Fékezhetetlenül manipulálja a közgondolkodást a kormánypropaganda. Nemcsak arra képes, hogy megmásítsa a valóságot, migránshordákat vizionálva az állampolgárok elé, hanem arra is, hogy a számára kínos ügyeket elleplezze. A kormány tetszése – és igénye – szerint elzárt vagy árasztott információkból párhuzamos valóságot, virtuális világot épít. A politikában eddig sem az igazmondást szerethettük, de a hazugságipar 1990 után most először nyert választást.
Sokan megdöbbentek, amikor a választási eredményekkel együtt kiderült: a kistelepülésen élő, kevésbé iskolázott lakosság húzta be a harmadik kétharmadot a Fidesznek. Az ellenzéki erők azóta a falvakban elmaradt munka miatt ostorozzák magukat, és nem kérdés, hogy valóban a hasznukra válna a vidékjárás. Az viszont erősen kétséges, hogy tudnának-e minden szavazó mellé rémhírmagyarázót állítani, aki reális képet ad az apokaliptikus migránskataklizma helyett, és időnként felolvas a kormány elhallgatott korrupciós ügyeiből. A propaganda ugyanis nem csak arra képes, hogy megmásítsa a valóságot, vérszomjas kerítésrázó hordák vagy lángoló berlini utcák képeivel terítve be a képernyőt, hanem arra is, hogy tendenciózusan elhallgasson a kurzus számára kínos ügyeket, mint például az Elios körüli botrányt.
A látszatra sem adnak
Az újságírásnak álcázott kormánypropaganda fékezhetetlenül manipulálja a közgondolkodást. Azt várnák sokan, hogy szirénázva szálljon ki egy hatóság az állami médiához vagy a TV2höz, és ragassza le az ajtót, amint a „köjálosok” teszik, ha romlott húst találnak a boltban. De nem, a műsor lekapcsolhatatlan. Az MTVA-t megbüntette ugyan a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), de csak a kampány finisében vette észre, hogy a köztévé csak elvétve hív ellenzéki politikust a stúdióba. Megütötte a bokáját Andy Vajna televíziója is, elmarasztalta a Kúria, amiért híradósai, műsorvezetői elképzelhetetlen odaadással ajnározták Orbán Viktort.
Az állami médiában nem is olyan régen a szakmai hibáknak is voltak következményei, nemhogy a nyilvánvaló részrehajlásnak. A hírmanipuláció, hírcsalás olyan cselekmény volt, mint a rendőri megvesztegethetőség, vagy az orvosi eskü megszegése: vállalhatatlan bűn. Nagy Navarro Balázs egykori televíziós és szakszervezeti vezető ezért vette nagyon komolyan 2011-ben a Lomnici-ügyet, amikor a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét kiretusálták a Duna Tv és az M1 híradókból, majd az archívumba a „visszahamisított”, vagyis eredeti képeket tettek. A televíziós szakember éhségsztrájkba kezdett kollégájával, a parlamentnél sokezres tüntetés volt, majd perek sorát nyerte meg az őket a tévészékháztól kiszorítani akaró MTV ellen. Az állami média akkor leváltotta az MTI-hírcentrumvezetőt és a hírfőszerkesztőt, bár a tiltakozók szerint őket és a helyetteseiket is el kellett volna bocsátani.
Nagy Navarro Balázs a Vasárnapi Hírek kérdésére úgy fogalmazott: elszomorítja, hogy a közmédia ma már semmiben sem különbözik a kormányzati propagandagépezet egyéb médiumaitól, és ez ellen igazából senki sem lépett föl. Mindenki csak legyintett: „ez csak propaganda, úgysem hisz nekik senki, nem kell nézni”. Szinte naponta történnek hírcsalások, folyamatos a manipuláció, mégsem történik semmi. Nincs hatékony eszköz a népharagon és a megvetésen kívül, amivel el lehet utasítani mindezt. Egyvalami lehetett volna a szakember szerint: a pártok képviselőinek kemény beolvasása, amikor nagy ritkán behívták őket a stúdiókba. Ennek nemrég kivételes gyöngyszemeit láttuk, de korábban ritkán történt ilyesmi, a politikusok megelégedtek a nekik juttatott alamizsnával (szereplési lehetőséggel). Mindez rövidlátó politika volt, megitták a levét – mondja Nagy Navarro, hozzátéve: a kormánykritikus médiumokkal próbáltak ugyan valamiféle egyensúlyt teremteni, de ez hiú ábrándnak bizonyult. A médiafelvásárlások idején is keményebben és határozottabban kellett volna kiállni, a Népszabadság, az Origo, a Magyar Nemzet ügyének mind nagyobb vihart kellett volna kavarnia.
