Hibázott a titkosszolgálat? - Alain Chouet, a külső hírszerzésért felelős francia titkosszolgálat, a DGSE egykori igazgatója válaszolt a Vasárnapi Hírek kérdéseire.

 
Alain Chouet, a külső hírszerzésért felelős francia titkosszolgálat, a DGSE egykori igazgatója válaszolt a Vasárnapi Hírek kérdéseire

– Hogyan veheti fel a harcot Franciaország a terrorizmus ellen?

– Három szinten kell cselekedni. Először is helyben kell hatékonyabban fellépni a bűnözők ellen. A második terület túlmutat Franciaország határain: el kell lehetetleníteni az Iszlám Államot, a Boko Haramot, az al-Kaida észak-afrikai szárnyát és a többi terrorszervezetet. Ez a katonaság és a külső hírszerzés asztala. De a dzsihádisták csak a tünetei a jelenségnek, nem a gyökerei. A valódik ok a szalafita iszlám harminc éve tartó terjedése, ami ellen csak a nagypolitika tud tenni.

– A francia titkosszolgálat mitől lehetne hatékonyabb?

– Mint minden európai szolgálatnak, nekünk is több munkatársra és több eszközre lenne szükségünk. Az is jelentős lépés lenne, ha a terrorizmus elleni törvény jogosítványait valóban úgy használhatnánk fel, ahogy azt a jogszabály előírja. A politikai viták miatt ezt eddig nem tudtuk megtenni.

– A párizsi merényletek kitervelői és végrehajtói között számos belga állampolgár volt. Nem nehezíti meg a dolgukat, hogy a terroristák szabadon járhatnak a két ország között?

– Sem nekünk, sem a belgáknak nem jelentenek problémát a nyitott határok. Remekül együtt tudunk dolgozni annak ellenére, hogy a belga állam bonyolult intézményrendszere lassítja a hatóságok működését. A francia és a belga szolgálatok gondja alapvetően az, hogy nem tudnak mit kezdeni a muszlim közösségekkel.

– Megoldást jelenthetne egy európai uniós titkosszolgálat létrehozása?

– Nincs rá feltétlenül szükség. De arra igen, hogy az Európai Rendőrségi Hivatal (EUROPOL) és az Európai Igazságügyi Hálózat (EUROJUST) meglévő keretein belül megkönnyítsék az információcserét. Ezt az Európai Parlament eddig megakadályozta.

– Az egyik merénylet helyszínén egy migráns útlevelét találták meg. A menekültek mekkora terrorveszélyt jelentenek Európa számára?

– Ez az Iszlám Állam manipulációja, hogy Európa kitaszítsa a menekülteket. Eddig nem használták a menekültútvonalakat arra, hogy terroristákat küldjenek. A merénylő egy menekült útlevelét tette a zsebébe. Ami persze hamis volt.

Alain Chouet 1946-ban született.
Arab nyelvből, jogból és politikatudományból diplomázott, majd elemzőként helyezkedett el a kémelhárításnál. Bejrútban, Damaszkuszban és Rabatban is dolgozott a francia nagykövetségen. Franciaország genfi ENSZ-misszióját és a titkosszolgálat terrorelhárítási osztályát is vezette. 2000–2002 között a külső hírszerzésért felelős DGSE nemzetbiztonsági igazgatója volt. Jelenleg a Panthéon- Assas (Paris II) Egyetemen tanít. Több könyve és tanulmánya jelent meg az utóbbi években az iszlamista terrorizmusról.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!