– Melyikükben tisztelhetjük 2030 miniszterelnökét?

Varga Márk (Együtt-PM): Remélem, Anitában. Jót tenne ennek az országnak végre egy női miniszterelnök.

Heringes Anita (MSZP): Hát, ez kedves, jó is lenne egy női kormányfő, azonban a realitások talaján maradva, én az egyéni választókörzetemben élők problémáival szeretnék foglalkozni a következő ciklusban mindenképpen.

Falusi Vajk Zsolt (Fidelitas): Nekem sincs több ambícióm jelenleg annál, mint hogy megszerezzem a diplomát. Ja, és hogy a Fidesz megnyerje a 2014-es választásokat.

– Igazán udvariasak egymással, de mi lenne, ha őszinteségre váltanánk?

Farkas Gergely (Jobbik): Jogos. Szerintem nem az a kérdés, hogy közülünk ki lesz a miniszterelnök, én legalábbis nem ezért vagyok a Jobbiknál. Rossz lenne, ha a mi generációnk rögtön a pozíciókon gondolkodna, mert az azt jelentené, hogy nem különbözünk a mostaniaktól. Ne azzal tűnjünk ki, hogy mi vagyunk a legjobb pártkatonák, hanem a tehetségünkkel.

V. M.: Az sem mindegy, mire használod a tehetségedet… Én mindenesetre olyan miniszterelnököt szeretnék, akinek számít a szakmaiság, és képes a hosszú távon való gondolkodásra. Az lenne a mi dolgunk, hogy a politikát kirángassuk a rövid távú érdekek csapdájából.

– Nem ciki ma politikusnak lenni? Alacsony presztízsű pályává lett.

F. G.: Nem szoktam azt mondani magamról, hogy politikus vagyok, az elmúlt húsz év történései miatt úgyis csak negatív jelzők jutnak az emberek eszébe. Közszereplőnek, közélettel foglalkozó embernek mondanám magam. Nem is akarnék olyan politikai elit tagja lenni, amilyen a mostani. Mi azért is küzdünk, hogy visszaadjuk a rangját ennek a fogalomnak, ehhez pedig az kell, hogy meg tudjuk tisztítani az olyan emberektől a közéletet, akik negyedmilliárdos vagyonokat tartanak titkos számlákon…

– Helyben vagyunk. Eddig bírták kampányolás nélkül?

H. A.: Nem veszem magamra… Tudod, ha a politikusi létről van szó, eszembe jut egy idős választó, aki néhány hete mondta nekem: annyit kívánok magunknak, hogy ne kelljen észrevenni, hogy van politika, hogy ne az befolyásolja a mindennapjainkat. Ilyen politikusnak kellene lenni: aki közel van az emberekhez, miközben képviseli azt az értékrendet, amiben hisz. Amúgy szerintem sosem volt ciki politikusnak lenni.

F. V. Zs.: Már miért lenne ciki? Bankárnak vagy ügyvédnek lenni sem ciki, pedig azok presztízse sem túl magas.

– Az újságírókról nem is szólva… Hanem a politikus, az is egy szakma, nem?

F. G.: Ez egy hivatás, legalábbis annak kéne lennie. Nem szakma, már csak azért sem, mert például minket nem képeztek ki, nem tanították meg, hogy hogyan kell politizálni. Mi afféle kényszerpolitikusok vagyunk. Megvolt bennünk az elhivatottság, és bele lehet ebbe tanulni, ha eléggé elhivatott valaki. De ami igazán számít, az a gyakorlat meg a tapasztalat.

V. M.: Nekem ugyan nem kényszer. Ha valamit kényszerből csinálunk, az nem feltétlenül jó. Dolgozni kell, sokat, ennyi. Ha jó teljesítményt nyújtunk, akkor ki tudjuk vívni az emberek bizalmát.

H. A.: Jobban szeretem a képviselő kifejezést, ami azt a szándékot tükrözi, hogy a pártunkon, keresztül az embereket képviseljük. Rengeteg kitelepülésre járok, tapasztalom, milyen fontos a személyes kapcsolat, hogy a választók tudják, milyen emberre szavaznak.

F. V. Zs.: Azért az sem árt, ha vannak politikusi képességei. Nem, nem a kommunikáció, meg a marketing, az egy másik szakma. Legfontosabb, hogy legyen véleményed és azt szeresd is kifejteni. Ez nem is olyan nehéz, legalábbis nekem.

– Ha már itt tartunk: milyen a jó politikus? (hosszú csend)

V. M.: Szakmailag felkészült és őszinte.

– Mit jelent az őszinteség a politikában?

