Három holló ült a faágon, és a tejfehér ködben álldogáló két férfit figyelte, akik szemlátomást nem tudták eldönteni, merre kell hazamenni. Mindketten azt mondták, arra, de másfelé mutattak.
Az egyik férfi, aki kínainak mondta magát, azt javasolta, várják meg, amíg fölszáll a köd, s hogy jól teljen az idő, meséljenek el egy-egy történetet, de ugyanarról. Elgondolkodtak, majd a férfi, aki magyarnak mondta magát, azt javasolta, meséljenek a kiégett szerelemről.
Jól van ( , ejtsd: Hăo ba!), felelte a kínai férfi, s már bele is kezdett a történetbe.
Egy szép tavaszi napon felkereste egy férfi a Mestert, aki a kerti tóba hullott virágszirmokat szemlélte, hogy adjon neki tanácsot, mit tegyen, mert már nem szereti a feleségét, szexuálisan nem kívánja, és a szavát se szereti hallani, annyira idegenül beszél.
A Mester föl sem emelte tekintetét a vízfelszínről, úgy válaszolt:
– Indulj el a tenger felé, és addig járd a partot, amíg föl nem fedezed a kiszáradt folyómeder tengerbe torkolló szakaszát. Ha megtaláltad, állj a partjára, és szemléld a tengerbe torkolló üres meder és a tenger találkozását. Meg fogod kapni a választ.
A férfi hálásan köszönte a tanácsot, és elindult a tenger felé. Soknapi gyaloglás után elérte a hegyekből lefutó száraz medret, de hiába állt ott három napon és éjjelen át, csak nem jött a válasz.
Elcsigázva ment vissza a Mesterhez, aki újabb tanácsot adott neki:
– Menj be egy erdőbe, és addig haladj, amíg a gyönyörű zöld rengetegben föl nem fedezed a magányosan álló, kiszáradt fát. Szemléld őt és környezetét, megkapod a választ.
A férfi bevette magát az erdőbe, és csakhamar rátalált az üde lombok között a kiszáradt fára. Alkonyatig szemlélte, majd tanácstalanul hazaballagott.
A Mester harmadjára a hegyekbe küldte, hogy keressen olyan zord sziklát, amely ugyan még dacol az idővel, de a lábát már apró kőmorzsalék borítja. Szemléld hát akkor ezt, mondta a Mester, hátha az ő nyelvét jobban beszéled.
Kiment a férfi a hegyekbe, jó sokat mászott, mikor a fáradtságtól elterülve megpillantotta az idővel dacoló, de már porladó sziklát. Alig telt el egy óra, a férfi a homlokára csapott, és árkon-bokron át szaladt a Mesterhez, hogy hálálkodjon. Majd hazafutott és összevissza csókolta a feleségét, aki aztán az ágyban hajnalig azon gondolkodott, kettejük közül ki változott ekkorát.
A magyar férfi a történet végén köhintett egyet, és így válaszolt: Szép történet, de a valóság azért más.
Mi a valóság? – kérdezte a kínai férfi, és a három hollóra nézett.
Mondok én egy másik történetet, mondta a magyar férfi:
A fiú korán házasodott, alig múlt tizennyolc, mikor elvette a barátnőjét, akivel sok éven át egy iskolába járt.
Mire elérte a harmincat, már tizenkét év házasság állt a háta mögött, s úgy tűnt, a felesége már nem az a nő, akit megszeretett, és akivel a világ végére is elment volna dalolva.
Megváltozott minden, kiégett a házasságunk, mondta a fiú az apjának, mikor fölkereste, hogy adjon neki tanácsot, mihez kezdjen. Az apja elővett két decis poharat és pálinkát töltött. Az apja egy hajtásra megitta, de a fiú nem akart inni. Jól van, mondta az apa, elmondom, mit kell ilyenkor csinálni.
Fogod magad és elválsz, jogilag lerendezed, elfelezitek a vagyont, és mehet mindenki, amerre lát. Mert ha együtt maradtok, az kínszenvedés lesz neked is, meg a feleségednek is. Kínszenvedés, mondta az apja, olyan, mintha a disznót manikűrollóval akarnád levágni. Szenved a disznó meg te is, de tán még az olló is. Világos?
A fiú bólintott, megköszönte apjának a jó tanácsot, majd zsebre tett kézzel elindult a városba bolyongani. Megnézte azt a szökőkutat, amiben gyerekként fürödtek az asszonnyal éjszaka.
Megnézte az utcán azt a sarkot, ahol három órát várt rá hiába, mert lerobbant a kocsijuk. És megnézte a cipőjét, amit tíz éve kapott a feleségétől. Aztán hazament, és elmondta, amit az apja mondott. Az asszony fölállt, a hasához szorította a férfi fejét. Jól van, mondta, váljunk el. És attól a naptól kezdve soha többé nem beszéltek a válásról.
A fiú apja hónapokig kérdezgette, na, mi van, váltok? A fiú csak a fejét csóválta. De miért, hogy? – kérdezgette a férfi. A fiú nem tudott válaszolni, de abban biztos volt, hogy végtelen hálás az apjának, hogy a házasságukat a körömollóval végzett disznóvágáshoz hasonlította.
A kínai férfi résnyire összehúzta a szemét, nagyot sóhajtott, majd így szólt: A férfi akkor a legerősebb, ha le tudja győzni a gyengeségeit. A magyar férfi szeme sarkába fél másodpercnyi mosoly költözött, de mikor meg akart szólalni, a három holló felröppent az ágról, és viharzó szárnysuhogással széjjeloszlatta a ködöt. És akkor a két férfi hazaindulhatott.
( Illusztrációnk:
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (b) és Áder János
köztársasági elnök a Sándor-palota teraszán – Fotó: Kovács Tamás )
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!