Pusztító járványok nyomozói

Az Ebola mára a világ legrettegettebb járvánnyá vált. Pedig szó sincs új betegségről. Amíg hosszú évtizedekig egyetlen kontinens elszigetelt falvaiban pusztító betegség volt, nem igazán törődött vele senki, ám most, hogy átlépi Afrika határait, még félelmetesebbé vált.

1976. augusztus 26-án, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, egy flamand nővérek által vezetett misszionárius kórházban tört ki az első ismert Ebola-járvány: 318 emberből 280 meghalt. Azóta többször is felütötte a fejét a betegség, ám míg Afrika középső részén pusztított, addig nem igazán volt esélye arra, hogy világméretű járványt okozzon. Mivel az Ebola rendkívül gyorsan fertőz, így egyes falvak lakói hihetetlen gyorsasággal haltak meg, ám épp a gyorsaságnak köszönhetően a vírus nehezen „jutott ki” az elszigetelt területekről. A mostani járvány azonban már a kontinens nyugati részét sújtja: itt már nagyobb a tranzitforgalom, így nagyobb az esélye is annak, hogy az Ebola más kontinenseken is megjelenjen.

A járványok terjedésének egyik kulcsfontosságú eleme a közlekedési hálózatok fejlődése. Az oxfordi és a leuveni egyetem nemzetközi tudósokból álló csapata például a vírusrégészet módszereivel dolgozva állította össze a HIV-vírus „genetikai családfáját”.

A vírusrégészek már-már detektívmunkát folytatva vizsgálják egyes betegségek dokumentált eseteit, hogy eljuthassanak azok kiindulási pontjához. Így sikerült hosszú idő után rátalálni az AIDS „születési helyére” is. A szakértők feltételezik, hogy a vírus csimpánzról került át emberre valamikor az 1800-as évek végén Kamerun délkeleti részén, méghozzá úgy, hogy egy sérült vadász érintkezett a HIV-csimpánzokat fertőző változatával, a SIV-vel – bár az sem kizárható, hogy nem vadászat, hanem étkezés közben fertőződött meg. Néhány évtizeden keresztül a betegség elszigetelve terjedt csupán, ám lassan, de biztosan haladt a nagyobb lélekszámú területek felé.

Az AIDS-járvány az Ebolához hasonlóan a Kongói Demokratikus Köztársaságból, egészen pontosan annak jelenlegi fővárosából, Kinshasából (akkor Leopoldville) indult, az 1920-as években. Ebben az időszakban a belga gyarmatosítók nagyütemű vasútépítésbe kezdtek, az utazó bányászok pedig gyorsan elterjesztették a vírust. 1960-ra az ország jelentős részén már jelen volt a fertőzés, nem függetlenül az egyre nagyobb számú szexmunkás tevékenységétől, de még mindig nem terjedt túl a határokon.

A legkorábbi HIV-1-gyel fertőzött embertől vett vérminta 1959-ből származik, a kutatóknak pedig azt is sikerült rekonstruálniuk, hogy a mostanra már több mint 75 millió embert megfertőző kór forrása egyetlen ember volt. A vírus feltehetően az 1970-es években került át az Amerikai Egyesült Államokba, ahol 1983-ban sikerült azonosítani. Azóta azonban nincs olyan pontja a világnak, ahol ne lenne jelen.

A HIV különböző variánsai legalább 13, egymástól független alkalommal kerültek át különböző főemlősökről az emberre, mégis csupán a HIV-1 M terjedt el. Egy másik, a HIV-1 O a mai napig csak Kamerunban pusztít, ahol tízezreket betegített meg – míg a másik változat világszerte már 1,6 millió halálos áldozatot követelt.

