk. Szabadnapjaikon bányászegyenruhában, a kezükben vastag borítékkal mentek haza szülőfalujukba, hamar akadt nekik menyecske. Megnősültek, itt alapítottak családot – sorolják a nyugdíjas bányászok, hogyan népesült be a város. 1976-ban az eocén program keretében kezdték építeni Márkushegyet.

– Akkor az Oroszlányi Szénbányák Vállalatnak még üzemelt a 21-es, 22-es, 23-as aknája, de ahogy ezekből fogyni kezdett a jó minőségű szén, megnyitották Márkushegyet – ismertette Lisztmayer János szakszervezeti vezető. Mint sokan, ő is erre alapozta az életét. Nem sokkal a bányanyitás után a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre ment, 1988-ban szerzett bányamérnöki diplomát.

Lisztmayer Jánossal Budapesten, a bányász- szakszervezet (BDSZ) székházában találkoztam. Nem sok ideje jutott rám, ülésezett az országos tanács. Éves program, nyugdíjazás volt a téma, valamint Márkushegy és a hazai bányászok sorsa. Létéért küzdött a szakma.

A bányát működtető, a szénből áramot előállító Vértesi Erőmű Zrt. tavaly májusban jelentette be: 2010 végén bezár az oroszlányi szénmedence egyetlen bányája. Ásvány bőven van a föld alatt, a többségi tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. mégis úgy határozott, leállítja a termelést, 2014-ig az erőmű is leáll. Hanem a bánya kapujára mégsem került lakat decemberben, idén január 31-én született a döntés: 2012 végéig működhet tovább. Márkushegyen várhatóan 650-en maradnak.

Volt idő, mikor ezrek ereszkedtek a mélybe, környékbelieknek, lengyel, erdélyi vendégmunkásoknak és a Borsodban, a Mecsekben a rendszerváltozás után bezárt bányákból utcára került bányászoknak is adott munkát.

– Most elvesznek odalent az emberek – mondják a bányászok. Akik a 14 órás műszakváltáskor jönnek ki a kapun, nem akarnak nyilatkozni, fáradtan szállnak fel a buszokra. Reggel hat óta dolgoztak, nemrég hozta fel őket a kas. A váltás már bent van, a bányalift alig fél perc alatt ereszkedik velük 360 m mélyre.

Dancs József, akivel az oroszlányi nyugdíjas­szak­szervezetben találkozom, 2004-ben Márkushegyről vonult nyugdíjba. – Amikor odakerültem az ezredfordulón, miután a majki 20-as bezárt, 55 kilométer hosszú volt a nyitott bányatérség, ahol közlekedni lehetett a föld alatt. Ma sokkal rövidebb – mondja. – Előbb vájár voltam, majd aknász és robbantómester.
– Terroristamester – vágnak közbe nevetve a többiek, akik a szervezet szocreál berendezésű irodájában ülnek. Így nevezik maguk közt, aki robban­tás­techni­kával foglalkozott. Az aknász a vájárok közvetlen főnöke, amolyan művezető, aki az akart lenni, annak a lőmesterit meg kellett szerezni.

Tíz éve Márkushegy bejárata előtt műszakváltá­sokkor – reggel hat, délután kettő és este tíz óra körül – még tömegével álltak a parkolóban a buszok. Most nyolcat számoltam meg. Az egyik busz elején tábla, rajta a felirat: „Márkushegy Éden.”
Sokan bányászcsaládba születtek, ezért lettek vájárok. Van, aki azért, mert könnyen jutott lakáshoz.

– Aláírtam a tízéves szerződést, kaptam egy két és fél szobás lakást, az összértéke – 1979-ben – 540 ezer forint volt. A bánya állta a felét, a másik részből valamennyit előlegnek befizettem, a maradékot törlesztettem.

Akkoriban gond nélkül ment a részletfizetés. – Nagyon jól az elővájárok kerestek, akik a szénfalon dolgoztak, ott megy a termelés – tudom meg a nyugdíjasoktól.

– Amikor még a szombat nem volt szabad, heti hat napot dolgoztunk, 270 forintos napi bérünk volt. De ha hat vagy hét pótműszakot csináltunk, a hónap végén kilencezer forinttal ölelgettük magunkat.

Ma már nem kiugró a fizetés. Egy 37 éves vájár azt mondta: havonta nettó 80-90 ezer forintot keres, ha pluszműszakokat vállal, 180 ezer is összegyűlhet. – De már ritkán lehet pótműszakba menni.

