Országos emberkísérlet! Az vagy, amit teszel – állítja Zimbardo professzor

 

Elesünk az utcán, kificamodik a bokánk, a kosárból szétgurulnak az almák. Lesz-e, aki felsegít minket? Bár igaz, ami igaz, nem is igazán számítunk rá.

Sétálunk az utcán, valaki elesik mellettünk. A bokájához kap, almák szét a földön. Mit csinálunk? Legyük őszinték: ha lehet, elkapjuk a fejünket, és tovább megyünk.

Egy messziről jött kutató

Lassan fél évszázada tudjuk, hogy viszonylag jó emberekből „megfelelő” körülmények közt egyáltalán nem nehéz kihozni a rosszat. A szociálpszichológia egyik legmeghatározóbb alakja, Philip Zimbardo stanfordi börtönkísérlet néven elhíresült kutatásában egyszerű diákokból vált napok alatt kegyetlen, szadista börtönőrök hada. A professzor, aki saját bevallása szerint maga sem volt képes egy idő után kívülállóként tekinteni a kísérletre, és mint börtönigazgató, aktívan részt vett az eseményekben, a pszichológia egyik alapvetését tárta fel: mindig az adott szituáció és környezet befolyásolja az adott személy viselkedését.

Zimbardót az elmúlt évtizedekben a stanfordi börtönkísérletnek épp az ellenkezője foglalkoztatta: azt szerette volna megtudni, hogy ha jó emberekből a megfelelő ingerekkel ki lehet hozni a rosszat, akkor nem annyira jó (vagy inkább közönyös) emberekből is ki lehet hozni a jót, ha megtalálja azokat a módszereket, amelyek erre ösztönözhetik alanyait. Így született a Heroic Imagination Project elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy kibillentse a társadalmat a közönyből, és hétköznapi hősöket állítson példaképül – mindannyiunknak. Ehhez a pszichológiában már ismert módszereket használ fel és tréningeken adja át a tudást az érdeklődőknek, illetve azoknak, akiknek segítségre van szükségük.

A cél, hogy felrázza a társadalmat, fogékonnyá tegye az egyes embereket mások problémái iránt, megszüntesse a közönyt és egy élhetőbb világot alakítson ki. Ambiciózus feladat, de a professzor töretlenül hisz abban, hogy csak így, lépésről lépésre lehet megváltoztatni a környezetünket. Ehhez azonban elsősorban az kell, hogy maga az ember el tudja hinni, hogy képes végigcsinálni azt, amit eltervezett.

A program a világ több pontján már folyik: iraki börtönökben kegyetlenkedő amerikai katonák átnevelésétől a maffia uralmába belefásult szicíliai emberek felrázásáig. És most megérkezett Magyarországra is. Ha minden jól megy, nemsokára az utcán sétálva már mi is találkozhatunk hétköznapi hősökkel. Legalábbis a kezdeményezés szervezői szerint.

Kell ez nekünk egyáltalán?

De miért éppen Magyarország? Mert ránk fér. Bizalmatlan, pesszimista, bezárkózó népség vagyunk ugyanis.

Csak néhány szám: 10 emberből 8 úgy gondolja, hogy senki sem segítene neki, ha bajba kerülne. A magyar lakosság csaknem fele érzi úgy, hogy nem tudja befolyásolni a mindennapjait, 77 százalék szerint, aki vinni akarja valamire az életben, az rákényszerül arra, hogy megszegjen bizonyos szabályokat, 91 százalék véli, hogy a törvénysértők elkerülik a büntetést. Nem bízunk a politikusokban, sem az intézményekben. A magyarok több mint negyede él át nap mint nap erős munkahelyi stresszt, 17 százalékunk depressziós. És a legfontosabb: 84 százalék érzi úgy, hogy senki sem törődik a másik emberrel. Szóval a válasz: szükségünk van a változásra, mert mi magunk is úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk a világban, nem számíthatunk senkire.

A kísérlet, ami bemutatja önmagát

2012-ben Halácsy Péter, a Prezi egyik társalapítója a véletlennek köszönhetően találkozott Zimbardóval egy konferencián. Beszélgetni kezdtek, a professzor mesélt az aktuális kutatásairól, Halácsy pedig jelezte, hogy tud egy olyan országról, ahol érdemes lenne kipróbálni ezeket a módszereket. Miután Halácsy hazatért, és beszámolt ismerőseinek a Zimbardóval folytatott eszmecseréről, beszélgetések kezdődtek, jött a lázas tervezgetés, és aztán…

Nem történt semmi.

„1 év elteltével azon kaptuk magunkat, hogy sokat beszéltünk, de valójában nem csináltunk semmit, senki sem tudta, hogyan kellene egy ilyen nagyszabású dolognak nekikezdeni” – mesélte Orosz Györgyi, a Hősök Tere kezdeményezés egyik alapítója. Vagyis pontosan abba a hibába futottak bele, amin egyébként segíteni akarnak: hiába voltak a nagy tervek, cselekedni egyikük sem mert. A legjobbkor tért tehát vissza Zimbardo, hogy bemutassa, csak akkor lehet változást elérni, ha meg tudjuk tenni a legelső lépést is, önállóan. „A professzor jelezte, hogy épp Lengyelországban van, ha gondoljuk, idejön és tart nekünk egy előadást. És ha már Zimbardo erre járt, gyorsan szerveztem egy szalont, ahová körülbelül 200 embert hívtunk el”– folytatta a történetet Györgyi.

