Pálya a mélyben – milyen ma pedagógusnak lenni Magyarországon?

Veszélyes viszonyok

Elöregedő, főként a nők számára vonzó pálya a pedagógusi Magyarországon – az elmúlt évek kutatásai legalábbis ezt mutatják. Évről évre egyre kevesebb a pályakezdő, a problémát a jelenlegi, felsőoktatást érintő változások pedig tovább növelik. Azt már korábban is jelezték a szakértők, hogy a pedagógusképzésre nem feltétlenül a legjobb képességű, tanári pályára legalkalmasabb hallgatók jelentkeznek. Ha pedig egyre kevesebb a jelentkező, egyre kevesebbet követelnek az egyetemek is, a bekerülés tehát évről évre könnyebb, ez azonban legfeljebb a gyengébb képességű, de a diplomára vágyó diákok számára vonzó perspektíva. Sokat mondó adat, hogy 2008-ban volt olyan hely, ahová kettes szintű tudással felvételt lehetett nyerni fizika szakos alapképzésre, a következő évben hasonló tudással akár matematikatanári mesterképzésre is jelentkezhetett az, akinek erre támadt kedve. Aggasztó egyébként, hogy éppen az amúgy hagyományosan nagy presztízsű tudományágak – főként a természettudomány, tehát például a fizika és kémia – szakjain rendkívül kevesen szereznek tanári diplomát.

A szakma alacsony presztízsét mutatja az is, hogy mostanság 100 pedagógusból 83 nő. A tanítók és az óvodapedagógusok közt gyakorlatilag nincsenek férfiak, szaktanárként találkozhatunk velük jellemzően. Bár tény, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb tudással rendelkezik, és annál gyakorlottabb, nálunk mégis egyre komolyabb problémát okoz a tanári szakma elöregedése. Jelenleg a pedagógusok több mint harmada 50 év feletti, míg pályakezdő, 30 évnél fiatalabb tanárok 10 százalék alatti arányban vesznek részt az oktatásban. Ezzel a térségben nem számítunk egyedülállónak, ám arra fel kell készülnünk nekünk is, hogy 5-10 éven belül súlyos pedagógushiánnyal jelentkezhet, ha az eddigi tendenciák nem változnak. Az oktatás bizonyos ágaiban máris megjelent a deficit – elsősorban a szakiskolák küzdenek a betöltetlen álláshelyekkel.

Más kérdés, hogy valóban szükség van-e ennyi tanárra. A kereslet ugyanis az utóbbi időben folyamatosan csökken – hiszen évről évre kevesebb gyerek kezdi el az iskolát. A pedagógusok száma az 1990/91-es és a 2011/12-es tanév között 8,5 százalékkal csökkent, míg a tanulók számának csökkenése csaknem 20 százalékos. Jelenleg a közoktatási intézményekben körülbelül 150 ezer tanár tanít 1 millió 743 ezer óvodás és iskolás gyermeket, vagyis arányaiban kevesebb gyerek jár iskolába, mint amennyivel kevesebb pedagógus tanít.

A kevesebb gyerek viszont nem jár kevesebb munkával. Egy 2012-es felmérés szerint hazánkban a tanárok éves kötelező óraterhelése nem sokban tér el az EU többi országának átlagától, viszont a teljes éves munkaidejük 150-200 órával is meghaladja a nemzetközi, átlagos értékeket. Két évvel ezelőtt készült egy felmérés, amelynek eredményei azt mutatják, az osztálytermi pedagógusok hetente átlagosan 51 órát dolgoznak, ám ennek csak 40 százaléka történik tanórai keretek közt. A maradék időben az órákra készülnek, vagy más, pedagógus munkakörbe tartozó nem tanítási feladatokat látnak el, illetve továbbképzésekre, iskolamenedzsmentre fordítják az időt. Ez azonban csak az átlag. Sok ugyanis a rettentően túlterhelt tanár, egyötödük 60-nál is több órát dolgozik egy héten. Természetesen ennek a fordítottja is megfigyelhető, ám csak a pedagógusok 5 százaléka dolgozik 35 óránál kevesebbet hetente. És akkor még nem beszéltünk a különmunkáról. Ugyanis sok tanár ezzel igyekszik kiegészíteni a keresetét. 2008-ban készült az a kutatás, amelynek adatai szerint a tanárok háromnegyede vállal legalább alkalmanként valamilyen pluszmunkát (főként korrepetálást). Fontos megjegyezni, hogy a túlterheltség épp azokon a helyeken jelentkezik, ahol amúgy is nagy szükség lenne a kipihent tanárokra – jellemzően a hátrányos helyzetű tanulókat legnagyobb arányban foglalkoztató szakiskolákat érinti ez a jelenség.

