A rendszerváltás idején a pártalapítás volt a divat. Valószínűleg sokan emlékeznek még a telefonmizériára – a szerencsés esetben is ikervonal kiutalására –, a személygépkocsi-hiánygazdálkodásra, amikor az egyetlen Autókernél többévnyi várakozás után, választhattunk mondjuk a szürke meg a bilikék Lada közül. Ekkor volt, hogyha tíz-tizenkét ember összedugta a fejét, abból pártalapítás lett. Irodával, önálló telefonnal meg autóval. Aztán változtak az idők, megszületett az 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról.
A konzervatív Antall-kormány rendszerváltó liberális egyházi törvénye, amely száz főt ír elő ahhoz, hogy új magyarországi egyház szülessen. Elég, hogy tevékenysége alkotmányba ne ütközzék, s a fővárosi vagy az illetékes megyei bíróságok egyikében bejegyezzék az alapítók által elfogadott alapszabállyal. A bíróságoknak még mérlegelési joguk sincsen. Gomba módra el is kezdtek szaporodni. Az más kérdés: a bevándorlás, a népek és az eszmék szabad áramlása eleve sok „csak nálunk új” egyház betelepedését is hozta. De az is szaporítja a számukat, hogy nem egy nagyobb egyház helyi gyülekezete valamilyen okból önállósodni akar.
Pár éve már a 130-at is meghaladta a hazánkban bejegyzett vallási közösségek száma, az APEH honlapja szerint az idei szja 1 százalékokkal gazdagított egyházak létszáma már 187. Csak tavaly 21 új lett nyilvántartásba véve. Van, amelyik milliárdokat kap, s akad olyan, amelyik pár száz forintot, de az adótörvények szerint az állam minden egyes hívő adóforintját ugyanannyival egészíti ki – az sem akármilyen bevétel. Az egyház nyújthat bizonyos hitélethez kapcsolódó szolgáltatásokat is adómentesen. Valamely egyházak példának okáért „rontás- és átoklevételt” ajánlanak jó pénzért, adományért.
Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének alelnöke szerint gyakran „ködös bizniszek és ködös elvek, eszmék” is meglapulnak az egyházalapítás köntöse alatt, de valójában az alapítók inkább „azt hiszik”, hogy ez óriási nagy üzlet. Ugyanakkor, ha év közben jegyzik be őket, akkor csak a negyedik adóévben juthat hozzá egyházuk a pénzecskéjéhez, amennyiben érvényes technikai számmal bír. Az viszont igaz, hogy egyházként más fejkvótára tarthatnak igényt, mondjuk a szociális és ápolási tevékenységhez, így a magát Aranybárkának nevező egyház a Velencei-tó melletti Gárdonyban lényegében nem más, mint egy szociális otthon. A kismamák körében népszerű Születés Hete országos rendezvénysorozat a szülőanyja annak az egyháznak, amely a Közösség a Születés méltóságáért nevet viseli, s szépen kapja is az adófizetők 1 százalékait, ha ma már jóval kevesebbet is, mint korábban. Vadász szerint az egyházon belüli lét is hozhat a személyi jövedelemadó törvény szerint kedvezményt az egyházi személynek, s bár a perselypénzt könyvelni kell, utána pedig adózni, senki sem szokott annyira számolgatni.
Nézzük, mely egyház mennyihez jutott? A legtöbbet és a legtöbben a Magyar Római Katolikus Egyháznak ajánlották fel az 1 százalékukat: 534 052 fő több mint hárommilliárd forintot. Őket követi a többi történelmi egyház, a református, az evangélikus – nagyságrendileg kisebb summával, az utóbbi alig a tizedével. A Krisna-tudatú hívők közössége közel 91 millióhoz jutott 13 ezer adózótól. Őket a hazai baptisták, a zsidó hitközségek szövetsége és a Hit Gyülekezete követi. Bőven van az élmezőnyben buddhista és őskeresztény-keresztyén is. A 12. hely jut az egyetlen valóban magyar (erdélyi) alapítású protestáns egyház, a Dávid Ferenc lelkész által a 16. században létrehívott „egy az Isten”-t hirdető Magyarországi Unitárius Egyház. Az 50-70. hely körül vannak a muszlim közösségek, de itt tanyázik a Derű Egyház és a Kelta Wicca, több ezoterikus-metafizikai egyház, némi hazai ízzel megspékelve: Árpád Rendjének Jogalapja, meg a Fény lovagjai.
