Pakolsz, magyar?

 

Az elkövetkező években akár a duplájára nőhet az elvándorlók száma, így akár 800 ezer magyart is „elveszíthetünk” 2018-ra. Bár sokan közülük visszajönnének, de nem fognak, életük beágyazódik az idegen helyen és másokat is magukkal húznak az anyaországból. Az elvándorlást leginkább a fiatalok fontolgatják, szíve szerint akár felük útnak indulna.

Nem nehéz elképzelni a jelenetet: a repülőtéren virággal és ajándékcsomaggal várják a WizzAir százezredik utasát, aki Debrecenből Londonba repül. A nagy mosolyok és az ünneplő tömeg közepette azonban kiderül, hogy egy gyerek az – ez még nem is lenne baj, nincs is ennél kedvesebb kép. Csakhogy ez a gyerek nem retúrjeggyel utazik, egész családja követi, hatalmas bőröndökkel. Vissza már nem jönnek, végleg elhagyják az országot. Bár nem tudjuk, valóban ilyen teátrális volt-e a pillanat, nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelenséget, amelyre ez a kis családi életkép rávilágít. Mert nem csak a „százezredik utas” költözött el mostanában végleg az országból, egyre többen tervezik, hogy új hazát keresnek maguknak, elképzelhetetlen számukra Magyarországon a jövő.

Százezrek a határ túloldalán

„Nagyon kevés is elég lenne ahhoz, hogy megforduljon a folyamat, már egy élhető rendszer reménye, egy kis biztatás is segíthetne” – ezt a mondatot egy évvel ezelőtt nyilatkozta lapunknak Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója. Ma már jóval kevésbé derűlátó. Ha tavaly ilyenkor leültünk egy ötfős társaságban beszélgetni, jó eséllyel egyikünk már azt fontolgatta, hogy mikor hagyja el az országot.

Eltelt egy év – négyen ülünk az asztalnál. De most is ül (legalább) egy ember közöttünk, aki fejben már csomagol. A szakember szerint az elkövetkező 5 évben 200 ezer fős migrációnövekedést várhatunk. És ez az optimista becslés. „Változatlan feltételek mellett, és a jelenlegi folyamatok előreszámításával riasztóan magas migrációs szintet érhetünk el, ugyanezen idő alatt akár 400 ezer fős migrációs veszteséget.” Így, akár az optimista, akár a pesszimista forgatókönyvvel számolunk, már kivándorolt, több százezer honfitársunkat – valamilyen ütemben – újabb százezrek követhetik.

„A főbb célországok munkaerő-kereslete várhatóan nem fog csökkenni a közeljövőben, és a nyugat- és kelet-európai országok közt meglévő bérkülönbségek sem tűnnek el belátható időn belül. Ez mindenképpen a migráció fennmaradását valószínűsíti, amennyiben az itthoni munkaerő-piaci viszonyok nem változnak” – fogalmaz Gödri Irén, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének (NKI) munkatársa. Vagyis ha a jövőben nem változik a helyzet (úgy az országhatáron belül, mint kívül), akkor a most tapasztalható, egyre növekvő elvándorlási kedv nem hogy nem áll meg, de a jövőben akár tartóssá is válhat.

Fiatal, diplomás, munkanélküli

Elhagyják az országot az orvosok, kivándorolnak a szakmunkások, nem marad itthon fiatal – rengeteg hasonló aggodalom fogalmazódik meg manapság. Hogy mennyire valós ez a félelem, arra bizonyos mértékben választ ad az NKI nemrég napvilágot látott felmérése (Elvándorló fiatalok? Migrációs tervek a magyarországi 18–40 évesek körében), amely végre nem csak a migráció mértékét, de annak indokait, okait, valamint a tervek „komolyságát” is feltérképezte.

