Bizonyos településeken a 10 ezres Erzsébet-utalványt 5 vagy 8 ezer forintért váltják be, vagyis üzletté vált az a kormány újabb, a választások előttre időzített osztogatása. Az idősek egy része számított is arra, hogy lesznek még „kockacukrok”. Az viszont meglepő lehet, hogy nemcsak 1 millió forintos nyugdíjak vannak. A legnagyobb idős szervezet úgy tudja, van már 5 milliós havi ellátás is.

 

Bizonyos  településeken  üzletté vált az Erzsébet-utalvány felhasználása,  a  nyugdíjasok  egy  része pedig ezzel áldozattá vált. A főleg kistelepülésen élő vagy ritkábban kimozduló  nyugdíjasok  ugyanis szívesen  odaadják  az  utalványokat annak, aki megkeresi őket, és jó  esetben  8  ezer,  vagy  előfordul, hogy csak 5 ezer forintért váltják be a szelvényeket nekik.

Erről beszélt lapunknak Hegyesiné Orsós Éva,  a  legnagyobb  magyarországi idősszervezet,  az  Életet  az  Éveknek Országos  Szövetség  elnöke, akihez nyugdíjasklubokon keresztül egyre több, erről szóló információ  jut  el. 

Idézett  egy  nyugdíjast, akivel két héttel ezelőtt találkozott egy idősklubban: azt mondta, hogy az  Erzsébet-utalvány  egy  olyan játszma, hogy aki adja és aki kapja,  egyaránt  tudja,  miről  van  szó. Lehetett  számítani  arra,  hogy  a választások előtt lesznek – ahogy az érintett fogalmazott – „kockacukrok”.

A teljes írás az eheti Vasárnapi Hírekben olvasható

Címkék: Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!