Paks lehet az új olimpia - Népszavazást kezdeményez a paksi bővítésről a Lehet Más a Politika (LMP), a párt szerint az új blokkok építése még az olimpiarendezésnél is kockázatosabb vállalkozás lenne az ország számára.

 
VH, 2017. február 25.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek?” – szól a kérdés, amelyet a párt hamarosan benyújt a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Három évvel ezelőtt az Együtt és a PM már próbálkozott egy népszavazási kérdés benyújtásával az ügyben, de akkor a hivatal úgy döntött, nem írható ki a referendum, mert nemzetközi szerződést írna felül. Szél Bernadett LMP-társelnök pénteki sajtótájékoztatójukon azt mondta, ha visszadobják a kérdést, addig próbálkoznak, amíg nem sikerül olyan megfogalmazást találniuk, amit átengednek a döntéshozók.

A társelnök szerint az olimpiai aláírásgyűjtéseknél bebizonyosodott, az emberek nem hagyják, hogy a kormány a fejük felett és a hátuk mögött döntsön. Az LMP valószínűleg a momentumosok sikerén felbuzdulva áll bele a Paks II elleni népszavazási kezdeményezésbe, mert ez a túlélés, a bázisépítés hatékony módja.

Nem csoda, hogy most az LMP beelőzte a mozgalmat, ami korábban nem zárta ki, hogy maga is elkezd aláírásokat gyűjteni az ügyben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!