Ellátási gondok jöhetnek, miután előbb a nővérek, majd az orvosok hagyták ott az ajkai kórház intenzív osztályát. Ahol pedig nem önként mennének el az orvosok, onnan elküldik őket. Az országos kardiológiai intézetből az egyik legjobb szakembert bocsátották el.
Úgy tűnik, hiába kiabál a szakma, hogy gond van, egyelőre nincs érdemi változás, sőt egyre romlik a helyzet az egészségügyben. A nővérek után most az altatóorvosok is felmondtak az ajkai kórház intenzív osztályán. A Magyar Imre Kórházról már hetekkel ezelőtt is aggasztó hírek érkeztek, akkor állítólag az összes nővér felmondott az intenzív osztályon. Nem kellett sokáig várni és példájukat öt orvos is követte. Pénteken kiderült, hogy az érintettek többsége 10 évnél is régebben gyógyított már a kórházban, négyen vállalkozóként, az osztályvezető főorvos pedig közalkalmazottként dolgozott. A felmondásban a hírek szerint közrejátszott az is, hogy a korábbi távozások miatt tapasztalatlan nővérgárdával kellett együtt dolgozniuk, ez pedig megnehezítette a szakmai munkát
A betegek egyelőre nem maradtak altatóorvos nélkül, hiszen a felmondási idő miatt még van ellátás, de nem tudni, hogy mi lesz, ha távoznak a szakemberek. Altatóorvos nélkül ugyanis nem lehet elvégezni a műtéteket. A 24.hu szerint egyébként hónapok óta küzdöttek a túlterhelt aneszteziológusok azért, hogy javuljanak a munkakörülményeik, de a helyzetük csak romlott. A kórházvezetőtől a megkeresésekre pedig csupán azt a választ kapták, hogy térjenek vissza az ügyre novemberben.
A héten egy másik, hasonló ügy is borzolta a kedélyeket. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Szívsebészeti Osztályának éléről ugyanis elküldték az egyik legkiválóbb szakembert, Székely László szívsebészt. Az ok az volt, hogy egy szívbillentyűműtét során egy hibás mellimplantátumot is kicseréltek, hogy a beteget ne kelljen kétszer altatni és ne kelljen neki hónapokig aszimmetrikus mellkassal élnie. A sérült implantátum eltávolításához egy külsős, megbízási szerződéssel nem rendelkező plasztikai sebész segítségét kérte. Ez a főigazgató szerint súlyos vétség, hiszen nem lett volna szabad egy időben elvégezni a privát plasztikai műtétet is. A szakember mellett kollégái azonnal kiálltak, volt, aki be is adta a felmondását az eset miatt. A Népszava úgy értesült, hogy a főorvos elbocsátása miatt csúszik egy súlyos keringési elégtelenséggel küzdő beteg műszívbeültetése is.
FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!