Hogy ezek után miért megy valaki mégis pedagógusnak? Biztos nem a bérek miatt. Mindenki számára ismert tény, hogy igen alacsony presztízsű foglalkozásról van szó, és ennek egyik legfőbb oka épp ez, vagyis hogy a tanárok keveset keresnek. Nincs olyan kutatás, amely ne azt bizonyítaná, hogy a hazai pedagógusok bérszínvonala (a nemzetközi tanári fizetésekhez képest és a hazai átlagbérhez képest is) rendkívül alacsony. A tanári keresetek már 1989-ben is nagymértékben elmaradtak a diplomás bérektől, a kilencvenes években pedig ez a különbség tovább nőtt. Változást a 2002-es közalkalmazotti béremelés hozott, ám ez csak időlegesen. Jelenleg ismét a kilencvenes évek eleji állapotok uralkodnak: a pedagógusok bére 30-45 százalékkal marad el a diplomás átlagfizetésektől. Szembetűnő mindez a férfiaknál, akiknek a lemaradása jóval nagyobb, mint a nőké, ez is oka egyébként annak, hogy a tanári pálya nem vonzó számukra. És hogy mit jelent ez számokban? 2011-ben az általános iskolai tanárok, tanítók teljes keresete alig haladta meg a bruttó 200 ezer forintot, a középiskolai tanároké pedig nem érte el a bruttó 240 ezer forintot. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagos bruttó keresete túllépte a 350 ezer forintot.

Nem könnyű tehát ma pedagógusnak lenni. Ez meg is látszik azon, hogyan érzik magukat a tanárok. Nemrég a Neteducatio reprezentatív felmérést készített, amelyből kiderült: a megkérdezett tanárok csaknem fele, 41 százaléka gondolt már arra, hogy végleg elhagyja a pályát. Hogy miért? Erre választ adhat a következő adat: 56 százalékuk tapasztalta már magán a kiégés jegyeit esetenként, míg 5 százalékuk pedig naponta szembesül ezzel a problémával. Borzasztóan szomorú adat ez. Mert pedagógusnak lenni ma Magyarországon nem csak alacsony presztízsű, megterhelő és alulfizetett foglalkozás. De egyben a legfelelősségteljesebb, legfontosabb munka is. A gyerekekkel ugyanis csak akkor lehet jól, hatékonyan foglalkozni, ha maga a pedagógus is kiegyensúlyozott, kellő tudással rendelkezik és jól érzi magát munka közben.

Hallatják a hangjukat

Vasárnapra demonstrációt szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, melyen az „oktatásirányítás sújtotta övezet károsultjaiért” tüntetnek majd. Mint azt kiemelik, az oktatás ügye szinte mindenkit érint, a tanárokat, a gyerekeket, szülőket, és azokat is, akik még csak tervezik a családalapítást. Budapesten a Lánchíd pesti hídfőjéhez, az Eötvös térre várják 14 órára azokat, akik szeretnének kiállni az „az oktatás esztelen átalakítása, szétrombolása” ellen. A PDSZ szerint az oktatás jelenleg hazánk egyik legveszélyeztetettebb területe, mivel a folyamatos átalakítások a szakma és a társadalom támogatása nélkül történnek. A többek között a Humán Platform, a Hallgatói, Középiskolai, Oktatói és Szülői Hálózat által támogatott eseményen tiltakozni fognak sok más mellett a férőhelyek nélküli kötelező óvodáztatás, a kötelező beiskolázás új, általános korhatára, a 16 évre csökkentett tankötelezettség, a szakképzések közismereti tananyagának lebutítása, a felsőoktatás szisztematikus ellehetetlenítése, a Magyar Pedagógus Kar áterőszakolása, valamint a szakma semmibe vétele ellen. Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint, ha 5-6 ezren megjelennek a tüntetésen, már nagy eredmény, a pedagógusok ugyanis félnek tiltakozni.

Pénteken a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái elfoglalták az Emberi Erőforrás Minisztérium épületét, és jelképesen leváltották az oktatási vezetést. Az aktivisták húszfős csoportja a biztonsági kapukon áttörve jutott fel az irodákhoz, ahol az államtitkárokat keresték, akik nem tartózkodtak az irodájukban. Az akció során felolvasták a minisztériumi vezetők szégyenlistáját, amelyen felsorolják az oktatásirányítás tagjainak „bűnlajstromát”. Az épületen kívül rekedtek táblákkal gyülekeztek, amelyeken többek között a „Köszönjük a Stadionépítésért Felelős Államtitkárság, a Forráskivonó Államtitkárság, a Békemenetért Felelős Államtitkárság, az Agitációs és Propaganda Államtitkárság, Népbutító Államtitkárság, a Szegregációért Felelős Államtitkárság, a Rezidenstörvényért Felelős Államtitkárság és a Párválasztóért Felelős Államtitkárság áldozatos munkáját” feliratok álltak. A HaHa tagjai elmondásuk szerint azért mentek az épületben, hogy „leváltsák a jelenlegi vezetést” és a pedagógusnap előtt újra felhívják a figyelmet az oktatás problémáira. A minisztérium az akció hatására jövő szerda reggel 9-re egyeztetésre hívta a HaHa képviselőit.

