A hírhedten rendpárti településnek, Gyöngyöspata önkormányzatának a Mikulás súlyos ítéletet hozott: abba kell hagyniuk, meg kell szüntetniük a jogsértést, amit az általános iskola cigány tanulóival szemben folytatnak. A nem jogerős első fokú ítélet az Egri Törvényszéken született, ahol sem a beperelt iskola igazgatója, Molnár Károly, sem pedig a polgármester, Juhász Oszkár nem jelent meg.

Pont egy éve, hogy egy pesti alapítvány, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek beperelte a szélsőjobbos vezetésű gyöngyöspatai önkormányzatot, s annak rendpárti iskoláját. Az alapítvány azt kérte, a bíróság marasztalja el mindkettőt, amiért folyamatosan megsértik a cigány gyerekek személyiségi jogait: elkülönítetten tanítják őket, az oktatás színvonala esetükben alacsonyabb, úszásoktatás számukra nincs, az étkeztetésük külön zajlik, napközibe pedig kizárólag azok járhatnak, akiknek mindkét szülője dolgozik.

Egy év alatt összesen hat tárgyalási napot tartottak. Gyöngyöspatáról ez idáig mindig jöttek cigány szülők, leginkább anyák, Sajókazáról pedig sok-sok cigány gimnazista, hogy – miként azt Derdák Tibor, a sajókazai Ámbédkar Gimnázium igazgatója magyarázta – a tanulók megismerhessék az érzést, hogy egy cigány is kiállhat a jogaiért. – A törvények ugyanazok – mondta Derdák Tibor –, ám a megkülönböztetések miatt mintha itt, Hevesben, Borsodban vagy Szabolcsban egy másik országban volnánk. Magyarország nyugati felében az efféle jogtiprás már elképzelhetetlen, keleten azonban még lehetséges.

A december hatodikai ítélethirdetésen azonban sem a gyöngyöspatai cigány anyák, sem a sajókazai cigány gimnazisták nem jelentek meg. Nem volt pénzük útiköltségre.

Az egy éven át tartó és rendkívül tanulságos per során az Egri Törvényszék tárgyalóterme heves politikai csatározások színhelye volt. Juhász Oszkár például politikai kampánybeszédet tartott. Cigánybűnözésről beszélt, és a pesti alapítvány cigányelnökét, Mohácsi Erzsébetet elküldte Kanadába, testvére, a volt EP-képviselő, Mohácsi Viktória után. De az önkormányzat jogi képviselői is időnként meghökkentő dolgokat állítottak. December 6-án például azt, hogy ha a törvényszék helyt ad az alapítvány kérésének, azzal a többségi társadalom érdekei sérülnek.

Román Tamás törvényszéki bíró számtalanszor utasította rendre a feleket. Az ítélet szóbeli indoklásában ki is tért arra, hogy a bíróság számára nem bírt jelentőséggel, hogy a gyöngyöspatai önkormányzat jelenlegi polgármesterét mely politikai párt színeiben választották meg, vagy hogy az önkormányzati fenntartású iskola igazgatója a sajtónak miféle pólóban (a Kárpátia ún. nemzeti rockegyüttes pólójában – a szerk.) nyilatkozott.

Perbeszédében Farkas Lilla, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány állandó jogi szakértője gyöngyöspatai szegregátorokról beszélt. Akik nem azért szegregálnak, mert „Baranyi, Bogdán, Csemer vagy Pikács anyuka elmondta, hogy az ő gyermeke cigány, hanem legtöbbször azért, mert Juhász, Molnár, esetleg Novák, vagy Vona apuka azt mondta, amennyiben az ő nem cigány gyereküknek a cigány gyerekkel egy osztályba kell járnia, akkor az iskolából elviszik”. A szegregáció, magyarázta Farkas Lilla, mulasztással is megvalósítható. Például ha az önkormányzat vagy az iskola vezetése nem lép fel az ellen, hogy a földszinten csak cigány gyerekek tanulnak, a tanuszoda medencében kizárólag nem cigány gyerekek úsznak, és a napköziben is csak nem cigány tanulók láthatók. A magyar közoktatás feladata mégis az, hangzott el a tárgyalóteremben, hogy ne engedjen a többség kirekesztésre irányuló nyomásának, mert ahol elvész a másik ember méltósága iránti tisztelet, ott a demokratikus értékek is elvesznek. Az Egri Törvényszék azt állapította meg, hogy a gyöngyöspatai cigány tanulókat 2004 óta különítették el jogellenesen, és biztosítottak számukra alacsonyabb színvonalat nyújtó oktatást.

A gyöngyöspatai cigányok körében most nagy az öröm. De egy kicsi félelem is van. A per kezdete óta ugyanis a nem cigány szülők más település iskoláiba menekítik gyermekeiket. És ha csak cigány gyerekek maradnak, akkor gazdaságilag az intézmény ellehetetlenül. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár levelében a pesti alapítvány elnökének azt ígérte, amint lezárul a per, megkezdik a gyöngyöspatai önkormányzati iskola ellenőrzését.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!