V. M.: Mindenki tudja: a közösségi média világában bármi, amit most mondunk, visszakereshető, tehát ezért sem éri meg hazudni vagy simliskedni. Sajnos sokakat elkap a hév és a hatalomvágy. Fontos, hogy ne érzelmi alapon politizáljunk, és ne rövid távon gondolkodjunk. Az Összefogás éppen erre is példa: ha Bajnai Gordon és más képviselők, mint ahogyan én is, nem léptünk volna hátrébb a közös cél érdekében, akkor nem lenne esély a kormányváltásra. De mivel ez a legfontosabb, nem érzelmileg döntöttünk, hanem racionálisan.

H. A.: Igen, az őszinteség fontos, de ezzel együtt a politikus legyen empatikus, becsületes, és nem győzöm hangsúlyozni, az embereket képviselje.

F. G.: Szerintem a legfontosabb, hogy határozott értékrendje legyen, és ehhez legyen hű. De persze a becsületesség és az emberközeliség is fontos. Nem szabad elszakadni a valóságtól, az emberek hétköznapi problémáitól.

F. V. Zs.: A jó politikus legelőször is szerény. Jó lenne, ha villamossal, busszal járó honatyák lennének minden oldalon. Ne a Rózsadombon építkezzenek egy-két ciklus után.

– Tehát akkor: őszinteség, empátia, határozott értékrend, szerénység. Önök ilyenek?

V. M: Pártállástól függetlenül, szerintem jó szándékkal csináljuk az egészet. Legalábbis ezt szeretném hinni. Persze mindenhol vannak kivételek. De én a mostani kormánytagokról is alapvetően a jót feltételezem. Azon dolgozom, hogy megfeleljek a magam által felállított elvárásoknak. A képviselő-jelöltséget is a napi nyolcórás munkám mellett vállaltam, még ha ez a hétvégéim és az estéim feláldozásával is jár, mert ez így tisztességes a választókkal szemben.

F. G.: Én, mondjuk, a jó szándékot sokaknál kétségbe vonom, sokféle érdek felülírja ezt egyeseknél. Ha nem is úgy indulnak neki, de valahogy közben eldeformálódnak a hatalomvágytól, ami torzítja a realitásérzéket, és az egzisztenciális függőség is rossz irányba visz egyeseket.

– A jó politikus nem a politikából él?

F. V. Zs.: Kell egy egzisztenciális biztonság annak, aki politizálásra adja a fejét. Én egyelőre csak diákhitellel rendelkezem. Emellett a politikai környezet elég mérgező tud lenni, ezért mindenképpen szeretnék polgári lábat is növeszteni magamnak. Fontos a kapcsolódás a valós élethez, hogy ne csak egy parlamenti vagy minisztériumi szubkultúrához tartozzon az ember.

V. M.: Az a legszerencsésebb, ha egzisztenciálisan nem függünk a politikától. Persze ezt egy adott ponton túl nehéz megvalósítani. Amíg a függetlenség fenntartható, addig valóban csak a saját magunk által fontosnak vélt dolgok számítanak, nem a párté, a kenyéradó gazdáé.

F. G.: Ha valaki komolyan gondolja ezt a hivatást, abba nem fér bele egy nyolcórás állás. Nekem nincs hétvégém, dolgozom este is. Ha valaki lelkiismeretesen akarja ellátni a feladatait, akkor az teljes embert kíván.

– Óriási az apátia, a politikától való elfordulás, különösen a fiatalok körében. Mi lehet erre a gyógymód?

F. G.: Mi azt próbáljuk tudatosítani az emberekben, hogy az a legrosszabb, ha elfordulnak a politikától. A változáshoz fel kell rázni mindenkit, el kell menniük szavazni. Az érdektelenség a jelenlegi garnitúrát segíti. A Jobbik tiszta és hiteles pártként remélhetőleg sokakat rá tud bírni arra, hogy van értelme szavazni.

H. A.: Én inkább a kérdésre válaszolnék. Szóval, szerintem nem apátia van, hanem elkeseredettség. És ez rosszabb. A Fidesz-kormány alatt nem tudnak megélni az emberek a fizetésükből, azért mennek el majd szavazni, azért akarnak változást, mert elegük van abból, hogy nem jutnak egyről a kettőre, sőt az elmúlt három és fél évben a mínusz 1-re jutottak. Ez a barátok, de nem az emberek kormánya.

V. M.: És hát van félmillió ember, akinek egyértelmű a döntése: elment ebből az országból mielőtt szavazatával kifejezhette volna, nem tetszik neki, ami most van. Közülük sok a fiatal, a középkorú és családos is. Ők a legtörekvőbbek, hiszen képesek voltak itt hagyni mindent, és pont őket veszítjük el. Ez tragédia.