A jövőtlenség elkezdődött

„Ilyen közel még sosem álltunk a pedagógus-életpálya bevezetéséhez” – jelentette ki Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter csütörtökön pedagógusnapi beszédében, de további konkrétumokkal nem szolgált, csupán utalgatott rá, hogy a korábbi ígéretek szerint szeptembertől igyekszenek bevezetni az életpályamodellt és ahhoz kapcsolódó béremelést. Ennek némileg ellentmond, hogy a Hír Tv keddi műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, nincs meg a fedezet a költségvetésben ahhoz, hogy emelni tudják idén a pedagógusok bérét. Ez ebben az évben mintegy 70 milliárd forint többletköltséget jelentene az államnak. Ennek fényében Balog csütörtöki látszólagos optimizmusa finoman szólva is megkérdőjelezhető. Pénteken Hoffmann Rózsa szintén rébuszokban nyilatkozott a témáról a Magyar Nemzetnek: „Bízom azokban a kormányzati ígéretekben, amelyek arról szóltak, ha csak egy mód van rá, mindenképpen előteremtik a szükséges összeget.”

A tanárok tehát továbbra sem tudják, mire számíthatnak. Ugyan a kezdetektől nagy volt a felzúdulás az iskolák államosítása kapcsán, a pedagógusok egy része bízott benne, anyagilag jobban jár majd, mint korábban. Az iskolákat idén januárig fenntartó jobb helyzetben lévő önkormányzatok eddig béren kívül juttatásokat adtak a pedagógusaiknak, sok helyen azonban erre nem volt lehetőség, így jelentős bérfeszültségek voltak az országon belül. Az iskolák fenntartásának állami kézbe vételére és a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (KLIK) létrehozására a kormányzati kommunikáció szerint többek között azért volt szükség, hogy a tanárok bérét azonos szintre hozzák mindenhol. Arra azonban senki nem gondolt, hogy ez azt jelenti majd, mindenkit a legrosszabbul keresőkhöz igazítanak. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint a KLIK mulasztásos törvénysértést követett el: annak ellenére nem fizette ki ezeket a juttatásokat az érintett pedagógusoknak, hogy az a még élő kollektív szerződéseikben benne van. Ezért most majd egy összegben megkapják az elmaradt juttatást, akiknek azonban nem fizetett cafeteriát korábban az önkormányzat, továbbra is hoppon maradnak. Balog Zoltán pedagógusnapi beszédében ugyan elismerte, hogy ez a rendszer igazságtalan, ezen azonban csak szeptembertől tudnak változtatni, elmondása szerint akkortól majd mindenki ugyanannyit keres, és mindenkinek több jár majd, mint eddig.

Míg az anyagiak bizonytalanok, van, amire biztosan készülhetnek szeptembertől a tanárok. Bevezetik a szintén az életpályamodellhez kapcsolódó egyéb változtatásokat, amelyek következtében nőhetnek a munkaterheik, viszont sokkal kevesebb mozgásterük lesz szakmai munkájuk végzése során. Az új tantervek a szakemberek szerint túlzsúfoltak és akkora mennyiségű tananyag elsajátítását írják elő mindenkinek, amit kis túlzással csak az elitiskolák jó képességű diákjai tudnak majd teljesíteni. A tanárok előtt pedig nem marad más út, mint az anyag ledarálása, sokkal kevésbé tudnak majd saját diákjaik képességeihez és érdeklődéséhez alkalmazkodni, mint korábban. Az előírtaktól eltérni pedig nem igazán lehet majd, ugyanis megkezdődik a „tanári munka külső szakmai ellenőrzése” és a pedagógusok új minősítési rendszerének bevezetése is. A tanfelügyelet a pedagógusok munkáját a tanórai dokumentáció, a tanórák elemzése, sőt, a tanulók jegyzetei, füzetei alapján kívánja értékelni. A következő tanév kezdetétől ráadásul minden tanár kötelezően tagja lesz a Magyar Pedagógus Karnak. Galló Istvánné szerint a kar szakmai függetlensége erősen megkérdőjelezhető, ugyanis a működési költségeit a költségvetés állja. Még csak készül a kar etikai kódexe, de Gallóné elmondása szerint gyakran hivatkoznak az ún. Zöld könyvre, amely az „állami szerveknél érvényesítendő etikai követelményekről” szól. Ebben a magánéletben való megnyilvánulásokra, öltözködésre is vonatkoznak előírások, ezt pedig a pedagógusok esetében erős túlzásnak tartják a szakmai szervezetek. Hoffmann Rózsa szerint a kódexre azért van szükség, hogy igazodási pontokat jelentsen a hivatás gyakorlóinak a morális viselkedéshez. „Nyilvánvaló, hogy senki nem azt akarja megmondani, ihat-e otthon sört a pedagógus vagy sem. De az jogos elvárása a társadalomnak, hogy élete szolgáljon követendő mintául” – nyilatkozta.