Ide-oda hurcolják

Mára tudjuk azt is, hogy az Azték Birodalom leigázását nem csupán a spanyol hadak katonai ereje és diplomáciai érzéke tette lehetővé. Bár Hernan Corés valószínűleg nem így tervezte, de sikereit nagymértékben segítette a hajóin behurcolt himlő is. Az 1520-ban kitört járvány miatt mind gazdaságilag, mind katonailag megroppantotta az őslakosokat, ráadásul a konkvisztádor hadai nem csak a himlőt, de a kanyarót és az influenzát is áthajóztatták az Újvilágba. A betegségekkel szemben védtelen indiánok milliói pusztultak el, így mire a spanyolok elértek Peruba, gyakorlatilag nem volt ki ellen harcolniuk.

Szintén egy háborúnak „köszönhető” a spanyolnátha terjedése. 1918. március 11-én Albert Gitchell megfázásra panaszkodott. Lehetett volna ez teljesen jelentéktelen megbetegedés is, mégis a történelem egyik legpusztítóbb járványát idézte elő – számos véletlennek köszönhetően. Gitchell a Kansas államban található Fort Railey katonai bázison állomásozott, itt szállásolták el az európai bevetésre várakozó katonákat. Ő volt a szakács. Csak ezen a napon több mint száz katona jelezte, hogy hasonló tünetei vannak, s kicsivel később már 522 beteget kezeltek a tábori gyengélkedőben. Az USA rendületlenül küldte a katonákat Európába, így nem sokkal később a frontokon is megjelent a spanyolnátha. 1918 augusztusában már Amerikában, a franciaországi Brest-ben és az afrikai Sierra Leone fővárosában is regisztráltak betegeket, és nem csak ott: a bolygó lakói sehol sem voltak biztonságban, Új- Zélandtól a sarkvidékig. A spanyolnátha az emberiség 20 százalékát fertőzte meg, az áldozatok számát 20 és 100 millió közé teszik.

Még van a spájzban

Nevesíthetők a pestis európai betörésének okozói is, ha nem is ennyire konkrétan. Az első járvány Kínában tört ki – több mint 2600 évvel ezelőtt, és a Selyemúton keresztül érkezett át a kontinensre.

Egy brit, kínai, francia, német, madagaszkári és amerikai tudósokból álló kutatócsoport vizsgálatai alapján pedig azt is tudni lehet, hogy a bubópestist feltehetően a 15. századi kínai földrajzi felfedezőutak vezetőjének, Cseng Ho császári főeunuchnak a hajóin utazó patkányok juttatták el Délkelet-Ázsiába, Indiába és Kelet-Afrikába, és innen került Európába. S ha már pestis: Malcolm Casadaban professzor a baktérium legyengített törzsét vizsgálta a Chicagói Egyetem laboratóriumában, épp azért, hogy még jobb vakcinát lehessen kifejleszteni a betegség ellen. 2009. szeptember 13-án influenzaszerű tünetei támadtak, majd mindössze tizenkét óra múlva meghalt.

Már-már filozófiai mélységű vita folyik hosszú ideje arról, van-e értelme a mára már „inaktív” vírusok tárolásának. Egyes kutatóközpontokban ugyanis kis kémcsövekben őrzik a pusztító járványok okozóit, amelyek (még a legnagyobb óvatosság mellett is) időről időre kiszabadulnak. Megőrzésük mellett szól, hogy épp azért, mert bármikor felbukkanhatnak, szükség van rájuk ellenőrzött környezetben is, hogy segítségükkel kifejleszthessék a kutatók az ellenszereket. Ám tárolásuk veszélyeket is hordoz: elég csak egy rosszkor jött földrengésre, vagy egy megremegő kézre gondolni –, hogy a bioterrorizmusról már ne is beszéljünk...

És nem csak a laboratóriumokban őrzött vírusok miatt fájhat az ember feje: a felmelegedés hatására olvadó jégtakarók alatt akár hosszú évmilliókra is konzervált kórokozók bukkanhatnak fel bármikor, amelyek a mai bacilusokhoz szokott immunrendszerünknek okozhatnak komoly nehézségeket is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!