A professzor megtartotta az előadást, a közönség pedig annyira lelkes volt, hogy a végén rengetegen jelezték: ha idehaza is indul ilyen projekt, bármilyen formában szívesen támogatják azt. Innen már nem volt megállás, muszáj volt megtenni azt a bizonyos első lépést, megszervezni a munkát, és nekiállni a hazai hősök kiművelésének. Így indult a Hősök Tere.

Lassan, de biztosan

A szervezőknek elsőként azt kellett kitalálniuk, hogy hogyan szólítsák meg az embereket. „Azt tudtuk, hogy főként olyanokat keresünk, akik maguk is tovább tudják majd adni az ismereteket. Tehát pedagógusokat vártunk az első tréningekre. Zimbardo professzor kidolgozott egy módszertant, aminek a segítségével, főként gyakorlati feladatok megoldásával, szituációs játékokkal be tudjuk mutatni, hogyan érhető el a szemléletváltás. A tanárok végül kapnak egy óravázlatot, amit tetszés szerint beépíthetnek majd saját tanmenetükbe, mondjuk, egy osztályfőnöki óra keretében, már ha sikerül akkreditálni a tréninget, ami legkorábban őszre várható” – magyarázta Györgyi. Jelenleg két különböző modult oktatnak az egynapos tréningeken, az egyikben a bystander-effektust, a másikban a growth mindset (lásd kapcsolódó írásainkat) elméletét és gyakorlati hasznosíthatóságát ismerhetik meg a résztvevők.

Elsősorban pedagógusok és iskolapszichológusok jelentkezését várták a szervezők, így maguk is meglepődtek, amikor ennél jóval színesebb volt az érdeklődők összetétele. Egy nemrég véget ért miskolci kurzusok például két bíró is részt vett mindketten fiatalkorú bűnözőkkel foglalkoznak, és a kiégés jeleit tapasztalták magukon. Elmondásuk szerint nem elítélni akarják az eléjük kerülő ifjakat, hanem jobb irányba terelni.

Ugyanezen a tréningen részt vett egy 17 éves fiú is, aki egy miskolci gimnázium tanulója – ő azért tartotta fontosnak a részvételt, mert sok problémát lát maga körül, amin segíteni szeretne. Egyébként magával hozta mérnök édesapját is.

A kezdeményezés alapítói úgy gondolják, hogy ezt a tudást paradox módon a fiatalok tudják majd átadni a szüleiknek, épp ezért leginkább az ő figyelmüket próbálták megragadni, például az olyan kezdeményezésekkel, mint az egynapos Helló Hősök Fesztivál. Céljuk pedig, hogy ha nem is egyik napról a másikra, de minden érdeklődő számára lehetőséget nyújtsanak arra, hogy megtapasztalja a szemléletváltással járó élményeket. A változás ugyanis – vallják – változást von maga után, ha egy valaki segít egy másikon, ha beszélni kezdünk a problémáról, ha minél több embert sikerül megszólítani, előbb-utóbb valóban mind részeivé válunk ennek az óriási, országos méretű kísérletnek.

Elhitték, megcsinálták

„Mi is így csináltuk. Célokat tűztünk ki magunk elé. Először azt mondtuk, hogy június végéig 200 tanár vegyen részt a tréningeken. Alig valamivel kevesebben jöttek el. De a következő turnusban már jóval többen lesznek. Aztán szerveztünk egy egynapos fesztivált, és azt akartuk, hogy eljöjjön 5 ezer ember.
Voltak vagy hatezren. Végül azt mondtuk, hogy szeretnénk fél év alatt egymillió emberhez eljutni, legalább a hírek szintjén. Ha jól számolunk, ez már most, alig három hónap alatt teljesült, legalább ennyien hallottak már rólunk” – sorolta Györgyi az eddigieket.

És ennél csak egyre többen lesznek: a kezdeményezés ugyanis nem áll meg a fiatalok és tanáraik megszólításánál. Készült ugyanis az egynapos tréningnek két rövidebb változata is, amelyek a kiscsoportos foglalkozások helyett akár 100-200 fős vállalatoknál is megtarthatóak. Így míg kezdetben csupán a magánszemélyek és cégek adományaiból tudták elindítani a projektet, mára ennél élhetőbb konstrukciót sikerült kidolgozniuk, amely biztosítja a kezdeményezés fenntarthatóságát is: a tréningekért ugyanis a cégek fizetnek, vagyis támogatják a Hősök Terét, cserébe pedig kapnak valami rendkívül hasznosat. Amit aztán – tetszés szerint ők maguk is tovább adhatnak. Valahogy így terjed majd el, tanártól diákig, gyerektől szülőig, beosztottól főnökig, embertől emberig a hétköznapi hősség fogalma.

Nem megy hat nap alatt

A stanfordi börtönkísérletet hat nap után kellett felfüggeszteni. Ennyi kellett ahhoz, hogy végképp elszabaduljanak az indulatok, intelligens, kulturált diákokból kevesebb mint egy hét alatt lett szadista börtönőr. Egy országot természetesen nem lehet ilyen rövid idő alatt felrázni, bár az igaz, hogy az egyes emberek életében akár pillanatok alatt is bekövetkezhet változás. A kísérletnek mindenesetre érdekes része lesz az, hogy vajon mikor jön velünk szembe valaki, aki már megtette azt a bizonyos kezdő lépést. Mikor segít fel minket az utcán egy hétköznapi hős, mikor változik meg ennek hatására akár a mi szemléletünk is? A szervezők szerint vannak már visszajelzéseik arról, hogy az emberek elkezdték használni a módszereiket. Megállnak, körbenéznek maguk körül, ha kell, segítenek másokon. Vagyis a kísérlet egyelőre működik: vannak már hétköznapi hősök az utcán. Ha minden jól megy, egyre többen lesznek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!