Péterfy Gergely: Szibarita váz

Ennek a mondatnak minden egyes szavát beszennyezte az az intellektuális és morális perverzió, amely ma hazánkban állami ideológiává terebélyesedett. Nézzük szavanként, hogy történt.

A „nyugat” – ma egy átlagos agymosott erre csak köpni tud. Nyugat – nőket molesztáló migránsok. Liberálisok, baloldaliak, szinglik, melegek. Bankok, kamatok. Multikulti, elveszett önazonosság, üresen kongó templomok. A hanyatló Nyugat. – A történelmi veszteségeit kiheverni képtelen, elbizonytalanodott és kisebbségi komplexustól fuldokló kelet-európai kisember számára az orosz propaganda – amelynek kicsi, de számunkra nem lényegtelen fiókintézménye a magyar kormány – ezt a vigaszt találta ki. A nyelveket nem beszélő (ami hazánk hatvan százalékát jelenti), nyugatra nem járó (ez meg bőven több mint hatvan százalék), tájékozatlan és iskolázatlan homo europaorientalis ezeket a hazugságokat minden további nélkül elhiszi. Hogyne hinné, ha hízeleg neki. Nem kell kisebbnek, szegényebbnek, gyengébbnek és jelentéktelenebbnek, történelmi vesztesnek éreznie magát, tehát erőfeszítéseket sem kell tennie. Elég, ha hazugságokban ringatja magát – a putyini–orbáni (és Kaczińsky-féle) propaganda ezt a tudatmódosítót adagolja hatásosan és ügyesen. Ez a sunyi propaganda eredményesebben rágalmazta és feketítette be a magyarok előtt a Nyugatot, mint a legvadabb kommunisták.

A „kultúra” is áldozatul esett ennek a barbár propagandának. Kultúra ma már csak az lehet, amely kiszolgálja azt a torz emberképet és primitív világlátást, amely alapvetően értelmiség- és humanizmusellenes. Amely, amikor hagyományt mond, csak a szellemi lustaságát védi, amikor történelmet mond, mítoszt gondol, és amikor iskolát mond, szolgaképzőt ért alatta. A kultúra csak „keresztény” és „nemzeti” lehet, a szellemi bezárkózás, a morális relativizmus igazolása. Bértollnokok, NER-propagandisták, kézből etetett dilettáns házikedvencek privilégiuma.

A „nevelés” alapja az az elgondolás, hogy az ember csak erőfeszítés révén lesz jobb. Ami azt is jelenti, hogy az ember eredendően – nevelés és kultúra nélkül – rossz. Erudícó annyit tesz, mint a rudus, azaz a durva és nyers állapotból kiszakadni. Ahhoz, hogy az ember érző, értő és gondolkodó lénnyé váljon, erőfeszítést kell tennie, de az erőfeszítéshez előbb önállóvá és szabaddá kell válnia. A szolgák sosem erőltetik meg magukat. Akkor is csak mímelik az erőfeszítést, ha kényszerítik őket – ha meg épp nem hajtják, hever, lustálkodik és lop. Igaz, ezt legalább biztosan lehet tudni róla. A szabad kiszámíthatatlan, mert szabad akarata van. A szabadság minden autokratikus rendszer legnagyobb ellensége. Ezért a politika azt hirdeti, amit a fogyókúrás csodaszerek: nem kell semmit tenned, mint megvenned, és le is fogysz. Nem kell mást tenned, mint ránk szavazni, és máris jobban élsz. Sőt: máris okos, szabad és erős leszel. És leginkább: te leszel a jobb – mert nekünk van igazunk. „Nevelés” alatt ma Kelet-Európában az erőszakot értik, nem a szabadságot. Nem az elme felszabadítását, hanem megkötését, belepasszírozását megunt, lejárt és röhejes ideológiákba.

És végül az „eszmény” – tehát, hogy van valami, ami fontosabb, mint az egyén élete. Valami lehet magasabb rendű, mint a pillanatnyi érdek – talán egy fogalom sem rombolódott szét annyira, mint éppen ez. Hiszen a NER-t éppen az a felismerés élteti, hogy csak gyakorlati érdek és pillanatnyi túlélés létezik, minden egyéb eszmény „liberális” vagy „baloldali”. A magyar embereknek nem kell eszmény, mert az valami nyugati, vagyis liberális és baloldali, szingli és meleg dolog. A magyar embernek az egyszerű, őszinte beszéd kell. „Figyelj, most őszinte leszek hozzád” – minden hazugság ezzel a mondattal kezdődik.

Kelet-Európa rettenetes irányba halad.

A boldogulás alapja immár nem a tudás és a tehetség, hanem a politikai hűség és a szolgalelkűség. Azokat az értékeket akarják elvenni a társadalomtól, amelyek a Nyugatot felépítették, és amiért mindenki Nyugatra vágyik a Közel- és Közép-Keletről és Afrikából – és persze tőlünk, Kelet-Európából is. Azokat az értékeket akarják megszüntetni, amelyeket a tanároknak és az iskoláknak a következő generációk számára át kellene adniuk. A rendszer, amit Kelet-Európa gyarmatosítására az oroszok kitaláltak (és aminek a magyar kormány hűséges végrehajtója), beteg és hibás konstrukció, és a társadalom előbb-utóbb le fogja dobni magáról – de mi, magyarok sajnos pontosan tudjuk, hogy egy beteg és hibás konstrukció milyen sokáig ránk tud telepedni –, volt negyven évünk, amikor ezt megtapasztalhattuk, meg előtte is jó pár száz itt-ott, hébe-hóba. Azok a strukturális problémák, amelyek az egész rendszert jellemzik – kreativitás helyett szolgalelkűség, törvények helyett személyi függések rendszere, rátermettség helyett a politikai hűség, szubszidiaritás helyett központosítás, liberalizmus helyett illiberalizmus –, először az olyan érzékeny rendszerek megbetegedésében jelentkeznek, mint épp az oktatás – amely eredendően az egyéni teljesítményre alapul.

A helyzet az oktatásban egészen úgy néz ki, mintha az orvosképzést és az egészségügyet oltásellenes agyalágyultak kezébe adták volna. Ez itt politikai oltásellenesség és morális sumermagyarológia. Intellektuális rovásírás. Kártékony dilettánsok kezében van az ország, ezért lassanként minden, professzionalitást igénylő rendszer összeomlik.

Az oktatásnak az egyént kellene szabadabbá és boldogabbá tennie, de a rendszer egészét az egyén elboldogtalanítására és szolgává tételére találták ki. Itt volt a legnagyobb a szerkezeti feszültség – hát itt is jelentek meg az első repedések. Elkerülhetetlenül sorra kerül majd a többi rendszer is. Most egy látszik biztosan: a nyugati kultúra neveléseszményét kellene visszaszerezni, hogy a gyerekeink emberhez méltó életre egyáltalán esélyt kapjanak. Különben maradunk, ami voltunk: rút, szibarita váz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!