– Most már maga is láthatja, mennyire balesetveszélyes foglalkozás a csillagászat! – tréfálkozik valaki hátul a sorban. Illetve tulajdonképpen nem is viccel. Komolyan meg vagyok rémülve, hogy összetöröm magam a sötétben a szűk, meredek és jeges hegyi ösvényen.
Odalent a völgyekben már javában készülődik a tavasz, de idefenn Piszkéstetőn még tartja magát a tél. Napközben a fák kopasz ágai között bekandikáló napsugár megolvasztja a havat, ami aztán este bordásra lefagy megint. Ideális állapotok bokatörésre.
A mai éjszaka legkomolyabb feladatának az ígérkezik, hogy a csillagászok libasorban haladó csapata baleset nélkül leküzdje az obszervatórium központi épülete és nagyteleszkóp kupolája közötti 200-300 méteres távolságot. A másik, könnyebbnek látszó faladat az lesz, hogy ha egy darabban odaérünk, akkor a távcsőre kísérletképpen felszerelt spektrográffal megmérjük egy több száz fényévre lévő csillag színképeltolódását. Ebből kiszámítjuk a hozzánk képest mért sebességét, majd az adatokból következtetéseket vonunk le a körülötte keringő bolygó tömegére és távolságára.
Mielőtt elindultunk volna fölfelé, a jó meleg társalgóban legalább egy órát vitatkoztak a csillagászok, hogy melyik legyen a megfigyelt csillag. A HAT P 20-as, netán a 22-es, esetleg a kettes? A HAT P egyébként angol kifejezés rövidítése: Hungarian Made Automated Telescope Planet, azaz Magyarok Készítette Automata Teleszkóp (által felfedezett) Bolygó. A HAT a tíz éve Amerikában élő és dolgozó Bakos Gáspár és jórészt magyar származású csillagász csapatának találmánya.
Annyiban tipikusan magyaros, hogy néhány egyszerű, olcsó és kereskedelmi forgalomban is kapható cucc összekombinálásából hogyan lehet igazán nagy felfedezésekre képes tudományos eszközt konstruálni. A HAT-ok hétköznapi fényképezőgép teleobjektívekből álló szerkezetek, amelyek az égbolt jó nagy darabját képesek befogni. Egész éjszaka automatikusan fényképeznek Hawaiiban és az arizonai sivatagban, majd a hatalmas adatmennyiséget a Princeton egyetem pincéjében lévő, ruhásszekrény nagyságú komputerekbe továbbítják. Itt a számítógépek elemzik a felvételeket és kiszűrik például azokat a csillagokat, amelyeket gyaníthatóan exobolygók kísérnek. A milliárd dollárokba kerülő Hubble-, Kepler- és COROT-űrtávcsövek korában olcsó szerkentyűvel így lehet exobolygók tucatjait könnyen, gyorsan és kényelmesen akár egy irodában ücsörögve felfedezni.
Van körülbelül 140 magyar csillagász. Közülük nagyjából hetvenen külföldön élnek és dolgoznak. Nagy részük a kilencvenes években, a Bokros-csomag megszorításai elől tántorgott ki Amerikába, Ausztráliába, Németországba, Hollandiába. (Akkoriban nagyon visszafogták a tudományra költhető pénzeket.) Sokan közülük híres tudósok lettek, karriert csináltak, mint például Bakos Gáspár Amerikában, vagy Kiss László Ausztráliában. Bakos talán már sosem telepedik haza, Kiss László viszont itt szuszog mögöttem és halkan, de nagyon ízes tájszólásban mondja a magáét, amikor meg-megcsúszik a jeges ösvényen. Ő eredetileg lézerfizikusnak készült, háború csinált belőle csillagászt. Délvidéken, a jugoszláviai Horgoson született és a kilencvenes évek elején már nagyon puskaporos volt a levegő az országban, amikor behívták katonának. A behívó és a délszláv háború elől jelentkezett a szegedi tudományegyetemre, ahol akkoriban éppen csillagász ösztöndíjat lehetett csak megcsípni. Így lett csillagász, majd végzése után külföldi ösztöndíjakat és pályázatokat nyert. Végül a sydneyi egyetemen kötött ki, ahol hét évet töltött el, majd három évvel ezelőtt megpályázta és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Program ösztöndíját. Ez a program a külföldre szakad sikeres ifjú titánok hazacsábítását tűzi ki célul. Így került haza 37 évesen dupla professzori fizetéssel és kapott még öt évre elosztva 211 millió forintot is, hogy megvalósíthassa tudományos céljait. Azóta kovácsolt ebből a pénzből maga köré egy 13 fős csillagászcsapatot és vett néhány nélkülözhetetlen műszert is. Nincs igazán egzakt módszer a tudományos eredmények mérésére, de Kiss és csapata mind a nemzetközi publikációk számát, mind azok idézettségét tekintve is igen jó helyen áll a világ mezőnyében. Ráadásul jó svádájú tudós lévén (doktoranduszoknak oktatja a Tudományos közlés művészete című tantárgyat) amolyan celebféle is lett belőle: minden napkitörésnél meg meteoresőnél őt hívják be a tévébe, hogy elmagyarázza a népeknek a helyzetet.
