Az ismeretlen Rejtő Jenő – regénnyé lett a népszerű író kalandosan szomorú élete
„– Hát te honnan jössz?
– Afrikából – felelem kurtán.
– Hát akkor feküdj a díványra! – mondja álmosan,
odaadva az egyik párnáját, és tovább alszik.”
Ha a rezignáltság magasiskolája a fenti idézetben némi Rejtő Jenő-i áthallással bír, az nem a véletlen műve. A párbeszéd az író és atyai jó barátja, Karinthy Frigyes közt zajlik – legalábbis Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című frissen megjelent könyvében, mely a 20. század egyik legolvasottabb magyar szerzőjének regényes életrajzát (életregényét) rejti. A vaskos kötetben 10 éves korától (1915. március 29.) haláláig (1943. január 1.) naplót vezető író egyes szám első személyben avat be minket a legendásan sok fehér folttal tarkított, és emiatt a városi folklór által kitöltött (pl. Rejtő kézirataival fizetett a kávéházban) élettörténetbe. „Nem voltam soha megszállott Rejtő-fan – lep meg elsőre Matuscsák Tamás –, de a humora természetesen magával ragadott: az a groteszk világlátás, ahogy a legkíméletlenebb helyzetekben is nevetni tudott önmagán, az ehhez szükséges lelkierő.”
A korábban Alexander G. Thomas néven a Megszállottak – A Tesla-hadművelet című regénnyel ismertséget szerző írót leginkább családi szálak inspirálták a rejtői világba való mélyebb alászállásra.
Az első P. Howard-könyveket építész édesapjától kapta gyerekkorában, az ő emlékének ajánlja kötetét. Az Oktogonon, az Abbázia kávéház mellett virágüzletet vezető apai nagyanyja a Dalszínház utca 10-ben lakott, ahol Reich/Rejtő Jenő és bátyjai is sokáig béreltek közös hajlékot. Anyai nagyapja azon a környéken volt fodrászüzlet-tulajdonos (Wesselényi utca és Szövetség utca sarka), ahol a Reich család lakott egy időben.
Anyai nagyanyja első férje pedig az a Kis Ferenc „biliárdművész” volt, aki a Japán Kávéházban együtt hajolt a posztós asztal fölé a szintúgy törzsvendég Rejtő Jenővel. Ezek az apró momentumok, érintettségek, a kor hangulata és a kávéházakhoz kötődő életmód szellemi-kulturális pezsgése iránti nosztalgia adott végső lökést az életregény megírásához a korábban Monte- Carlóban fogorvosként praktizáló, később vállalkozóként Bécsben és Budapesten élő, közben Európát keresztül-kasul bejáró szerzőnek.
„A hús-vér embert próbáltam megragadni a korszak történeti-kulturális adottságai közepette, beleszőve a Marxot, Engelst olvasó, Planck berlini szemináriumaira bejáró, valamint a színházi életben közismert, híres operettlibrettók és kabarétréfák szerzőjét is” – mondja Matuscsák Tamás, aki a regényes napló 15-20 százalékát Rejtő-idézetekből, egy részét az igazolható életrajzi tényekből, más részét a művekből kihüvelyezhető valószínű történésekből, a maradékot pedig saját írói fantáziájából írta meg.
Az előretolt legenda
Talán emlékszünk A tizennégy karátos autó – Matuscsák Tamás kedvenc Rejtő-regénye – nyitányára: „Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobeldíjat. (…) Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el Noah Bertinus professzortól, akinek eme kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át…” A rangos kitüntetés említése nem véletlen ekkortájt más Rejtő-műben sem – hoz példát Matuscsák Tamás a korszellem hatásaira –, Szent-Györgyi Albert 1937-es Nobel-díja hatalmas eseménynek számított idehaza is. És akkor még az író magánélete vonatkozásairól nem is szóltunk, számtalan nőügyének konklúzióját építette be regényeibe. Ahogy két balul végződött házasságának tanulságai, úgy a Horváth Bözsibe való halálos szerelem miatti öngyilkossági kísérlete is visszaköszön ironikusan megjelenítve nem egy művében.
A tények szigorú követése érdekében Matuscsák Tamás kutatásai során vette a fáradságot és levelet írt a Francia Idegenlégió európai, aubagne-i központjába is. Ahonnan azt a választ kapta, hogy sem Reich, sem Rejtő (Jenő, Eugen) néven nem vettek nyilvántartásba légionistát az 1927–30 közötti időszakban. Az író szaharai kalandjai sejthetően eddig is kitalációnak tűntek vagy másodkézbeli információknak, amiket a francia kikötő kocsmáiban szedhetett össze ’20-as évek végi nyomorúságos bolyongásai során. Bár a fiktív napló szerint tesz egy kis sétát az idegenlégió akkori központjában, Szídi-Bel-Abbeszban – ez Orán egyik külvárosa.