Sajtószabadság elméletben
A propagandamédia által elzárt vagy árasztott információk párhuzamos valóságot építenek, így a lakosság egy párhuzamos tudást és abból eredő érzéseket kap. Észak-Koreában éteri örömöt, nálunk pokoli rettegést. Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója szerint a sajtó egyik fele annak a rendszernek a szerves része, amelyik a propagandát eszközként használja a saját hatalma megerősítésére. A kritikus média körül, ami ebben nem vesz részt, fogy a levegő: információhoz és erőforráshoz is nehezen jut. „A két dolog együtt azt jelenti, hogy Magyarországon sajtószabadságról ma pusztán elméletileg lehet beszélgetni” – mondja Polyák Gábor. Ezzel együtt, tette hozzá, amíg vannak jogszabályok, addig önfelmentés azt mondani, hogy nem lehet a problémás ügyeket jogi útra terelni. A Műhely viszonylag korán, már 2015-ben elkezdte támadni azt a kormányzati gyakorlatot, amely a kampányidőszakon kívül is propagandával árasztotta el az elektronikus médiát. „Úgy pattantunk le a Médiatanácsról, hogy az első esetben még kaptunk indoklást (amit a kormány csinál, társadalmi célú hirdetés), később már csak levelet kaptunk vagy még azt se. Sok esetben azt látjuk, hogy azok az intézmények, amelyeknek dolguk volna, hogy reagáljanak erre a helyzetre, azok éppúgy annak a rendszernek a részei, mint amelyeket kifogásolunk.”
A Mérték a héten beadványt írt a Médiatanácshoz a Figyelő listázása miatt. Olyan kirekesztő közlésnek látják ezt, amely a 2010-ben a Fidesz-kétharmad által elfogadott médiaörvényt is sérti. De valójában igazi meggyőződés, az elmarasztaló döntésbe vetett hit nélkül írták a kifogást. „A Médiatanács működése akár a saját ügyeinkben, akár a Népszabadság megszűnéséhez vezető döntésekben, akár Mészáros Lőrinc terjeszkedésében nyilvánvaló teszi, hogy a hatóság egy apró porszem a politikai akarat kiszolgálásában. Semmiféle önálló gondolkodási lehetőséggel nem rendelkezik” – fogalmazott a kutató.
A bíróságok esete azért még nyilvánvalóan más, de nem megnyugtató – véli Polyák Gábor. A Kúria kimondta például, hogy a Stop!-plakátok – amelyek, mint mondta, marhacsordaként ábrázolnak embereket, akiket meg kell állítani – jogsértők voltak. Mégsem szedtek le egyetlen plakátot sem. „Azon is túl van a rendszer, hogy bírósági ítéleteket komolyan vegyen. Ezek a szereplők a jog felett állóknak tekintik magukat, a saját politikai missziójuk előrébb való, mint a jogrendszer. Annak folyamatos megtapasztalása miatt, hogy ez nem jog, hanem a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően gyúrt politikai massza, egyre nehezebben szánja rá magát az ember a jogi érvelésre.”
A kutató szerint az MTVA egész műsorstruktúrája annyira egyoldalú, hogy a Híradó, ha akarna, sem tudna ezen szépíteni. „Az egész kampányt végignyomták a migránsozással úgy, hogy közben semmi érdemi hír nem hangzott el. Ez egy virtuális világ, amely hazugságokra épül. És akkor mit csinál a közmédia? A szerkesztési elveinek a szabadsága védelmében elmegy az Alkotmánybírósághoz. Ebből világosan látszik, hogy halvány fogalmuk sincs arról, mi a közszolgálatiság, az eszme, amit ők bitorolnak. Annak az a lényege, hogy álláspontokat egymás mellé tegye, meghirdesse a miniszterelnöki vitát, és akkor nem teheti meg Orbán Viktor, hogy nem megy el.”
Mindenhonnan uszítás
Polyák Gábor egy fontos dilemmára is felhívta a figyelmet, amikor elmondta: a 2010 előtt szocializálódott, médiajoggal, sajtószabadsággal foglalkozó szakemberek a gyűlöletbeszéd korlátozását csak a legszűkebb esetben tartották indokoltnak. És most azzal szembesülnek, hogy az a jogi koordináta-rendszer, amelyre a világképüket felépítették, teljesen eltorzult. Értelmezhetetlen abban a világban, amiben a tévéből szinte mindenhonnan uszítás jön szembe.