F. V. Zs.: Ezek is csak kampánymondatok…

– Pedig a fiatalok közélettel szembeni ellenérzéseit kutatjuk éppen.

V. M.: A fiatalok csak a klasszikus politizálás formáit utasítják el, magát a politikát nem. A saját jövőjükért kiállnak, hallatják a véleményüket. Legjobb példa erre a diáktüntetési hullám. Az ő megszólításukhoz egészen más eszközök kellenek.

F. G.: Nem tartom nagyfokú kiállásnak, hogy pár százan, vagy ezren elmennek tüntetni, amikor összesen négyszázezer felsőoktatásban részt vevő hallgató van az országban. Azért teheti meg a politika, hogy nem foglakozik a fiatalokkal, mert ilyen kevesen mennek ki az utcára, ez a szám ugyanis nem tényező. Szerintem nem lehetünk elégedettek.

F. V. Zs.: A diáktüntetések nem is fulladtak érdektelenségbe, láthatjuk, hogy jó munkát kaptak a diákvezetők, ott vannak az Együttben. Mondjuk, mi sosem alkalmazunk erőszakot, nem mászunk be, fel sehova.

V. M.: Mi sem alkalmaztunk soha erőszakot, ellenben azokkal a kopaszokkal, akiket odahívtatok.

F. V. Zs.: Nekik ez a szakmájuk; kopaszok és nagydarabok…

– Még mielőtt felborulna ez a jó kis asztaltársaság, megkérdezzük: tíz év múlva is leülnek majd egymással beszélgetni egy kávé mellett?

H. A.: Mi, Márkkal már nyolc éve jókat tudunk beszélgetni, nem hinném, hogy ez változna a későbbiekben.

F. G.: A párbeszéd sohasem a Jobbikon múlt. Mi nem bújunk ki a viták alól, sőt, általában mi vagyunk a kezdeményezők. Az elmúlt hetekben tíz megyeszékhelyeken kerestük fel a pártok ifjúsági tagozatait, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen vitassuk meg a fiatalok problémáit. Az LMP néhány helyen visszajelzett, azonban a Fidelitas és az MSZP sehol sem. Én egyéni képviselőjelöltként is kihívtam a fideszes ellenfelet, de választ ott sem kaptam.

F. V. Zs.: Az én városomban, Szolnokon nem kaptam ilyen meghívót, csak a zsideszezést, cigányozást kapom évek óta a jobbikos potentátoktól. Miért üljek le olyan emberrel, aki csak szitkozódni, gyalázkodni tudott éveken keresztül?

F. G.: Oké, tíz megyeszékhelyen kezdeményeztünk, Szolnokon speciel nem. De holnap személyesen postázom neked a meghívót. Érvek helyett a szokásos sablonszövegek. Ráadásul nekünk még nem volt eddig soha közéleti pengeváltásunk, szóval nem is értem, hogy mire utalsz, hiszen velem kellene vitáznod. A párbeszédet, ha komolyan gondolod… én szeretnék veled ifjúságpolitikáról vitázni, fejtsük ki a véleményünket egy hallgatóság előtt.

F. V. Zs.: Kíváncsian várom.

– Tényleg illúzió lenne elvárni a fiatal politikusoktól, hogy legalább ők képesek legyenek a párbeszédre?

F. V. Zs.: Én sosem felejtem el, amikor a 2000-es tiszai árvíz egyik éjszakáján álmunkból vertek fel minket, hogy beszakadt a gát. Akkor a helyi fő fideszes, fő miépes, fő mszp-s és a fő egyházi vezetők mind együtt pakolták a homokzsákokat. Az együttműködés Szolnokon azóta is megvan, nem csak veszélyhelyzetben. Jó lenne, ha a lokális dolgok globálisan is megvalósulnának.

– Önök mind rendkívül agilis huszonévesek. Mi az, ami esetleg csökkentheti ezt a fene nagy lelkesedést?

F. G.: Ha a Jobbik olyan irányba menne, amivel nem értenék egyet.

– Mondjuk, ha beállna az Összefogás mögé?

F. G.: Na, akkor én már nem leszek ott.

V. M.: Na, akkor már mi sem…

F. V. Zs.: Én jelenleg lelkesen készülök a szakdolgozatomra, a többit majd meglátjuk.

H. A.: Rengeteg biztatást kapok, amiből erőt merítek, csinálom a dolgom, tűzön-vízen át.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!