A sajtómunkás idővel megokosodott, megszívlel minden jó tanácsot, vigyáz magára, nem tudhatja, honnan leselkedik rá veszély. Erre a hírre szíve szerint gyáván iszkolna, de nem lehet, hogyan tehetne ilyet akkor, amikor dr. Karsai József, aki nyolc évig, 2002–2010 között parlamenti képviselő volt, 2011. június 22-én, szerdán reggel nyolc órától kétnapos tiltakozó éhségsztrájkot ígér a Parlamentnél?

A volt battonyai honatya eddig is adott témát a hírre éhes sajtónak: búzát égetett, ha kellett, dinnyét szórt a bevásárlóközpontok parkolói elé, vagy traktorokat invitált az utakra. S ha lelkiismerete úgy diktálta, az övéit bosszantva nem szavazott meg vizitdíjat, napidíjat, más megszorítónak tűnő intézkedést. Került annyiszor vitába a vezetőivel, hogy a halandó már azt találgatta: ő kivel van? A választóimmal, felelte ilyenkor. Nézettségre érzékeny televíziós ember, ha tehette, őt hívta, őt kérdezte. Biztosra ment, tudta, ha Karsai lendületbe jön, előbb-utóbb olyat válaszol, amitől a száj kiszárad. Ám a fülkeforradalom őt is háttérbe szorította: a sajtóban is fordult a világ, ma már többnyire az „ellenségünk ellensége” sem barát többé.

Nem tűröm, hogy a kormány és parlament minden szabadságot eltipró banánköztársaságot csináljon Magyarországból, írta nyílt levelében a most regnáló magyar miniszterelnöknek, amit a dolgok természetéből adódóan a sajtó képviselőinek is megküldött. Az Országházhoz láncolom magam, két napig nem eszem, nem iszom, csak altatókat veszek magamhoz, összesen negyvenet, tette még hozzá a volt képviselő, Battonya jelenlegi polgármestere. A sajtó ettől újra izgalmi állapotba került. Gyülekezne is a megadott időpontban, de Karsai helyett csak üzenet érkezik, mivel a demonstrációt jelenlegi egészségi állapota okán valószínűleg nem élné túl, attól őt orvosa, dr. Rimay István határozottan eltiltotta. Van igazsága, az öngyilkosság tényleg nem tesz jót az egészségnek. – Ígérem, felráznom én az országot, ha kell, mártír is leszek, de csak akkor, ha értelme van, most úgy fest, az áldozatom korai lenne – üzente, és azt is, hogy ne várják, sajnálatára nem jön, nem jöhet demonstrálni, magát leláncolni, csak altatón, nyugtatón élni a Parlament elé.

Akkor mi megyünk hozzá, mire fel ez a nagy mártíromság, irány Battonya, döntöttünk úgy három órája, és azóta autózunk, eltereléstől, elterelésig araszolva. Azóta izzadunk, és hallgatjuk az aktuális híreket a hőségről, és persze érezzük is, csak a cél nem közeledik.

Az emberek megszívlelhették a tanácsot errefelé, a nap elől bújtak el, vagy munkahely hiányában kímélik a hűvösben magukat, állapítjuk meg a Viharsarokba érve, mert szinte semmi sem mozdul, életet alig látni. Battonya határában azért némi élénkülést, változást tapasztalunk, félmeztelen férfiak, hosszúszoknyás nők az UV-sugarakkal dacolva hajolgatnak, éppen fokhagymát gyűjtenek.

Milyen város Battonya? Első blikkre tipikus mezőváros, illetve majdnem az. A szélén több üresen álló, pusztuló épület árválkodik. Oldaluk, tetejük több helyen megrogyva, a cserepeket, ajtókat, ablakkereteket, s ami használható valakik leszedték, elvitték. Jól látszik, Battonya élt már sokkal szebb napokat is. Nem is kell messzire lapozni a múltban, adott a város megyés püspököt (Gyulay Gusztáv), külügyminisztert (Puja Frigyes), költőt (Poós Zoltán) és elismert festőt az országnak (Molnár C. Pál), hogy csak néhány ismert itt született embert említsünk. Rendszerváltáskor hatezer itt és a környéken élő ember talált az üzemekben biztos megélhetést. A várossá avatása után (1989) mintegy varázsszóra sorra zártak be az üzemek. Utolsóként egy bútorkészítő részlegre tettek lakatot, s maradt a város szinte munkahely nélkül. Az itt élők többsége pedig csomagolt, és munkát keresve költözött. Mára tizenötezerből alig hatezer battonyai maradt. Nagyot fordult a világ, húsz éve még Romániából jöttek ide dolgozni, most innen mennének, de ma már ott is nehéz elhelyezkedni.

Befuccsolt az „ingatlanbiznisz” is: amíg a román kormány támogatta a magyar ingatlanok vásárlását, „tolták volna a határokat a Tiszáig”, még Aradról is jöttek át tehetősebb emberek, főrendőrök, bírák, ügyészek, és házat, telket, nyaralót vettek. Mára ennek is vége, ritkább a román szó is, ők se vásárolnak házat erre.