Azt magukban kell lejátszani, hogy a régi világot elengedjék-e végleg, és ehhez az abnormális világhoz igazítsák a gondolkodásukat, vagy ragaszkodnak hozzá, és minden csatát elveszítenek.
A médiajogász kiemelte: amikor a választópolgár politikai cselekvőként van megszólítva, akkor biztosítani kell az érdemi döntés lehetőségét valós problémák, lehetséges megoldások közvetítésével. Az Alkotmánybíróság által 1992 óta megerősített alapelvhez ennek a választásnak semmi köze nem volt. „Ez a torz média a lehetőségét sem teremti meg az információáramlásnak, telepakolja a felületeket nem valódi és nem valós információkkal, és lényegében olyan hangerővel harsog, hogy csak az eleve kritikus közönség füléhez jutnak el az alternatív hangok. Így aligha lehet tisztességes és demokratikus döntést hozni” – fejtette ki Polyák Gábor.
Hírt szerkeszt a pártközpont
Megkerestünk egy volt, névtelenséget kérő TV2-s kollégát, aki dolgozott Kökény-Szalai Vivien szakmai irányítása alatt. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan és miért viselik el az újságírók a híradózást megszégyenítő körülményeket. A szerkesztő-riporter azt látta, az újságírók lépésről lépésre csúsznak bele a vállalhatatlan feladatokba, és érthetően legtöbbször egzisztenciális okból gyűrődnek és tartanak ki.
Maga is közreműködött a korrektség határait súroló anyagok elkészítésében, de a karaktergyilkosságot már nem vállalta. Ezeket mindenki igyekezett visszautasítani, megúszni. Emlékszik, egy kollégája akkor állt föl, amikor Gyenes Levente gyömrői polgármesterrel készített riportot, és amikor viszontlátta, nem ismert rá: szerecsenmosdató anyag lett belőle. „A változások nem házon belül kerültek a riportba” – mondta a televíziós újságíró.
A Guardiannek pedig egy MTVA-s munkatárs beszélt a minap arról, hogy a kampányban nyíltan hazudott a Magyar Televízió, amikor a Híradó azt állította, hogy a münsteri támadást egy iszlamista terrorista követte el. Holott már régen bebizonyosodott, hogy egy pszichés betegséggel küzdő német állampolgár az elkövető. Nagy Navarro Balázs szerint, amíg valaki nem beszél névvel, arccal arról, miként kap utasítást az MTVA felsőbb körökből a lejárató anyagok elkészítésére, addig ez kevés. „Ha hallgatunk, akkor kollaborálunk a rendszerrel. Addig orrba-szájba megy a propaganda, és nem történik semmi. Fontosak a tüntetések, és hogy az emberek elmondják, kulcskérdés a sajtó. Az internet szabadságát ki kell használni, meg kell teremteni az alternatív médiumokat, a meglévőket meg kell védeni. És ki kell használni a meglévő jogszabályi lehetőségeket is, és egy polgárjogi mozgalomként beadványokkal kell bombázni a médiatanácsot a kiegyensúlyozatlanság hiánya miatt. Nem a médiamunkások függetlenségi harcáról van szó, hanem az állampolgárok alapvető információs jogáról.”
Nem témát, tempót váltanak A hét évvel ezelőtti Törökország képét látja, ha körülnéz Magyarországon – mondta tavaly a Freedom House régiós szakértője. Polyák Gábor médiajogász szerint ez már csak azért sem jó hír, mert ebből egy év már eltelt. „Nagy szakítópróbája ez az Európai Uniónak is, ami hol bénultan, hol ostobán, hol kifejezetten segítően támogatta az Orbán-rezsim létét. Nézzünk azzal szembe, hogy minden megtörténik, és nem csak megtörténhet! Eddig mindenre azt mondtuk, hogy úgysem lépjük át ezt a határt, és mindig átléptük. Nem érdemes a továbbiakban arra apellálni, hogy ez a rendszer egy ponton megáll, mert stabilizálódik. Az egész kampány erről szólt. Amikor Hódmezővásárhelyen azt látták, hogy kevés volt a gyűlölet és a félelemkeltés, akkor nem témát váltottak, hanem tempót – mondja a kutató, hozzátéve: – Attól félek, hogy most sem témát fognak váltani, hanem tempót, és abban nem lesz sok köszönet.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
