Nagy vihart kavart az év elején a New York Times cikke arról, hogyan próbálta az orosz elnök befolyásolni a bolgár vezetőket annak érdekében, hogy Bulgária ne tegyen keresztbe a Déli Áramlat gázvezeték megépítésének. A fordulatokban gazdag történet igazi kelet-európai thriller: van benne megvesztegetés, szélsőséges politikai párt támogatása, sőt egy stadion építésének belengetése is.

A bolgár közvélemény rezignáltan fogadta a „Hogyan próbált meg Putyin összehozni egy csővezeték- egyezséget, ami aztán félresiklott?” című írást. Az ezer sebből vérző bolgár társadalom apátiája érthető: az orosz befolyás nem újdonság, vezetőik korruptságáról pedig meg voltak győződve. Ami az írás valódi értékét adja, az az orosz módszerek részletes leírása.

Ami a magyar közvéleményt illeti, tavaly nyáron nem keltett különösebb föltűnést egy másik tekintélyes amerikai lap, a Business Week hasábjain megjelent írás, „Kilóra veszik Magyarországot is az oroszok” címmel. A szerző végigveszi: mikor, hol és milyen szerepben jelent meg Oroszország a kelet-európai térségben, és sommás megállapításra jut. „Szemben a szovjet gyakorlattal: a nyílt politikai befolyás megszerzésével, a tervgazdálkodásnak nevezett gazdasági rendszer exportjával, illetve mindenekelőtt katonai megszállással, Oroszország tisztán gazdasági eszközökkel láncolja magához elvesztett csatlósait.”

Amikor 2010-ben, a Fidesz választási győzelme után az ellenzékben következetesen oroszellenes Orbán Viktor azt mondta a Kremlben, hogy „Oroszország katonai, politikai és gazdasági nagyhatalom, és remélem, ezen a találkozón 21. századi szellemben erősödni fog az együttműködés a két ország közt – különösen az energiaellátás területén”, sokan felkapták a fejüket. Pedig az orosz nyomulás akkor már ezerrel zajlott.

Kivonulás, térfoglalás

Oroszország a ’90-es évek elején szinte teljesen kivonult saját egykori érdekszférájából, Kelet-Közép-Európából. Aztán a NATO bővítésének előestéjén az orosz doktrína már így szólt: minden eszközzel lassítani a folyamatot! A valódi fordulatot – mutat rá Sz. Bíró Zoltán, a Corvinus Egyetem docense – egy 1997-ben publikált elemzés jelentette. A Kül- és Védelempolitikai Tanácsnál megjelent írás a „Kelet-Közép-Európa és Oroszország érdekei” címet viselte. Ebben kimondatott, hogy a visegrádi államok legkésőbb 2005-ig EU-tagok lesznek, vagyis Moszkvának legfeljebb nyolc éve van, hogy fontos gazdasági pozíciókhoz jusson ezekben az államokban.

Az elsődleges cél kezdetben Nyugat-Európa volt, ahol az orosz energetikai cégek, elsősorban a Gazprom és a nagy kereskedelmi bankok, főleg a Szberbank vetették meg a lábukat. Kelet-Közép-Európában sem Magyarország volt fontos, hanem Lengyelország és Románia. Magyarország csak akkor jöhetett a képbe, amikor az orosz– lengyel gépezetbe homokszem került a szélsőségesen nacionalista Kaczyński fivérek személyében, és Moszkvának új hídfőállások után kellett néznie – mondja Sz. Bíró.

Volt ránk energiájuk

A Déli Áramlat csővezeték a Fekete- tenger alatt szállított volna orosz földgázt Bulgárián keresztül Délkelet-Európába. A projektet 2007 júniusában jelentették be. 2008 januárjában Oroszország és Magyarország is megállapodást írt alá vegyesvállalat létrehozásáról egy magyar vezetékszakasz megépítésére és működtetésére. Az egyezséget Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében a Kremlben írták alá. Orbán Viktor akkor ellenzékben volt, és ezt így kommentálta: „a magyar kormány puccsot hajtott végre a magyar parlament ellen, a saját népe ellen”, mert titkosított, hosszú távra szóló szerződést kötött Oroszországgal. Pedig a kormány alternatívát keresett a helyben toporgó uniós Nabucco projekt mellé.

Orbán Viktor kormányfőként 2014 júliusában már úgy fogalmazott, hogy akik ellenzik a Déli Áramlatot, csak „el akarják venni az ellátásbiztonsághoz való jogunkat, de nem kínálnak helyette semmit”.

