Huszonhét éves gigaháborút jósol Nostradamus, békét és nagyságot hirdet Kína, a vén kontinens egy pajzán nőszemély szeszélyétől függ – több ezer éve fiktív sztereotípiáknak rendeli alá életét az ember.

 
VH, 2018. január 6.

Csillagjegyek alapján meghatározni egy embertársunkat valójában diszkrimináció – állítja a neves biológus, Richard Dawkins. A nyugati asztrológiai hagyomány 12 csillagjegye tulajdonképpen 12 sztereotípia alapján osztja fel az emberiséget – nemcsak felületes, de sértő módon is, ráadásul minden alapot nélkülözve. Mert miért is határozná meg valakinek a sorsát, hogy születésekor éppen melyik termonukleáris izzás (csillag) fényével szembesült? A konstellációk amúgy sem túl tartós valamik: millió évvel ezelőtt az egyik emberős, a Homo erectus egészen más csillagokat figyelhetett meg egy derűs, vadregényes éjszakán, mint a szmogtól eltakart égboltot vizslató kínai nagyváros lakója a 21. században. A természet valódi csodáiban gyönyörködő tudós emellett a képtelenség mellett esztétikai kifogásokkal is él Szivárványbontás című kötetében, mert hiszen „A Vízöntő korának Negyedik háza” vagy „a Neptunusz a Vízöntőbe költözik”, és az ehhez hasonló frázisok jelentősen alulmúlják az univerzumról megnyilatkozó tudományos költészetet. Amilyen például Carl Sagané, aki így ír a Naprendszer keletkezéséről: „A korongban ott fodrozódtak a lehetséges jövők”. Ezen okok miatt Dawkins mégis szomorúan konstatálja, hogy az asztronómiai könyvek sokkal kevésbé kapósak az asztrológiai kiadványoknál – a különféle médiumok rovatai pedig az utóbbiak babonaságot és hiszékenységet terjesztő, „tisztánlátó” kinyilatkoztatásait propagálják.

Ahogy tesszük ezt most mi is az év kezdetén, ám bízva benne, hogy senkiben nem merül föl az a gondolat, miszerint az efféle összeállítások megállapításai nem hasraütésszerűen készülnek.


Szaturnuszi fal, vénuszi szeretet

Kim-Rogers Gallagher amerikai „asztrológiaprofesszor” például már évtizedek óta remekül megél éves előrejelzéseinek könyvként való publikálásából. Kézikönyveiben évről évre mindenkit eligazít, aki a Napjegyek alapján kész kialakítani és működtetni pár- és munkahelyi kapcsolatait, felkészít az adott év szerencsés napjaira, havi akciótervek kidolgozásához kínál programot. Mindehhez keretül a bolygómozgások szolgálnak, amelyek szerinte is a legmélyrehatóbb befolyással bírnak mindennapjaink történéseire.

Idén például „mind a Plútó, mind a Szaturnusz az évet a Szaturnusz által uralt Bak jegyében tölti… Micsoda kombó!”. Ezért aztán nagyon sok botrányos történet és összeesküvés-elmélet kerül idén napvilágra, de figyelem(!): „némelyik igaznak bizonyul majd”. Számos jogi csatározásra számíthatunk a nagypolitika szintjén, és lesznek olyan törvények, amiket felülvizsgálnak, netán meg is változtatnak. Ám a Bakba lépő Szaturnusz 2018-ban egyéb meglepetést is kínál: nagyobb figyelemmel övezik majd egymást a különféle társadalmi, családi és filozófiai hátterű emberek. És a Naprendszer 6. bolygójának merevsége, biztonságra való törekvése miatt egyre több szó lesz ismét a Mexikó–Egyesült Államok határán építendő falról, ahogy a migrációs hullám is újabb nehézségek elé állít minket, a menekültáradat pedig a lakóterületek „népsűrűségi arculatát” (sic!) is átalakítja.

A Neptunusz Halakban tartózkodása azonban bekavarhat.

Igen, arról a Neptunuszról van szó, ami korábban az „elektronikus Vízöntőben” töltött éveket – ekkorra datálható többek között a wifitechnológia vagy a felhőalapú adattárolás elterjedése is! A hamis hírek és alternatív tények felbukkanása a 8. bolygó számlájára írható: az információszivárogtatás szintén ehhez a vizes illetékeshez köthető. Ennél konkrétabban általánosságban csak az USA-ban februárban észlelhető napfogyatkozás hatásairól szól a szerző, amelyek „aktiválják az emberek elméjét és szívét”.

