Sok politikus bukott már orra oktalan makacskodásával, s vesztette el végzetesen azt a tekintélyét, amelyet mentendő körömszakadtáig dacolt az egész világgal, de legfőképpen a józan ésszel. Pedig már Bismarck menlevelet adott a konzervatívoknak is az időben tett engedményre, amikor megállapította, hogy csak az ökör következetes.
Ha Orbánék – amint váltig állítják – nem a média móresre tanításának, öncenzúrára kényszerítésének fegyvereként akarják forgatni a médiatörvényt, s eszük ágában sincs korlátozni a sajtószabadságot, akkor tényleg érthetetlen ragaszkodásuk az erre kétségtelenül lehetőséget biztosító törvényhez. Kiváltva vele – előre megjósoltan – a demokratikus országok felháborodását. Példátlanul rossz hírünket keltve sikerül belépnünk az új esztendőbe, s akként leszünk fél évre a sajtószabadságot alapelvei közt számon tartó Európai Unió soros elnöke, hogy partnereink egyre hangosabban vonják kétségbe erre való alkalmasságunkat és éppen e médiatörvényünk okán. Az áhított pódiumból kínos pellengér lett. Holott Orbánék a szidalmak mellett kapták a bölcs baráti tanácsokat is, a német jobboldal fő lapja és a berlini kormányzat maga is többször sürgette az „átdolgozást”, vagyis a reagani betontörést. Ennek legegyszerűbb módja lett volna a törvény államfői visszaküldése a parlamentnek „megfontolásra”. Mérvadó külföldi partnereink bizonyosan boldogan fogadták volna a bismarcki hasonlat cáfolatát, s valamelyest enyhíthette volna az okozott kárt.
Ám a Der Spiegelnek igaza volt: e törvény egy már csordultig telt pohárban lett az utolsó csepp, a két évszázada Tocqueville által megfogalmazott „többségi zsarnokság” populista gátlástalansága egyre jobban zavarja a demokratikus jogállamok unióját. A pódiumról fél év múlva le kell lépnünk, pellengére állításunk viszont sajnos tartósnak ígérkezik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
