Pálinka, cápa, mellnézés

„Figyelj, a hátsó kapun menjél ki, ott nincsenek őrök, a bejáratnál elveszik”, figyelmezteti a cideres üveget szorongató újságírót egy örökifjú hippi. A Csónakházat – épp olcsósága miatt – igyekszik elszigetelni a fesztivál: itt egy feles ötszáz, kint egy ezres.

A magyarokat azonban nem lehet izolálni, tömegesen törnek ki a bulizónából, hogy feltankoljanak. Pár lépés elég, családi ház kerítéséből flexszel metszettek ki egy darabot, drótháló helyén lakókocsi terpeszkedik, rogyásig rakva üdítővel és vízzel. Aki enni is akar, az ötszáz forintos gyrosszal töltekezik a Szentlélek téren. S mivel a táskákat tüzetesen átkutatják, a visszatérők a kapuk előtt végzik ki zsákmányukat, arccal a delírium tremens felé. Ha már alkoholmérgezés fenyeget, legalább szemét ne legyen, így valaki – figyelmesen – bevásárlókocsit állított le pálinkásüvegeknek.

Persze, egy holland vagy egy német szigetelőnek az árak mit se fájnak – a művelt Nyugaton két cent töményért kasszíroznak 2-5 eurót (mintegy 630-1575 forintot). Vedelnek is derekasan – szinte bármiből. A koktélos homokozóvödör már uncsi, egy srác női próbababa csonkolt lábára markol rá, és méteres szívószállal nyeri ki a nagylábujjból az utolsó cseppeket. Két angol ifi csak azon lamentál, hogy lehet, minden bodegában ugyanannyiért mérik a termékeket. És kész is a brit összeesküvés-elmélet: a Sziget árusai nyilván ugyanannál a nagykernél vásárolnak.

Amíg a közönség gazdasági elméleteket gyárt, a színpad politizál – vérbe fagyott gyerekek a kivetítőn, a Ska P zenekar követel szabadságot Palesztinának a nagyszínpadról, majd közvetlenül ezután a rasszistákat és a kirekesztőket küldi el a p...ába. „Amikor tavaly erre a spanyol együttesre tomboltunk, pont a rokiknak felállított emelvény előtt nyomtuk, és összevissza nyaltuk meg csókoltuk a kerekes székesek lábát”, büszkélkedik egy tarra borotvált kecskeszakáll. „Á, figyelj, nagyon élvezték ők is, a nyomás bennük is nyomás”, reagálja le a magasba szökő tudósítói szemöldököt. Most csak egy tolókocsis szigetelőt látunk, meztelen felsőtestének rezonatív mozgásaiból látszik, benne él a zenében.

Én még nem éltem, én még csak két fesztiválon voltam, vaaahhhhaaaa – bőgi bánatát az éjszakába egy magyar srác. Önmarcangoló mondattal a mellette ülő lányból csiszolna empátiát – kevés sikerrel jár az érzelmi cserkelés. Akad, aki inkább nyers erejével hódít – egy francia legény matraccápával kel birokra a porban, és már majdnem két vállra is fekteti, amikor a gumiragadozó hátára applikált rózsaszín flamingó önálló életre kel, és csőrével szemen vágja a fiút. A gall ordítva rugdossa a műállatokat, körülötte sörfelhők szállnak. A rend őrei álmatag mosollyal fordítják arra fejüket, majd szemük visszamerül a dekoltázsok mélyére. (Tuti, hogy a szigeti szolgálat benne lesz a következő rendőrségi toborzófilmben.)

Ám a többségi vélemény szerint csajozáshoz nincs szükség manírokra, elég, ha az ember fia csontropogtatót nyújtózik sátrában, és máris egy lábrandevú részese. A lakóalkalmatosságok ugyanis olyan sűrűn állnak, hogy még a kötelek kifeszítésére sincs hely. Így gyorsan megy az ismerkedés. Kivéve, ha a lány egész nap dizájn-gumicsizmában tolja, emeli ujját egy srác. Tapasztalatból beszél.

"Visszafordultak - Nemzedékek céljai Woodstocktól a Szigetig" - Lapunk összeállításában olvasható egy interjú a Subscribe énekesével és egy összefoglaló a woodstocki fesztiválról, és a hatvanas évek álmainak veszendőségéről.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!