Rabszolgákat az iparnak – A magyar oktatás utánpótlást gyárt

– A magyar oktatás magas színvonaláról alkotott kép már régen csak illúzió – állapítja meg a Hegymenet című kötetben írott tanulmányában. Az utóbbi évek intézkedései hogyan rombolják tovább az oktatást?

– Az általános és középiskolákról sokkal hamarabb szertefoszlott ez a kép, a közoktatás gyarlóságáról már a kilencvenes évek vége óta mindenki beszél. Évente 100 ezer gyerek megy iskolába, összesen körülbelül 1,5 millióan járnak a közoktatásba, így ha végigszámoljuk, a népesség kétharmada rendelkezik valamilyen közvetlen tapasztalattal erről. Ezek azt mutatják: a gyerekek alsó tagozatba még szeretnek járni, felsőre valahogy mégis megutálják az iskolát. Ekkor kezdődik meg a lexikális ismeretek sulykolása, a szaktanárok sokkal inkább tudományt tanítanak, mint a gyerekeket, akik ezért kiábrándulnak az iskolából. Tantervcentrikus, lexikalitásra építő, éppen ezért nagyon elidegenítő hatású a mai magyar közoktatás. Már a középiskolában, de legkésőbb a felsőoktatásba lépésnél bebizonyosodik, hogy ez nem hatékony, amikor kiderül, hogy nem megfelelő a felkészültségük, nem tudnak olvasni, számolni, nincs meg a kellő nyelvtudásuk a gyerekeknek. A közoktatás nagyon hamar visszajelezte, hogy nem alkalmas azokra a feladatokra, amiket a társadalom elvár tőle. A mítoszának lerombolódását legutóbb a PISA-eredmények is igazolták, amelyek nagy nyilvánosságot kaptak. A felsőoktatásban más a helyzet, egy kutatás szerint az emberek nagy része még mindig azt gondolja, hogy magas színvonalú, mert messze van tőlük, a gyerekek már nagyok, keveset mesélnek.

– A PISA-eredmények minden eddiginél jobban bizonyították, hogy rossz irányba megy az oktatás, a kormányzat mégis más felmérések – például a TIMSS – eredményeit hangoztatja, és megkérdőjelezi a módszertant is. Érdemes hallgatni a PISA-ra?

– A kormányzat az úgynevezett TIMSS-felmérés eredményeire szokott hivatkozni, amiben nem romlottak annyit a magyar gyerekek. Ez azt nézi, hogy mennyire tudnak eleget tenni a tantervben előírt elvárásoknak, a PISA pedig azt vizsgálja, hogy hogyan tudják mindezt alkalmazni. A TIMSS azt kérdezi, hogyan kell kiszámolni egy téglalap kerületét, a PISA pedig azt, hogy hány méter drótkerítést kell venni, hogy bekerítsük. Régen tudjuk, hogy a magyar közoktatás, különösen az általános iskola baja, hogy semmi olyat nem nyújt, ami eladható a munkaerőpiacon. Ezt jól bizonyítja az alacsony iskolázottságúak nagyon magas munkanélkülisége.

– Az iskolatípusok között hatalmas a különbség, sokkal jobb eredményeket érnek el azok, akik gimnáziumban tanulnak, mint akik a szakképzésben. Ennek fényében mi a véleménye azokról a kormányzati anyagokról és nyilatkozatokról, amelyek kötelező felvételivel terelnének még több gyereket a szakképzésbe, miközben a gimnáziumok súlyát csökkentenék?

– A PISA-eredmények is megmutatják a különböző iskolatípusokban tanuló 15 éves gyerekek közötti hatalmas különbségeket, viszont nem a különböző középiskolákban eltöltött egy év eredménye ez a teljesítménybeli szakadék, hanem a szelekcióé. Az iskolai kudarcot szenvedett, hátrányosabb helyzetű gyerekek csak a szakiskolába juthatnak be. A felvételi ezt a szelekciót még tovább erősítené. A most kiszivárgott koncepciónak egyébként még a létezését is tagadják, pedig a kormányzati törekvésekből látjuk, hogy van ilyen, és ezt Parragh László iparkamarai elnök nyilatkozatai is igazolják.