Arról nem is beszélve, hogy az iskolák még mindig nem tudják, hogyan pótolják majd a kényszernyugdíjazás miatt kiesett tanerőt. 3700 pedagógust érintett az intézkedés, amelyből mindössze 830-an kérték továbbfoglalkoztatásukat. Legtöbben méltatlannak tartják az intézkedést, és úgy döntöttek, hosszú, fáradságos és odaadó munkával eltöltött évtizedek munkája után nem hajlandók „könyörögni” az államnak, hogy tovább dolgozhassanak. Ez anyagilag sem érné meg nekik, mivel a legtöbb esetben nyugdíjuk sem sokkal kevesebb, mint a fizetésük, a részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében pedig végképp nem érné meg tovább dolgozni. Iskolaigazgatók elmondása szerint az érintettek zömében olyan pedagógusok, akik a hiányterületeken – a fizika, kémia, biológia, matematika és művészeti oktatásban – dolgoznak, jórészt elhivatottságból. Ezeknek az idős tanároknak a hivatásszeretete példaként szolgált a tantestületekben, és komoly erkölcsi dilemmát okoz, hogy a fiatalabb tanár nemzedék most azt látja, hogy egy keményen végigdolgozott életpálya így ér véget.

Számos pedagógia

Igyekeztünk számokba foglalni egy pedagógus-életpályáját. Megkerestünk néhány tanárt, és arra kértük őket, szempontjaink szerint összegezzék az eddig tanítással töltött éveiket. Általános iskolai és gimnáziumi tanárokat is kérdeztünk, hiszen mindkét „műfaj” más számokat rejt magában. Aztán átlagot vontunk.

A tanító nénik 2-4 évig tanítanak egy-egy osztályt, ezért pályájuk végére körülbelül 3-500 gyerekkel találkoznak. A felső tagozaton és a középiskolában oktató szaktanároknak 40 év alatt akár 1500-2000 gyerek nevét is meg kell tanulniuk. És hogy hány órát tartanak nekik? Ez szintén függ attól, ki, hol, mit tanít. De ha átlagot akarunk mondani, a szám valahol 20 és 30 ezer között lesz…

A tanári pálya legkevésbé hálás területe a dolgozatok íratása és javítása – ennek tükrében sokatmondóbb az a szám, amelyet egyik pedagógusunk kalkulált ki: 25 év alatt 52 ezernél is több teszt alá írt jegyet. Messze még a nyugdíj, talán meglesz a százezredik is. Ez az adat újabb kérdést szül: vajon hány piros toll fogy egy tanári háztartásban? Ha nem számítjuk azokat, amelyek elvesznek, évente legalább 20 megy el fejenként, az negyven év alatt bizony 800 darab piros tollat jelent pedagógusonként – a ceruzákat és egyéb írószereket már nem is firtatjuk. A kréta lassan kihaló műfaj, cserébe viszont gyorsan fogy, ezért tanáraink 4 és 10 ezer közé tették azt a számot, amennyit pályájuk során elhasználnak (és letüdőznek) majd. Essen némi szó a fegyelmezésről is: általános iskolában az intő nem túl jellemző, a tanító nénik 2-5 közötti számot mondtak egész pályájukat áttekintve. Gimnáziumban már gyakoribb következménye a rosszalkodásnak: 50-60 közti számokat kaptunk, igaz, itt a késésekből is össze lehet gyűjteni intőket. Egy pedagógus élete azonban nem csak tanórákból, adminisztrációból és dolgozatjavításból áll.

Ott vannak még a szülői értekezletek, ebből átlagosan 120-150 kísér végig egy tanári pályát, iskolai ünnepségből pedig nagyjából 250-et kell végigállni, ami negyven év alatt 40 március 15-i és október 23-i megemlékezést is takar, sok meglepetés már az első néhány után sem érheti a pedagógust. Csakúgy, mint a kirándulások esetében. Ebből az amúgy rendkívül megterhelő elfoglaltságból egy tanár pályája során nagyjából 180 napnyit élvez végig. Ám ami a gyerekeknek megannyi új élmény, az a tanári oldalon az akár ötször végiglátogatott vár, vagy tízszer körbejárt múzeum. Egy élvezeteket halmozó, lelkes osztályfőnök beszámolója szerint idén volt olyan kiránduláson, ahol hét múzeumban is jártak. Hét olyan múzeumban, amit ő már darabonként legalább három másik osztállyal is végigjárt…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!