Nemcsak embertelen, de jogellenes is volt számos esetben, amikor 2011-ben a kormány új szabályozása elvette a rokkantnyugdíjasok járandóságainak nagy részét. Ezt az Alkotmánybíróság (Ab) mondta ki hosszas vita után.

 

Az Index számolt be arról, hogy a kormány megszegte az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amikor az elmúlt években elvette a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét. Az ügy korábban megjárta a Kúriát, de ott felfüggesztették a per tárgyalását. Arra kérték az Ab-t, vizsgálja meg, nem ütközik-e nemzetközi szerződésbe a törvény. A döntés szerint az új szabályozás olyan emberekről állapította meg, hogy jobb egészségi állapotban vannak, akik semennyivel sem voltak jobban, ám az új vizsgálattal jobb százalékos értékeket kaptak. Erre hivatkozva drasztikusan megvonták a rokkantsági ellátásukat, sokaknak komoly anyagi gondokat okozva. Volt, akinek 122 ezer forintról 30 ezerre esett az ellátása.

A döntés értelmében az Ab előírja a bíróságoknak, hogy a rokkantsági ellátásuk visszavágása miatt pereket indítók ügyében ne azokat a százalékos minősítéseket vegyék figyelembe, amiket a 2012-es új rendszerben kaptak az emberek, hanem azt, hogy ténylegesen javult-e az emberek egészségügyi állapota. Az Országgyűlést pedig kötelezi, hogy március 31-ig módosítsa úgy a törvényt, hogy az ne sértse a strasbourgi emberi jogi egyezményt.

A háttérben egyébként a második Orbán-kormánynak az államadósság – valamint az IMF és az Európai Bizottság – elleni 2010-11-es harca van, amikor a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika válságadókkal, a magánnyugdíjvagyonok einstandjával segítette a költségvetést. És azzal, hogy a rokkantnyugdíjasokat megpróbálták visszaterelni a munkaerőpiacra. Az eljárás során a rokkantnyugdíjasok több mint 10 százaléka kikerült a rendszerből. Azt a kormány nem rejtette véka alá, hogy spórolni akart a rokkantnyugdíjasokon, csak megfűszerezte ezt az önellátásról és a munka alapú társadalomról szóló érveléssel.

FOTÓ: AMELIE BENOIST, AFP

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!