– Miért lehet ő politikaformáló ebben a kérdésben?

– A magyar oktatáspolitikát több helyről formálják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának is nagy befolyása van, ők pedig a tőkés osztálynak kedvező intézkedéseket próbálnak kicsikarni. Nekik az az érdekük, hogy kiszolgáltatott, helyhez kötött ingyen rabszolgákat, szakiskolásokat nagyobb tömegben bocsásson ki a magyar közoktatás. Ennek az az ára, hogy szűkíteni kell a felsőoktatásba való bejutás lehetőségeit. A folyamat elindult, amikor a szakközépiskolákat (jelenlegi szakgimnáziumok) alacsonyabb színvonalra rontották azzal, hogy jelentősen csökkentették a közismereti tárgyakat. A dokumentum a gimnáziumok számának csökkentéséről is ír, egy-két vidéki intézményt már be is csuktak. Jól érzékelhető Parragh László iparkamarai elnök és a miniszterelnök nyilatkozataiból, hogy egyfajta újraiparosítás történik, ami őrültség, a történelem kerekének visszaforgatása.

– Ebből még nem következik, hogy ez az út a fiataloknak vonzó lesz.

– A friss adatok szerint a kormány erőfeszítései ellenére egyre kevesebb gyerek megy szakiskolába, ami törvényszerű. Ahol kevés gyermek születik, ott a gyerekek egyre értékesebbek, a szülők azt szeretnék, hogy magas iskolázottságúak legyenek, és nyilván nem bádogosnak meg tetőfedőnek akarják őket adni. A kormány viszont a szülőkkel szemben rövid távon gondolkodik, és felvételivel nehezítené meg a gimnáziumba jutást. Ugyanez történt a felsőoktatásban is, minőségnövelés címén megemelték a bejutási ponthatárokat, emelt szintű érettségit, a jövőben nyelvvizsgát írnak elő a felvételinél.

– Nehéz elképzelni, hogy az iparnak jó lenne egy alulképzett réteg, hiszen már mindenhol számítógépet, egyre fejlettebb eszközöket használnak.

– Hosszú távon igaza van, de ők rövid távon gondolkodnak, ami törvényszerűen hozza magával ezt az iskolarombolást. Ha megkérdezzük a vállalatokat, hogy mire van szükségük, azt mondják, hogy sok szakmunkásra és kevesebb diplomásra. Ez azért van így, mert a magyar ipar és gazdaság elmaradott, csupán egy kis része, például a nagy autógyárak dolgoznak fejlett technológiákkal, a többieknek megfelel az alacsonyan képzett munkaerő. De a multinacionális cégek sem érdekeltek sok diplomás képzésében, nekik jobbára nem innovatív emberekre van szükségük, hanem janicsárokra, mert a kutatás-fejlesztést nem hozták Magyarországra, az az anyaországokban folyik. Az iparosítás következő fázisa viszont az automatizálás, így a munkások hamarosan kiszorulnak majd a szalagokról.

– Ez egy fordított logika, ami nem arra épít, hogy a fiatal innovatív munkaerő majd megreformálja az ipart, hanem a rossz színvonalú ipar számára „állít elő” alacsonyan képzett munkaerőt?

– A nyerészkedésre építő magyar gazdaság sajnos így gondolkozik. Az egész ipar arra épül, hogyan lehet az államtól, az EU-tól minél több pénzt kicsikarni, innováció gyakorlatilag nincs, rosszabb a helyzet, mint a szocializmusban volt.

– Parragh László egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a szakoktatásban tanulók számára is biztosítani kell az utat a felsőoktatásba. Tudja értelmezni ezt a mondatot?