Félúton, a Schmidt-távcső holdfényben fürdő ezüstös kupolája előtt megállunk egy percre pihenni. Kiss Lászlón kívül Mező György és Szabó Gyula, továbbá a szombathelyi Gothard Obszervatórium két tudósa, Kovács József és Csák Balázs csillagászok alkotják a ma esti kutatócsapatot. Valamennyien harminc- és negyven év közöttiek, a csillagászok fiatal nemzedékéhez tartoznak. Régi munkatársak és jó barátok összeszokottságával ugratják egymást, nyomják az éjszakában a laza szöveget, aminek egy része gyanúm szerint a jelen lévő újságírónak is szól. Azt igyekeznek bizonyítani, hogy a közhiedelemmel ellentétben ők nem – ahogy önmagukat csúfolják – ETZ MEFT-ek, azaz nem Elefántcsont Toronyba Zárkózott Modoros Elitista Félművelt Társaság, hanem hétköznapi emberek, csak éppen a világegyetemre vannak rákattanva.
Az elmúlt hetekben tucatnyi csillagásszal volt alkalmam beszélgetni és azt tapasztaltam, hogy vannak közöttük mindenfélék, jópofa közlékenyek és hallgatag szobatudósok is, akik legfeljebb a csillagos éjszakai égboltnak tudnak megnyílni, de földi halandónak nemigen. Korfájukat tekintve a magyar csillagászok jól elkülöníthetően két nagy csoportra, harmincas-negyvenesekre és hatvanasokra oszthatók. Még ma is nagy hatással van a tudományágra Detre László professzor szelleme, aki hatalmas hazai és nemzetközi tekintélyével majdnem negyven évig uralkodott a magyar csillagászaton. Saját érdeklődési körére építette fel a kutatási programokat, így akadt nem is egy olyan tudós, aki az ő verdiktje szerint egész életében ugyanazt az egyetlen csillagot vizsgálta. Jellemző, hogy 1974-ben bekövetkezett halála után csak 2010-ben merték újra kirakni a tudósok neveit a normafai intézet szobáinak ajtajára, mivel Detre annak idején valamilyen ok miatt utálta és tiltotta a házban a névtáblákat.
Akkoriban a magyar csillagászatnak annyi pénze volt, amennyit Detre prof ki tudott sírni a politikusokból. Ma már más időket élünk: a csillagászatra költött pénz fele külföldi forrásokból, különféle megnyert pályázatokból származik. Ma már idehaza és külföldön is minden távcső előtt eltöltött percért pályázni kell, tudományosan megindokolva mit, miért és milyen eredmény reményében akarnak vizsgálni. Ezek a percek ugyanis – különösen a nagy külföldi obszervatóriumokban – dollárezrekbe kerülnek. És úgy tűnik – újságolja Kiss László –, a magyar csillagász lassan megtanul ékes angolsággal pályázatot írni, elsajátítja a kérelmek bonyolult tudományos tolvajnyelvét. És ami még nehezebb, ma már helyesen tudja kitölteni a kérdőívek megfelelő rubrikáit is, ami feltétlenül fontos ahhoz, hogy a pályázatok ne azonnal, elolvasás nélkül landoljanak a bírálóbizottság szemeteskosarában. Ezek a nagy durranások, nem a szupernóva robbanások!
Elcsúszkálunk Detre László emlékműve mellett és megérkezünk a távcső kupolájához. Jó dolgunk van, nem kell odafenn a teleszkóp mellett fagyoskodnunk, mert a szombathelyiek egy optikai kábelen levezették a távcső alkotta képet a kupola aljában lévő, fűtött számítógépes szobába. Órákon keresztül nem csinálunk mást, mint egy laptop fekete képernyőjének közepén ködként gomolygó, tízforintos nagyságú pamacsot figyeljük, amely tudományos keresztségében a BE Lyn nevet kapta. (A HAT csillagok méréséhez ugyanis, mint kiderült, nem alkalmasak a légköri viszonyok.) Ez egy halovány, szabad szemmel nem is látható napocska a Hiúz csillagképben. Évtizedek óta egymásnak ellentmondó mérések miatt nem sikerült igazolni, hogy van-e kísérője, vagy nincs. Na, talán majd ma éjszaka! Miközben a színkép adatait szorgalmasan tölti le a számítógép, van időnk beszélgetni.
Szinte minden csillagásznál megfigyelhető egyfajta védekező attitűd, valószínűleg azért, mert sokszor felteszik nekik kényes a kérdéseket: vajon mi értelme van egy ilyen szegény országnak évente százmilliókat költeni csillagászatra a válság kellős közepén? Vajon a tíz- és húszméteres ultramodern teleszkópok, az űrtávcsövek korszakában mivel tud hozzájárulni az egyetemes tudományhoz a magyar csillagászat maximum egyméteres, elavult távcsöveivel? Nem lennének tudósok, ha nem tudnának bombabiztos válaszokat ezekre a kérdésekre. A „Hány inkubátort lehetne venni ebből a pénzből?” típusú felvetésekre azt mondják, hogy az országimázs javításának, fenntartásának egyik legolcsóbb és leghatásosabb módja a világra szóló tudományos eredmény. A szerény eszközökre pedig azt mondják: a korszerű műszerek, az űrtávcsövek többnyire csak a felfedezéseket szállítják, az aprólékos mérések, bizonyítások a hagyományos távcsövekre maradnak.