„Egyértelműen a fiatalok tervezik legnagyobb arányban elhagyni az országot, és különösen a 18 és 24 év közöttiek” – kezdi a felsorolást Gödri Irén, az NKI munkatársa. Míg a 18-40 éves korcsoportnak „mindössze” egyharmada tervez valamilyen migrációt (vagyis rövidebb-hosszabb ideig tartó munkavállalást vagy kivándorlást), addig a 18-24 évesek 47 százaléka fontolgatja a költözést. Az arány kifejezetten magas a 18 év feletti tanulók (53 százalék), és az elvált családi állapotúak (45 százalék) körében, valamint azoknál is, akik egyfajta „lecsúszást” (a saját anyagi helyzetük vagy az ország helyzetének romlását) érzékelték. „Fontos, hogy azok aránya, akik komolyan tervezik a migrációt, nemcsak a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportokban nagy, hanem azoknál is, akik olyan erőforrásokkal,rendelkeznek, ami a migráció »sikerét« növelheti, vagyis az idegen nyelvet beszélők, egyetemi végzettségűek, érettségizettek, szakmunkásként dolgozó körében” – fogalmaz a kutató.

A többség még mindig Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria felé veszi az irányt, ám az utóbbi években kifejezetten vonzóvá vált Hollandia is. A Magyarországról elvándorlók számára még mindig szimpatikusabbak a mediterrán országok a skandinávoknál, Spanyolország viszont, bár 2007-ben még a legcsábítóbb célpont volt, az utóbbi években valamelyest elvesztette vonzerejét.

A Tjobs.hu (külföldi állásokat kínáló portál) január-februári felmérése szerint az elmúlt évekhez képest megnőtt az érdeklődés a német álláslehetőségek iránt. Ebből a felmérésből kiderül az is, hogy a férfiak nem bízzák a véletlenre a jelentkezést: a legtöbb lehetőséget kínáló szegmensből, a vendéglátó-ipari munkák közül választanak maguknak legszívesebben. A nők szívesebben helyezkednének el az egészségügyben, idős gondozásban és bébiszitteri álláskörökben. Ami egyébként jól mutatja: azoknak, akik korábban már aggódtak a hazai egészségügy helyzetéért, ismét igazuk van – az orvosok után jelenleg az ápolók is kezdik elhagyni az országot. De nem minden szól a munkáról, természetesen egyéb indokok is jelen vannak, hiszen a migrációs döntés motivációja többnyire nagyon összetett.

Túl sok ok

Az NKI tavaly készült felmérése alapján már következtethetünk ezekre az okokra: a kutatásból kiderül, hogy egyértelműen a gazdasági motivációk az elsődlegesek, a tervezők 70-90 százaléka említette ezt a szempontot kiemelten fontosként, amikor az elvándorlás okairól kérdezték. Vagyis például a munkanélküliség szorongató érzete az, ami sokakat (a tervezők 40 százalékát) az országhatár átlépésére ösztönöz.

Sokan közülük nem is feltétlen magukért aggódnak, hanem utódaik jövőjéért. A Vasárnapi Hírek által megkérdezett családosok többsége a kivándorlás elsődleges okaként a gyermekét jelölte meg: hogy jó iskolába járjon, hogy lehetősége nyíljon majd egy könnyebb életre, hogy kényelmesen mozogjon a nyugati világban. Két kislánya miatt vándorolt tovább Magyarországról Angliába Edina és Gábor is, akik erdélyiek, és huszonévesen hagyták ott szülőföldjüket „egy jobb élet reményében”. Abban a 10 évben, amit Magyarországon töltöttek, az édesanya gyerekvigyázással és takarítással kereste meg a kenyerét, az édesapa az építőiparban dolgozott, mindketten félig-meddig feketén. Találkoztak olyan véleménnyel, hogy ők itt elveszik a magyarországiak munkáját, Angliában ezzel szemben elfogadják őket, bár Edina szerint ezért ott is keményen meg kell harcolni. Ő tanul, férje tolmácsként dolgozik – bejelentve. Ami viszont mindkettejüknek nagy segítséget jelent: aktív tagjai kint egy helyi magyar közösségnek, ami némileg csillapítja honvágyukat. Úgy érzik, kint nem különbözteti meg őket senki a magyarországi magyaroktól. Az ő történetük bár általánosnak mondható, a motiváció szempontjából két érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet: a határon túli magyarok célországa már nem feltétlenül Magyarország, nyomukban bizonyos típusú munkaterületeken hiány keletkezik és hogy egyfajta demokratizálódást eredményez körükben az elvándorlás: az új helyen egyenlőek a magyarországiakkal, ezért jobban érezhetik magukat ott, mint az óhazában.