Délben már szinte üresek az utcák, üde színfoltként látjuk, két lány egy fára erősített papírt olvasgat. Diákokat keresnek kukoricacímerezésre, felragyognának, keresnek pénzt strandra, ruhára, amikor az utolsó sorhoz érnek, hogy csak 16 év fölöttiek jöhetnek, csalódottan állapítják meg: mindig az öregek járnak jól.

A polgármesterük, Karsai József elkeseredett akció­járól kérdezzük őket, de csak a fejüket rázzák, kérdezzék az idősebbeket, felelik. Kérdezgetjük is sorban, de okosabbak nem leszünk. Fejet csóválnak, zavartan hümmögnek, nem tanácsos idegenek előtt kitárulkozni. Az ő dolga, ő tudja, mit, miért csinál, válaszolják a beszédesebbek. Ilyen volt már gyerekként is, ami a szívén, az a száján, feleli egy egészen sovány, ősz hajú ember. Ő közel hajol, hogy mondatát ne tévesszük, úgy mondja, a Jóska talán hétéves volt, amikor az apja kalapácsával ment kenyérért a boltba. Azt hajtogatta, ha nem kapnak, és újra éhen marad, az üveget beveri. Akkor előre engedték az anyjával, nehogy megtegye, és beüsse a portált, mert a Rákosi-korszakban kevesebbért is börtön járt, ilyennel nem vicceltek. Jó ember ő, segítőkész, szeretik is érte, csak öntörvényű, és sokszor indulatos.

– Most mi verte ki nála a biztosítékot? – kérdem.

– Ez, ami most van, amit itt, amit az országban tapasztal! Ezt nem bírja, de kérdezzék őt.

Karsai József után indulunk, előbb a hivatalba, majd a repceföldekre, ahol határszemlét tart. Lehetne akár jókedvű is: délelőtt naposcsibéket, és kecskegidákat osztott ki rászoruló battonyaiak között. Lehetne mosolygósabb, de már panaszolja is, nehogy eltévelyedjünk, elfogyott a pénz a tápra, nem tudták a gazdák a csibéket etetni, ezért volt a hirtelen támogatás. A gidák közül pedig biztosan már ma sok a fazekakban végzi, vagy italért, cigarettáért elcserélik. Pedig tarthatnák is, igénytelen állat, bármivel beéri, mondja.

Kérdezzen, ezért jött, biztat később, és kérdező ennél jobb helyzetben ritkán van, mert ömlik belőle a szó, hogy nem fog ő egy új Rákosinak a moziban, vagy a tévé előtt felállva tapsolni. Tiltakozom a magyar bírói kar lefejezése, az ügyészség kormány alá rendelése ellen, a visszamenőleges hatályú törvényalkotás ellen, nem akarok újabb recski tábort, ahova a másképpen gondolkodókat lehet kényszermunkára vinni, tiltakozom az egypárti alkotmány ellen, mondja, s látszik, még sokáig sorolná.

– Karsai úr, ekkora a baj?

– Ennél is sokkal nagyobb, csak az nem látja, aki vak, vagy szándékosan nem akarja látni. Barátilag megsúgták, nem lenne szerencsés, ha polgármesternek választanak, nem járnának jól az itt élők. Hatvannyolc százalékkal nyertem, ezzel Battonyának még egy bűne lett, 1944-ben itt lépték át a határt elsőnek az oroszok, és a város első emberét Karsai Józsefnek hívják. Gondoljon bele, egy volt bolsi. Mert azokból is kétféle van, van ugye a jó bolsi, aki már velük van, és van a piszkos bolsi, aki rest volt hozzájuk csatlakozni, A működéstelen önkormányzatok pályázatokat írtak. Kik nyertek? Ahol a jó fideszes elvtársak a városvezetők. Mit kaptunk mi? Hát, amit maga hozott: semmit. Kivéreztetnek bennünket, az önkormányzat már annyi pénzt se kap, hogy bérekre fussa. Ősztől átadjuk a gimnáziumot az egyháznak, de nem lesz gyámhivatalunk se. Nem is lehet, hárommilliót kapunk, és évente 11 millióba kerül. Nincs már miből, min spórolni, kicsontoztuk a hivatalt. Naponta állítanak meg, Józsi bácsi, adjon már ötezer forintot, hatvanezer forint a villanytartozás, ha kikapcsolják, 240 forintért kötik vissza. Hát adok, adok a sajátomból, de mindenre nem telik. Az idős ember a gyógyszertárból csak az olcsó szert viszi el, ami használna, arra már nincs pénze. Hát így tényleg gyorsan megoldják a nyugdíjrendszer átalakítását, aki elérte a nyugdíjkort, az dögöljön meg. Még csöndes, még hallgat a nép, de már nem sokáig, legfeljebb őszig. Vihar előtti csönd ez. De kérdezzen, azért jött, nem?

– Biztos ez?

– Ilyet én megérzek, ne legyen a nevem Karsai József, ha most tévedek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!