Minél több a korszerű drága eszköz, annál több mérnivalót szolgáltatnak ezek a piszkéstetői, a normafai, a szombathelyi és debreceni teleszkópoknak. Korszerű távcsövekkel ma már ki tudják mutatni, ha egy több száz fényévre lévő csillag az emberi séta sebességével közeledik hozzánk vagy távolodik tőlünk. Mi most Piszkéstetőn maximum egy versenyautó sebességét tudjuk kimérni, de legtöbbször ez is elég ahhoz, hogy bizonyítsuk vagy cáfoljuk egy exobolygó létét.
Még hajnal előtt néhányan visszaindulunk a kupolából. Megállunk egy tisztáson, s a csillagászok – náluk ez egyfajta foglalkozási ártalom – igyekeznek bemutatni az eget: az ott a Vénusz, nem messzire tőle az a halványabb a Jupiter, átellenben pislog a Mars…
Ha már itt tartunk, s hogy a címnek is megfeleljünk: a világegyetemben nem történik semmi különös. A pulzárok pulzálnak, a fekete lyukak feketéllnek, a szupernóvák szuperek. El fog száguldani mellettünk a következő évtizedekben egy-két aszteroida, lesznek napkitörések és csillaghullások is szép számmal. A nap- és holdfogyatkozások várhatóan az előre kiadott ütemterv szerint lesznek megtartva.
Hideg van Piszkéstetőn, csontig hatoló szél fúj, mégis ott ácsorgunk a tisztáson a világmindenségbe feledkezve és nézzük, hogy a fák csupasz ágai fölött a hajnali derengésben hogyan sétálgatnak a csillagok.
Új atlasz a Naprendszerről
Több mint 560 millió csillag, galaxis és aszteroid szerepel a NASA új atlaszában. A 18 ezer friss képet az űrről a WISE széles látószögű infravörös felfedező műhold készítette, az újonnan talált égitestek nagy részét még soha nem észlelték korábban. A tudósok felfedeztek egy úgynevezett trójai aszteroidát, amelynek keringési pályája megegyezik a Földével. Az apokalipszistől tartók számára jó hírrel is szolgált a WISE; bolygónk körül sokkal kevesebb közepes méretű aszteroida van, mint korábban gondolták, így egy esetleges becsapódás esélye is csekély. A 2009 decembere óta működő műhold eddig több mint 2,7 millió képet készített, amelyek elég munkát biztosítanak a tudósok számára, akik folyamatosan elemzik az adatokat.
(Sz. K.)
Meghódítanák az űrt az oroszok
Nagyszabású űrkutatási tervei vannak Oroszországnak a következő 18 évre, derült ki egy orosz napilapban kiszivárogtatott dokumentumból. A Roscosmos, az Orosz Szövetségi Űrügynökség tervei szerint 2030-ig szondákat küldenének a Jupiterre és a Vénuszra, személyzet nélküli űrállomásokat telepítenének a Marsra, és embert juttatnának a Holdra. 2020-ra a hatszemélyes Angara fogja váltani a Szojuz űrhajót az asztronauták szállításában, ami várhatóan már az új, kelet-oroszországi vosztocsniji nemzetközi űrrepülőtérről fog indulni, amelyet az elavult bajkonuri helyett építenek tavaly óta. Vlagyimir Putyin már tavaly, Gagarin történelmi űrutazásának 50. évfordulóján jelezte, növelni szeretné jelenlétüket a globális űrpiacon, így valóban nem kizárt, hogy az elmúlt évek kudarcai után Oroszország ismét versenyre kell az USA-val az űr meghódításában. Kérdés csak az, vajon az Egyesült Államok állja-e a versenyt? A republikánusok ugyanis már jó ideje támadják Barack Obama elnököt, mert aláírta azt az ENSZ-egyezményt, amelynek értelmében nem lehet katonai célokra használni az űrt. John Bolton, a Bush-adminisztráció korábbi ENSZ-nagykövete a New York Times oldalain fejtegette, hogy hibásnak tartja az egyezményt, amely meg kívánja akadályozni, hogy az űr a későbbiekben bármilyen konfliktus terepe lehessen. A jobboldali politikusok azt látják a fő veszélyforrásnak a kezdeményezésben, hogy az USA elveszíti vezető helyét az űrtechnológiák területén Kínával – és esetleg Oroszországgal - szemben, amely országok egy esetleges konfliktus esetén nem valószínű, hogy bármilyen korlátozást elfogadnának, és elpusztítanák az amerikai műholdakat, anélkül, hogy saját hírközlési eszközei sérülnének. Az USA az elmúlt évtizedekben rengeteget költött légterének védelmére, de mindig igyekeztek hangsúlyozni, hogy a fejlesztések kizárólag békés célokat szolgálnak.
(Sz. K.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