Nagy lesz a baj, ha Márkushegy bezár. A környéken úgy saccolják, 10-12 ezer ember megélhetése függ tőle. Pusztavámról majdnem kilencvenen járnak a bányába, még ma is a faluszéli fűrészüzemben készülnek oda béléspallók. Az aknákban fagerendákból kereteket építenek be, ezek mögött bélelnek. Mindig a keretfűrészen készül a palló. Ott jártunkkor alig 80 decibelen zúg. A deszkák most nem a bányának készülnek.

– Már csak ötödrangú vevőink – mondja az üzemvezető, aki négy évvel Márkushegy megnyitása után, 1985-ben jött ide Somogyból. – Akkor három műszakban üzemeltünk, 130-an voltunk, évente harmincezer köbméter fát dolgoztunk fel, legnagyobb megrendelőnk a bánya volt. Most egy műszakban megyünk, 38-an vagyunk és nyolc-kilencezer köbméter alapanyaggal dolgozunk.

Mint az elmúlt hónapokban, 1983. június 22-én is mindenki aggódott a bányászokért. Aznap mindjárt híre ment: sújtólégrobbanás történt. – Annyit tudok, riadóztatták a bányamentőket, mindenki aggódott, akinek a hozzátartozója szakban volt – mondja egy helybeli férfi. – Futkározott itt mindenki, minisztériumi emberek meg az atyaúristen is.

Arra a napra nem szívesen gondol, a szerencsétlenségben legjobb barátja halt meg, 23 éves volt. Összesen 37 bányász vesztette életét.

– A bratyó is sok évet húzott le ott, de mikor megnősült, eljött. Folyton sírt az asszony.

Pusztavámot lakóteleppel kárpótolták, megépült Gorbacsov. A kertvárosi hangulatú településrész rendes neve Vértes-kert, becenevét azért kapta, mert Gorbacsov akkor rendelt el a Szovjetunióban szesztilalmat, mikor a tetőtér beépítésű házak készültek. A helyiektől tudom: akkor még Vértes-kertben nem volt bolt, se kocsma, a magyar építőmunkás mégis megitta a szíverősítőt munkakezdés előtt.

Az oroszlányi nyugdíjas bányászok helyi szakszervezete az Óvárosban, a Petőfi Sándor utca egyik sárga tömbházának a lakásában van. A ház elé a Fürst Sándor utcából hajtunk be, a Városkapu alatt. Oroszlány 1954-ben kapott városi rangot, a kapu négy évvel később létesült, a tömbházak is akkor. Később a Népek barátsága úton húztak fel paneleket.

– Mind szoclakás, ahogy mi mondjuk: szerződő gyerekeknek való lakások a márkushegyi beruházás keretében. Akkor egy családban két-három gyerek is volt, mikor megnősültek vagy férjhez mentek, kellett nekik a lakás. Oroszlányban másfele nem is lehetett építkezni, mert ahol bezártak a bányák, ott még most is mozog a föld. Ezért szűnt meg a régi bányásztelep.

A 312-es iskolát Eötvös Loránd Szak­is­kolára keresztelték, számítástechnikát, lányokat tanítanak benne. Az utolsó vájártanulók a kilencvenes évek első felében ballagtak el.

– A lakosság elöregedett, 16 ezren jogosultak választásra, legtöbbjük nyugdíjas. A szűkebb aktív réteg a kilencvenes évek vége óta fejlődő ipari parkunkban egzisztenciát talált, de ma az önkormányzat a legnagyobb munkaadó – mondta Takács Károly polgármester. – A fiatal tehetségek elmennek, pedig a cégeink korszerűek. Szerencsétlen, hogy a vállalatok vezetői Budapestről, Fótról járnak ide nap mint nap dolgozni. Most azon vagyunk, vonzzuk a fiatalokat.

A helyi tévé internetes oldalán azt közölték, a földrengés elnyelt egy utat Oroszlány és Pusztavám közt. Egy férfi a rengés utáni reggel furcsa hangokra lett figyelmes. Megnézte, mi okozza, és észrevett egy krátert ott, ahol addig sík terület volt. Oroszlánynak két éve maradt kitalálni, hogyan lehet elkerülni, hogy a Vértesi Erőmű leállása elnyeljen egy egész várost.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!