A rendezvény zártkörű, idegenek a lábukat sem tehetik be az alsóörsi kemping területére. Ígéretes kezdete egy afféle oknyomozó riportnak a négynapos Hells Angels világtalálkozóról. Állítólag a találkozón lesznek koncertek, történelmi játékok, meg a többi, szokásos programpont – bármit is takarjon ez. Jelentős hangzavarral befutnak közben a svájciak, akikről a riportra való készülődés közben derült ki, hogy ők a legrégebbi európai szervezeti alegység, 1970-ben alakultak. Hatalmas mázlink van, hogy láttuk őket az úton végigdübörögni.

Mit kell tudni a Hells Angelsről, a pokol motoros angyalairól? Az első klub 1948. március 17-én alakult, a kaliforniai Fontanában. De a legtöbben onnan ismerik a nevüket, hogy 1969 decemberében a The Rolling Stones amerikai turnéjának utolsó állomásán a Hells Angels biztosította a rendet, az altamonti koncerten azonban elszabadult a pokol, a motoros banda egyik tagja több késszúrással megölt egy nézőt. Később ugyan jogos önvédelem címén felmentették, de az ügy nem tett jót a klub megítélésének. A becslések szerint a Hells Angelsnek 3500 tagja van, igaz, az amerikai bűnüldöző szervek szerint ennek akár a többszöröse is lehet a valódi taglétszám. Ma a világ 33 országában jelen van a klub, a magyar Hells Angels 2008 júniusában alakult, egy velük készült interjú szerint van közöttük lapkiadó, kamionos és parkettás is. Pokol angyalává válni hosszú folyamat, kell hozzá jogosítvány, egy 750 köbcentisnél nagyobb motor, nem lehet tag rendőr vagy börtönőr, de olyan sem, aki kiskorúakat molesztált. A beavatás során állítólag verekedésben való részvétellel is bizonyítani kell a rátermettséget, de ezt persze tagadja a klub. Ettől még világszerte igencsak rossz híre van a szervezetnek, sokszor kiderült már, nem ok nélkül. Kábítószer-kereskedelem, prostitúció, zsarolás – ezek a leggyakoribb vádak Hells Angels tagok ellen. A legnagyobb és legbrutálisabb, a klubhoz köthető bűntény a québeci motoros háború néven elhíresült 1994 és 2002 között zajló bandaháború, amely a helyi Hells Angels és Rock Machine motoros klub között robbant ki. Az incidens mögött állítólag a kábítószer-kereskedelem irányításának kérdése állt. A háborúnak 150 halálos áldozata volt, köztük egy 11 éves kisfiú. Sokan vádolják a klubot, amiért nincsenek afroamerikai tagjai, ám Sonny Barger, a szervezet egyik ikonikus alakja erre annyit mondott: a Hells Angels nem rasszista csoport, de a tagjai között sokan azok. Barger egyébként állítólag baráti viszonyt ápol a Dragons nevű afroamerikai motorosokat tömörítő banda tagjaival. Egyébként azt, hogy ki melyik helyi szervezetbe tartozik, onnan tudni, hogy a dzsekijén a Hells Angels felirat alatt megtalálható az alegység (város, állam, ország) neve is.

Kétségtelen, hogy a HA a legnagyobb és legismertebb motoros klub, de befolyásosnak számít a Mongols, a Pagans, a szintén ezres nagyságrendben tagokkal bíró Bandidos, vagy az 1935-ben alapított Outlaws is. A területi harcok sem ritkák a motoros bandák közt, a San Jose-i Hells Angels vezérét 2011-ben egy rivális banda gyilkolta meg. Egyes országokban olyannyira tartanak a Hells Angels tagjaitól, hogy egyáltalán nem engedik be őket: Új-Zélandra és Kanadába például kifejezetten tilos klubtagoknak beutazni. Alsóörs azonban nem tiltott hely a számukra, ez már a település határán egyértelmű. Motorosok szegélyezik az utat, igaz egy másik fajtából: rendőrmotorosok. Némelyikükön látszik, csodálattal vegyes érdeklődéssel figyelik a hatalmas járgányokat és szintén jól megtermett gazdáikat. De mivel a világ legtöbb helyén bűnszervezetként tartják nyilván a Pokol Angyalait, nem véletlen, hogy a magyar rendőrség jó előre jelezte: fokozott jelenléttel készülnek a világtalálkozóra.

Alsóörs határát elhagyva csak fokozódik a rendőri jelenlét. Egy fákkal szegélyezett mellékúton ellenőrző pontok sorakoznak, végig a világtalálkozónak otthont adó kemping bejáratáig. Avatatlan személyek (autóval közlekedő újságírók, példának okáért) nem haladhatnak át rajtuk. Hogy akkor most minket védenek a bandatagoktól, vagy a Pokol Angyalait a Vasárnapi Hírektől, az nem derül ki, mindenesetre, udvarias, bár ellentmondást nem tűrő szavakkal fordítanak vissza bennünket. Mivel azt magunktól is sejtjük, hogy az éppen az utakon száguldozó motorosokat nehéz lesz meginterjúvolni, ezért úgy döntünk, betérünk a falu halászcsárdájába, hátha. Nem kis látványosság az ungarische romantika stílusjegyeit magán viselő fogadó előtt parkoló, vagy tucatnál több motorcsoda. Kérlelhetetlen helyzetfelismeréssel állapítjuk meg, hogy jó helyen járunk, ha igazi Pokol Angyalával akarunk beszélgetni. A pincér is azt meséli, hogy jó sokan jöttek hozzájuk az elmúlt napokban, és nagyon kedves társaság benyomását keltik. Micsoda csalódás! Lélekben asztalt egymásnak dobáló, hevesen bunyózó keménylegények látványára készülünk, de a csárdában csendesen falatozó nagyjából húszfős társaságot találunk. Az egyetlen pernahajderség, amit elkövetnek néhányan, hogy a terasz nem dohányzó részén gyújtanak rá.