Persze a legendák szívósan tartják magukat – főleg, ha írójuk is ráerősít erre, lásd a fenti idézetben…
Az elveszett testvér
Mind ez idáig úgy tudtuk, csupán két fivére volt Rejtő Jenőnek, a sakkmester Egri Lajos és a bíró Révai Gyula (mindketten hivatalosan magyarosították nevüket, míg Rejtő soha). A legújabb, először Matuscsák Tamás könyvében publikált felfedezés szerint azonban volt egy húguk is, Kornélia, akit kétévesen veszítettek el. „Egyik novellájában egy spanyolnáthában elhunyt Judit nevű barátnője miatt szomorkodik, ott jegyzi meg: úgy érzi magát, mint mikor a húga skarlátban meghalt. Ilyet nem talál ki senki – meséli az életregény szerzője. – Rejtő és családja kapcsán korábban mindig a budapesti levéltárakban kutakodtak, a kislány születési és halotti bizonyítványa viszont Szegedről került elő.
Én azt tartom valószínűnek, hogy a járvány kitörésekor édesanyjuk átmenetileg levitte a kicsiket vidékre, míg a nagyok az édesapjukkal otthon maradtak; a művekből kiolvasható állandó lelkiismeret-furdalás pedig talán onnan ered, hogy az akkor 5 éves Jenőtől kaphatta el a kislány az ekkoriban halálosnak bizonyuló betegséget.” A kutatás tovább folyik, az irodalomtörténészek nem zárják ki a teljes család akár huzamosabb szegedi tartózkodását a ’10-es években.
A megkerült író
Na de kanyarodjunk vissza az elejére: miképp került az 1930. május 31-én kalandozásaiból hazatérő Jenő éppen Karinthy lakására. Elsődlegesen persze azért, mert nem volt hol megszállnia éjszakára.
Megismerkedésük Matuscsák Tamás naplóregénye szerint (1926. július 17-i bejegyzés) Rejtő barátjának, Garai Pubinak (Garamszögi Frida színésznő fia) köszönhető, ő vitte magával a Verpeléti úti lakásra, ahová Böhm Aranka szeretőjeként bejáratos volt.
Barátságuk, Karinthy hatása, mentori szerepe viszont jól dokumentált: miután egy szám után bebukott Rejtő nagy reményekkel indított Nagykörut című lapja, 1931 februárjában afféle „médiahacket” hajtanak végre: Karinthy újságcikkben híreszteli el a fiatal, tehetséges, ámde teljességgel ismeretlen szerző eltűnését, feltételezhető öngyilkosságát. A sajtólavina megindul, ahogy a rendőrségi keresés is. Pár nappal később örvendetesen megkerül aztán az író – neve immár ismerősen cseng mindenki fülében. Még 85 év múltán is…
Az ellopott tragédia
címmel jelent meg tavaly ősszel Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalomtörténésze szerkesztésében az a Rejtő Jenő-emlékkönyv, mely mind ez idáig a legalaposabb és legrészletesebb szakmai összefoglalója szerzőnk életrajzának és munkásságának. Ez a kötet szolgált egyéni kutatásai mellett Matuscsák Tamás számára is legfőbb forrásul.
A 2014-es Magyar Holokauszt Emlékév Rejtő-konferenciáját és -emlékkiállítását követően ebben a gyűjteményben számos kiadatlan szövegre csodálkozhatunk rá (fiatalkori versek, újságcikkek, szerelmi és hivatalos levelezés). Továbbá a bibliográfiák, az életrajz (levéltári) dokumentumai és a korabeli sajtómegjelenések, a gazdag képanyag, az irodalomtörténeti tanulmányok mellett egy korábban ismeretlen Rejtő-kisregény három szövegváltozatát is olvashatjuk
(Konzílium az őserdőben). 
A szőke ciklon
felújított képregényváltozata a 12. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválra időzítve jelent meg idén május elején. Az 1939- es Rejtő-regény Korcsmáros Pál-féle adaptációját 1961–62-ben közölte a Füles. A felújított képkockás könyv már 8. a sorban, amit a Garisa H. Zsolt–Varga „Zerge” Zoltán páros jóvoltából 2003 óta kézhez vehetünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!