Most újfent tervbe van véve a szigorítás: Szászfalvi László református lelkész, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára ugyan állítja, nincs félnivalójuk a tisztességes egyházaknak, viszont a gazdasági haszonszerzésre létesültek csak tartsanak az új törvénytől. Sokan mégis inkább félnek. Mivel százéves hazai történelmiség vagy legalább tízezer hívő lesz szükséges az egyházisághoz. Különben „visszaminősítik” őket, s elvesztik kedvezményezetti helyzetüket. A tízezres létszám az adózók 1 százaléka alapján csak a katolikus, református, evangélikus, Krisna, Hit Gyülekezete és a baptista egyházaknál mutatható ki – az utóbbi kettőn kívül a kicsi keresztény evangéliumi egyházak egyike sem tartozna ide.
Gábor György vallástörténész szerint a tervezet részben teljes tévedés, részben pedig visszalépés az 1990-es rendszerváltás során született törvényhez képest. Úgy véli: a jogszabálytervezet diszkriminatív, s egy szekularizált államnak – ahol maga az állam és az egyház el van választva – nem feladata, hogy kifejezésre juttassa törvényileg is szimpátiáját vagy éppen ellenszenvét, viszont dolga az, hogy biztosítsa a plurális társadalomban azt, hogy mindenki megélhesse vallási, lelkiismereti, világnézeti szabadságát. Amennyiben felmerül valamely egyházzal kapcsolatban a vagyoni visszaélés gyanúja, akkor ott vannak a hatóságok, hogy azt kivizsgálják – a hívők számától, a közösség korától függetlenül; s amennyiben az állam lát ilyen tendenciát, akkor a kedvezményeket kell felülvizsgálni. Gábor György felhívta arra is a figyelmet: az ősi kereszténységet egy plusz tizenkét fő alapította. Így szerinte akár egy ember is létrehívhatna közösséget, mert akár világvallás is lehet belőle, de el is süllyedhet az emberiség történetében – mindkettőre van példa.
Állam és egyház már több mint húsz éve deklaráltan is elvált egymástól Magyarországon. Az ezt szentesítő, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény ugyan kiállta az idő próbáját, de – mint az egy most megjelent tanulmánykötetből kiderül – néha még ma is az illetékesek jóindulatán múlik, hogy miként bírálnak el alkotmányos jogon alapuló kérelmet. A vallási diszkrimináció ellen – az esélyegyenlőség megteremtéséért című tanulmánykötetben Holló Péter, az ELTE BTK PhD-hallgatója ismerteti a Keresztény Advent Közösség néhány tagjának eseteit. A szombatünneplő keresztények közössége a szombatot az istentisztelet és a megpihenés napjának tekinti. Az eredetét 1975-re visszavezető, de csupán 1990-ben nyilvántartásba vett, körülbelül 1600 embert tömörítő közösséghez tartozók számára a létfenntartásukat és a jövőjüket is alapvetően meghatározó problémává válhat a vallási előírás betartása. A kutató a közösség tagjainak megkérdezése révén készített összesítése szerint vannak, akik csendben tudomásul veszik, hogy hitbeli meggyőződésükhöz való ragaszkodásuk miatt utasítják el őket például egy munkahelyről. Vannak olyanok is, akik maguk ugyan nem veszik fel a küzdelmet, de valaki az érdekükben igen. Ez történt például abban az esetben, amikor egy diák angoltanára emelt szót azért, hogy tanítványának ne szombaton, hanem valamilyen más napon lehessen nyelvvizsgát tenni. „Nem tudnak eltérni a kiadott, jól bevált, a többség számára megfelelő rendtől” – szólt a válasz. A kutatói megállapítás szerint húsz évvel a vallási és lelkiismereti szabadságot garantáló jogszabály elfogadása után még mindig egy-egy illetékes jóindulatán múlik egy alkotmányos alapjog teljesítése.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