Hunter S. Thompson, a neves amerikai újságíró egy hónapig élt a Hells Angels tagjaival, riportkönyvet írt a bandáról. Azt ígérte, hogy fizet nekik, ezt végül nem tette meg, sőt, állítólag a könyv sem tetszett a motorosoknak. Mi történik ilyenkor? A fáma úgy szól: Thompsont alaposan elagyabugyálták. Ezen tudás birtokában a riporter alaposan meggondolja, hogyan lát neki egy interjú készítésének. Főleg azok után, hogy a hazai Hells Angels hivatalos honlapján a gyakori kérdések közt fel van sorolva a „mit jelent az, hogy belepofázni egy beszélgetésbe?” is. A válasz pedig a következő: „Ilyen esetben több dologra számíthatsz egy morcos nézéstől akár egy jobb horogig. Ódivatú, de egyszerű törvények szerint működik a motoros társadalom: ne nyúlj ahhoz, ami nem a tiéd, ne pofázz bele abba, amihez semmi közöd, ha valamit elbasztál, kérj elnézést. Ha még tudsz beszélni…” Én magam abban a pillanatban, amikor elindulok, elátkozom a főszerkesztőt, aki ezt az egészet a nyakamba sózta, és szívesebben írnék riportot egy foggyökérkezelésről, ha lehetne választani. A munka azonban munka. Határozottan lépek fel, illetve oda a delikvenshez. Amerikából érkezett, szerencsémre magányosan álldogál az étterem sarkában, bőrdzsekiben, tetováltan, de a sztereotípiákkal szakítva, szakáll nélkül. Megkérdezem, szánna-e rám néhány percet, szemöldöke szigorúan ráncolódik. Minek? – kérdez vissza. Újságtól jövök, néhány kérdés róla, a rendezvényről, az életformáról… Nem. A válasz tömör, a nézés tényleg morcos, a jobb horgot, bár nem utalt rá semmi, mégsem várom meg. Nyelek, elköszönök, továbblépek. Egy pár asztalához. Hollandok, látom a dzsekin, egy fokkal kedvesebbnek tűnnek, a bőrdzseki és a tetkók sokasága is itt adott. Meg az is, hogy ők sincsenek elragadtatva tőlem. Kicsit feszélyez, ahogy állok előttük, míg ők kényelmesen hátradőlve méregetnek. A férfihoz fordulok, fizimiskája, tökéletes illusztrációja lehetne a vad motoros életet népszerűsítő írásnak, de azért megajándékoz egy negyed mosollyal – de az is lehet, hogy éppen röhög rajtam. Mindenesetre óvatosan teszem fel a szokásos kérdéseket. Határozottan közli, hogy egyikre sem fog válaszolni. Sem ő, sem senki más. Mivel annyira lezártnak tekinti a témát, hogy még a könyökömet is meglapogatja (közben megkérdezi, ugye nem haragszom), vérszemet kapok, mégiscsak egy udvarias férfival van dolgom. Nem, nem, isten ments, én ugyan nem haragszom, sőt, merészen rákérdezek, miért ilyen elutasítóak a sajtóval szemben. A válasz tulajdonképpen teljes mértékben érthető: idegen országban van, nem akar mondani semmit, mert már annyi helyen tapasztalták, hogy az újságírók kiforgatják a szavaikat. Különben sem ezért jöttek, hanem egymással találkozni. Mivel nem akarok csak úgy dolgavégezetlenül eloldalogni, még megkérdezem, tetszik-e neki az ország. Nagyon – feleli lelkesen –, csak kár, hogy rossz az idő. Nem baj, holnapra jobbat mondanak – felelem én, ezen nevetgélünk egy kicsit, majd elnézést kérek a zavarásért, ő pedig cinkosan rám kacsint a bal szemével. Egy gyönyörű barátság kezdete. Még így is az a véleményem, ennél vagányabb dolgot életemben nem csináltam. És legalább túl is vagyok rajta.

Az autópályán visszafelé megállunk a benzinkútnál. Nem sokkal később begördül egy kisbusz. Döbbenten látjuk, hogy a buszból két bőrdzsekis, tetovált macsó száll ki. Elolvassuk a feliratot a dzseki hátán: Hells Angels Románia. De hol a motor? A svájci keménylegények, a morcos amerikai, meg a kigyúrt holland talán éppen ezen a világtalálkozón tudja meg: a világnak ezen a felén léteznek motor nélküli motoros bandák is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!