Kemény interjút készített a március 5-én megjelent friss Vasárnapi Hírekben Ónody-Molnár Dóra. Szabó Kata pedig a március 15-én várható nagy fővárosi tüntetés kapcsán készített
összeállítást.

  <h1>Pedagógustüntetés a Kossuth téren - Fotó: Németh András Péter</h1>-
  <h1>Palkovics László - Fotó: Kállai Márton</h1>-

Pedagógustüntetés a Kossuth téren - Fotó: Németh András Péter

- – Kép 1/2

Az oktatásügy állapotának és a tiltakozó mozgalom által felvetett kérdéseknek minden részletét érintő, nagy terjedelmű Palkovics-interjúból két részletet idézünk ajánlónkban:

"ÓNODY-MOLNÁR DÓRA: – Ön sikeres vállalatvezető volt. Nyilván tudja, hogy nem lehet mindent egy központból irányítani és előre megtervezni. Márpedig a KLIK-nek ez az illúzió a lényege. A szocializmusban sem az jelentette a problémát, hogy rossz embert neveztek ki az Országos Tervhivatal élére, hanem az, hogy a tervhivatal nem tudott a gazdaság változására reagálni. A vezető elküldése, de a KLIK megtartása olyan, mint amikor a szocializmust reformálgatták.
PALKOVICS LÁSZLÓ: – Ilyen nagy szervezetek, mint a KLIK, sok helyen léteznek a világban. Magyarországon hasonló méretű szervezet például a rendőrség.
ÓNODY-MOLNÁR DÓRA: – De az egy erőszakszervezet. Bár végül is találó, hogy a közoktatásra ezt a példát használja…
PALKOVICS LÁSZLÓ: – A méretéről beszélek, a feladatai mások. Mondhattam volna az adóhatóságot is, az országos szervezeteknek nagyon hasonló a struktúrájuk. A KLIK három éve működik, s mostanra jutottunk odáig, hogy megértsük, melyek azokat a problémák, amelyek a szerkezetéből adódnak. Ezt meg tudjuk oldani a szervezeten belül, egy másik menedzsmenttel, másik irányítási logikával. Kétségtelen, hogy az intézményfenntartó túlcentralizált szervezet. Épp ezért a fenntartási és működtetési funkciót mindenképpen közelebb kell vinni az iskolához."

Az interjúban az államtitkár egyértelművé tette, hogy - szemben a sok tiltakozó által megfoglmazott követeléssel - nincs a kormány napirendjén a KLIK megszüntetése és ezzel az egész oktatási rendszernek az alapoktól újratervezése.
"...a szervezetnek vannak tankerületei, van menedzsmentje, tehát nem ugyanaz a helyzet, mint 2012-ben. Állítom, hogy ezt a szervezetet a meglévő szabályok alapján át lehet alakítani egy lényegesen jobban működő szervezetté anélkül, hogy az iskolák ezt az átalakítást megszenvednék."


Ónody-Molnár Dóra interjúja Palkovics államtitkárral "A lényeg ugyanaz marad" címmel olvasható a friss VH-ban.
Szabó Kata összeállítása a március 15-i készülődésről "Mit kíván a magyar tanát?" címmel jelent meg március 5-étől kapható lapszámunkban.


Interjú Palkovics László oktatási államtitkárral, fő témák és állítások: - Lehet-e kockás ingben a valódi kérdésekre koncentrálni? - Mostanra jutottak odáig, hogy megértsék azokat a problémákat, amelyek a KLIK szerkezetéből adódnak - Az államnak irányt kell mutatni, hogy a gyermekeknek mit tanítsanak.

Mit kíván a magyar tanár? - a háttér-összeállítás fő témái: - A civilek nyilvánosságra hozták azt a 12 pontos listát, amely az azonnali követeléseket tartalmazza oktatásügyben - Jelenleg három fronton folynak a tárgyalások, a kormányzatnak nem érdeke, hogy ezek összeérjenek - Az iskolákban dolgozók és tanulók felháborodása nem pártszimpátia kérdése.


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!