„Gyakran emlegetik a rossz »közhangulatot « is az elvándorlás okaként” – mutat rá Gödri Irén, ám a kutató szerint ahhoz, hogy valaki ezt valóban komolyan tervezze és aztán meg is valósítsa, ennél több kell.

Jó példa a rossz közhangulatra a Kálmán család esete, amely már egy ideje fontolgatja a kivándorlást. „Ha a Jobbik kormányzó erővé válik, vagy ha a családom bármely tagját atrocitás éri, csomagolunk és megyünk” – mondja a családfő, két kisfiú édesapja. Ennek ellenére megérti felesége aggályait, aki nehezen tudja elképzelni a mindennapjait a szülei és barátai nélkül, akinek fontos az, hogy itthon tudja, hova forduljon, ha belázasodik éjjel a gyerek, vagy ha egy hálózsákot kell kölcsönkérni valakitől. A zsidó házaspárt azonban rémülettel tölti el az erősödő antiszemitizmus, a radikalizálódó közbeszéd. Ők is beletartoznak abba a kivándorlást fontolgatók 5 százalékába, akik politikai, ideológiai okok miatt váltanának hazát.

Bár számuk nehezen mérhető, de akadnak olyan családok is, amelyeknek „elege van” a Magyarországon uralkodó „közállapotokból”. Ilyenek Vargáék, akiknek az elmúlt három éve igencsak izgalmasan alakult. Veszteséglistájukon az alábbi tételek szerepelnek: egy betörés, két autó ellopása, további kettő feltörése, egy nem fizető, de kilakoltathatatlan albérlő, egy álköltöztető cég ámokfutása és egy félig eladott lakás, amelyben az új tulajdonosok már kicseréltették a zárat. Talán nem is csoda ennek tükrében, hogy az egyébként jó körülmények között élő négygyerekes ügyvéd házaspár fontolgatja az ország elhagyását. Azt mondják, ilyen közbiztonsági állapotok között, és ekkora félelemben egyre nehezebb itt élni. Ha rászánják magukat a költözésre, valószínűleg Kína lesz a célország, mert üzleti kapcsolataik révén ott lenne lehetőségük elhelyezkedni.

Újabb hullámok jöhetnek

A motivációkon túl, azokkal is összefüggésben a másik legfontosabb kérdés az elvándorlást tervezők esetében, hogy vajon mikor jönnének haza, ha egyáltalán szándékukban állna.

Az NKI vizsgálatában a migrációt fontolgatók több mint negyede csupán 1-2 évet tervezett külföldön lenni, 20 százalékuk „amíg csak lehet, de nem végleg” költözne el Magyarországról, és csupán 5 százalékuk határozott a végleges kivándorlás mellett. Gödri Irén szerint ez csak elsőre nem tűnik aggasztónak, viszont – miközben persze sok mindentől függ, hogy miként alakulnak a tervek – azt számos nemzetközi vizsgálat is igazolta, hogy minél tovább él valaki külföldön, annál inkább csökken a hazatérés esélye. Éppen ezért a kiköltözést „amíg csak lehet, de nem végleg” tervezőket könnyen elveszítheti az ország. „Természetesen sokan vissza is térnek, de mint az a kutatásból kiderül, többségük újabb kivándorlást tervez. Visszafordítani egy migrációs folyamatot az elején könnyebb, amíg nem kap nagyobb lendületet, és még nem távoznak túl sokan ahhoz, hogy ez a folyamat újabb hullámokat generáljon” – véli a kutató. Az elvándorlási kedvet ugyanis erősíti az is, hogy a már kivándorolt honfitársaink megteremtik az ideális körülményeket a váltásra. „A kinti kapcsolatok nagyon fontosak: sokkal nagyobb arányban terveznek ugyanis migrációt azok, akiknek van külföldön rokona, barátja. És közben egyre nő az a háló, ami az itthon lévőket a már kint élőkkel összekapcsolja, és amelyen keresztül áramlanak az információk a »kinti világról«, a lehetőségekről” – foglalja össze a helyzetet a kutató.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!