Igaz, a bejelentést megelőzte a Gazprom második (valójában első) emberének két rövidke budapesti látogatása – a közmédia erről szűkszavúan számolt be. Putyin embere, Alekszej Miller két budapesti látogatása nem udvariassági vizit volt. Moszkvában tudták, hogy a Gazprom „speciális árképzése” nélkül nincs magyar rezsicsökkentés, anélkül pedig meginoghat a kétharmad. Kétharmad nélkül pedig nincs paksi bővítés. „Az Oroszországgal kötött üzletek soha nem csak önmagukban értelmezendők, mindig az egész csomagot kell látni – mondja Krekó Péter, a Political Capital elemzője. – Mindig van politikai megtérülés.” Nem véletlen, hogy Magyarország csak ímmel-ámmal ítélte el az orosz beavatkozást Ukrajnában, és amikor Európa az orosz agresszióról beszélt, Budapest a magyar kisebbség autonómiáját kérte számon Kijevtől. „Oroszország abban érdekelt, hogy az Európai Unió gyenge legyen. Ő inkább az egyes tagállamokkal szeret üzletelni – mondja Krekó Péter. – És a magyar kormány, amely mindig a magyar nemzeti érdekekre hivatkozik, az orosz érdekek szervilis kiszolgálója lett.”

Atombiztos kapcsolat

A legolvasottabb francia hetilap, a Nouvel Observateur tavaly nyáron hosszú cikkben mutatta be az orosz titkosszolgálatok és kémek franciaországi működését. Az írás számunkra is tartogat érdekességet.

Azt állítja, hogy a Roszatom nevű orosz cég azért tudott eladni „egy európai országnak” egy atomreaktort, mert az orosz titkosszolgálat egy franciaországi forrásától megtudta, hogy az Areva nevű francia cég már ajánlatot tett. Az „egy európai ország” valószínűleg Magyarország. Ha pedig ez igaz, akkor valószínűleg az történt, hogy miután az orosz kémek megtudták, hogy a franciák Paksra pályáznak, Moszkvába rendelték Orbán Viktort és tettek neki egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Biztosat azóta sem tudni, mert a megállapodást titkosították. „A paksi beruházás intranszparenciája kiváló lehetőséget nyújt bizonyos gazdasági érdekcsoportoknak, hogy megerősödjenek” – mondja Krekó Péter.

Azt, hogy az oroszok már évekkel a megállapodás aláírása előtt komolyan gondolták a paksi bővítést, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Roszatom 2012-ben leányvállalatot hozott létre Magyarországon. Ennek vezetésére a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Magyar Villamos Művek (MVM) stratégiai vezérigazgató- helyettesét, Bács Zalánt kérték fel. Simicskáékat azóta kiszorították az MVM-ből, a Paks 2 viszont tovább dübörög.

Egyre jobb

A gáz és az atom mellett Moszkva előszeretettel veti be fegyverként a szélsőséges pártok és szervezetek támogatását. Ma már nem titok, hogy a francia Front Nacional (Le Penék pártja) több mint 9 millió eurót kapott moszkvai támogatóktól, és hogy a bolgár Attaka, amely tevékenyen részt vett a Nyugat-barát kormány megbuktatásában, szintén orosz pénzen szervezte tömegdemonstrációit (utóbbira a New York Times említett cikke mutatott rá). A Jobbik és Oroszország kapcsolatai a 2014-es választásokig kimerültek az ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok szintjén: „Oroszország nélkül nem létezik Európa, kontinensünknek nincs jövője nélküle”. Ezt Vona Gábor pártelnök mondta egy interjúban, mielőtt elutazott volna Oroszországba, hogy részt vegyen egy konferencián.

A parlamenti választások előestéjén robbant a bomba: Kovács Béláról, a Jobbik EP-képviselőjéről elterjedt a médiában, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal és az ügyészség is vizsgálódik ellene. A gyanú szerint az oroszoknak kémkedett Brüsszelben. Bár ő mindvégig tagadta a vádakat, az Index tényfeltáró újságírója kiderítette, hogy Kovács felesége valószínűleg orosz kém. Egy biztonságpolitikával foglalkozó szakértő pedig úgy fogalmazott: úgynevezett befolyásoló ügynöki tevékenységről van szó. Kovács egyébként orosz választási megfigyelő volt, aki Krekó szerint mindig mindent rendben talált, és ez úgy került bele az orosz médiába, mint egy európai megfigyelő álláspontja.

Egy másik fontos pillére az orosz nyomulásnak a láthatatlan és sikeres médiajelenlét. Blogokat, újságokat pénzelnek szerte Európában. A világpolitikai történéseket orosz szemszögből, nacionalista felhanggal és némi összeesküvés-elmélettel nyakon öntő Titkolt Hírek Képekben című Facebook-csoportnak például több mint 45 ezer követője van nálunk. Miközben a Medián felmérése szerint a magyarok túlnyomó többsége bizalmatlan az oroszokkal szemben (ha hidegháború törne ki, a válaszadók 53 százaléka tartana az USA-val és 25 százalékuk Oroszországgal), „a mostani kormánypárt és a második legerősebb parlamenti párt – sarkosan fogalmazva Oroszország zsebében van, és ez elég jó pozíció az oroszok számára” – fogalmazott Krekó Péter. Vagyis az oroszok már nincseneka spájzban, rég kijöttek onnan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!