A hazai asztrológia állócsillaga, Izing Klára szerint amellett, hogy a Szaturnusz Bakba fordul, mégiscsak a Vénusz jegyében telik majd az évünk, ezért aztán, ennek egyenes ági folyományaként a pénz és a szeretet kap idén kiemelt szerepet. A közösségépítés és a szerencsejáték-forgalom is felélénkül, jelesül a magányos farkasok ideje lejár, és sokkal több lottószelvényt vásárolunk majd – (nem, nem találtam Szerencsejáték Zrt.-hirdetést az Asztrológiai előrejelzés 2018 címet viselő kiadványban).

A kölcsön felvételétől viszont óv minket a csillagjós, a visszafizetéssel komoly gondjaink adódhatnak.


Kutya egy harmónia

Míg a Vénusz éve csak március 20-án köszönt be „hivatalosan”, addig a kínai asztrológia február 19-én ünnepli a Kutya eljöttét – a 12 állatövi jegy 12 éves ciklikus változásában a Kakast követi, előkészítve a terepet a 2019. február 5-én helyébe lépő Disznónak.

A kínai asztrológia kinológusai (kutyatanászai) úgy vélik, ebben az évben látványos eredmények várhatók mind a politika, mind a tudomány, mind a magánélet terén. Megvalósulnak a tervek, lezárulnak a problémás ügyek. Feltéve, ha az emberek, országok közötti szövetségek, együttműködések erősödnek – „bármi valóra válhat”, állítják. (Azok a politikusok, akik most kerülnek hatalomra, világpolitikai tényezővé válhatnak.)

Érdekes módon nagy az összecsengés a nyugati, Nap-típusú és a kínai, Hold-fázisú asztrológia – kell lenni valami igazságnak bennük, hát nem?! – előrejelzései között: a közösségi eredmények erősödése a közös halmaz. Ugyanakkor persze nem könnyű a Vénusz és a kutya „attribútumai” között átfedéseket találni.

A kutya kapcsán a házőrző szerep mindenképp jó metaforának bizonyul – így a védelmi megfontolásokra való asszociációk is beindulnak.

2018 a védekezés éve is (a családoké mellett természetesen), már ami a jogot és a tulajdont illeti, és ki ne felejtsük a terrorizmus veszélyeit sem: a Kutya harmóniát és rendet hoz az életünkbe.
 


A tudomány
előrejelzései 2018-ra

• az emberiség létszáma eléri a 7,6 milliárdot,
• génszerkezeti módosítások embereken; öregedésgátló
módszerek tesztelése,
• robottechnológia előretörése a sebészetben,
• az akvakultúrában termesztett élelmiszerek elterjedése,
• az 1-es típusú cukorbetegség elleni vakcina felfedezése,
• gyógyszeres fogamzásgátlás elterjedése a férfiak körében,
• a Föld magjának megcsapolása,
• landolás a Merkúron és a Hold sötét oldalán, újra a
Marson,
• kiberbűnözés elleni küzdelem fokozása,
• az elektromos autók száma 5 millió fölé kúszik.


Pénzpiaci előrejelzések
(a Saxo Bank Meghökkentő előrejelzései):
• Kína vezető szerepe,
• Európai Unió politikai válsága,
• az inga visszaleng: az amerikai baloldal erőre kap,
• Kelet-Közép-Európa centrumba kerül,
• dél-afrikai politikai mozgalmak erősödése,
• női jogok stabilizálása a munkaerőpiacon.


AMI NOSTRADAMUST ILLETI.
A 16. század első felében élt pestisdoktor és látnok próféciái – illetve az azt értelmezők – szerint 2018 a katasztrófák éve lesz, és nemcsak a természeti erők tombolnak majd a globális felmelegedés következtében, de a halottak is kikelnek a sírjaikból. Négysoros versikéi 27 évig tartó „Nagy háború”-ja is ekkor veszi kezdetét.
Ahogy mondják: tartós tejet már ne vegyen!


BABA VANGA, a 20 éve, 85 éves korában elhunyt vak bolgár asszony sem volt optimista alkat. Viszont látta a világ jövőjét – egész a végéig, azaz állítása szerint az 51. századig. A Balkán Nostradamusa 2018-ra Kínát vizionálta a világ vezető hatalmaként, és ekkorra tette a földlakók Vénuszra való látogatását is, ahonnan egy új alternatív energiaforrás birtokában érkeznek vissza. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módunkban.


A numerológiában 2018 2-es évnek számít (2018=2+0+1+8=11=2), ami a Hold fennhatósága alá esik, ez azt is jelenti, hogy kevésbé az önmegvalósítás, inkább az együttműködés dominál majd. A pesszimistább számmisztikusok azonban nagyon ajánlják, hogy sűrűn nézzünk a hátunk mögé, mert a mások iránti bizalomnak is vannak határai.

Címkék: tudomány, asztrológia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!