A Brexit óta egyre jobban kötődnek a „maradó államok” polgárai az EU-hoz, példának okáért Magyarországon már az emberek 67 százaléka szereti az európai közösséget. Kérdés, hogy a népakarat mennyit számít a kormányfő uniós játszmájában – például menekültügyben.

 
VH, 2017. június 17.

Orbán Viktort ugyanis nem maga a menekültkérdés zavarja, hanem az Európai Bizottság törekvése, ami mélyítené az EU integrációját, azaz több jogot adna a közösségnek és kevesebbet a tagállamoknak, magyarázza Harangozó Gábor (nyilatkozata a friss Vasárnapi Hírekben olvasható).

Az Európa Tanács MSZP-s delegáltja szerint az EB – abból az alapfeltevésből kiindulva, hogy a menekültválságot egyetlen uniós ország sem tudja önerejéből megoldani – épp a migráció kapcsán kívánt olyan jogköröket magához vonni, amelyek eddig a nemzeti kormányokat illették. Jó példa erre a menekültkvóta. Magyarán, Orbán Viktor a menekültkérdés kapcsán elsősorban saját mozgásterét védi, amit lépésről lépésre tágított az utóbbi nyolc évben.


Részletek, folytatás a friss Vasárnapi Hírek 5.oldalán

A VH már szombaton mgjelent, és következő lapszámunk megjelenéséig kapható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!