– Szerintem ez halandzsa. Valószínűleg ő is érzékelte, hogy tarthatatlan az az álláspont, amit képviselnek, ezért próbálja kifogni a szelet a kritikusok vitorlájából. És hamis koncepcióval próbálja álcázni a valódi folyamatokat. Az egész magyar oktatáspolitika meghamisított tényekre épül. Ezek a koncepciók azt vetítik előre, hogy a szakképzettek majd leérettségiznek, és utána elmennek a felsőoktatásnak abba a szegmensébe, ami a szakmájukhoz passzol. Ezek hazugságok. Ha megnézzük a tanterveket, nyilvánvalóvá válik, hogy ezek a gyerekek alkalmatlanok lesznek a továbbtanulásra. A radikálisan lecsökkentett matematika, idegen nyelv, történelem, magyar tantárgyak miatt gyakorlatilag kiszorult az akadémiai műveltség a szakiskolákból.

– Tanulmányában arról is ír, hogy az oktatáskutató intézeteket leépítették és megszüntették, alig vannak vizsgálatok. Kik és mi alapján hozzák ma a döntéseket az oktatásban?

– Az oktatáskutatás leépítésével a feladatok a minisztériumokhoz kerültek, ahol vannak azért szakemberek, még ha vitatható is a hozzáértésük és nem szeretik az arcukat adni a döntésekhez. Emellett csináltak maguknak álszakértői köröket, mint a Köznevelési Kerekasztal. Az oktatáskutatás intézményeit gyakorlatilag az ezredforduló óta fokozatosan megszüntették, mert az oktatáskutatás törvényszerűen oktatáspolitika-kutatást jelent, azt pedig minden kormány a saját embereivel akarja csinálni. Bár az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megmaradt az egri Eszterházy Károly Egyetem részeként és a napi feladatokat itt ellátják, de kutatások lényegében nem folynak. Olvasgatják a nemzetközi szakirodalmat, és kicsemegézik a külföldi példákat a saját politikájukhoz leginkább illő modellek közül. Mivel bizonytalan a szakmai háttér, direkt politikai hatások érvényesülnek.

– Két hete hagyta jóvá a kormány a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiájához tartozó cselekvési tervet, amelynek megállapításai szerint a szakképzésben és a felsőoktatásban is nagy a gond. Ebből a dokumentumból ki lehet olvasni valami biztatót?

– Ez az anyag is ugyanolyan, mint a Fidesz-kormány összes többi szakpolitikai koncepciója – meghamisított tényekre épített torz célkitűzések sora. Gyakorlatilag az államszocialista rendszer ötéves terveit idézi, a 2016–2020 közötti időszakra mintegy 130 intézkedést vetít elő. Mindez összesen 3-400 milliárd forintba kerülne, de az állam nem ad pluszforrást, a korábbi évekhez hasonlóan európai pályázati forrásokra épít. Ha visszamenőleg megnézzük a Fidesz-kormányzat felsőoktatási eredményeit, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 30 százalékkal csökkent az évente felvett hallgatói létszám a tevékenységük nyomán, ezt pedig a csökkenő gyerekszámmal magyarázzák. Ez az egyik hamis tény, valójában az elmúlt hét évben csupán körülbelül 20 százalékkal csökkent a korosztály létszáma. A felsőoktatásba bekerülők számát a korosztályi létszámnál sokkal jobban meghatározza az érettségizettek száma, vagyis a merítési bázis. Ha ezt leszűkítjük, akkor értelemszerűen kevesebben jutnak be az egyetemekre. A másik, ami szűkít: a bejutási pontszámok emelése. Mindezek teljes egészében a társadalmi mobilitás ellen hatottak, a hátrányos helyzetű tanulók jó része már kiszorult a felsőoktatásból. Pedig a fejlett világban konszenzus van arról, hogy a gazdasági fejlődéssel egyre több diplomásra lesz szükség. Az EU 2020-as stratégiája azt javasolja, hogy addigra a 25–34 éves korosztály 40 százaléka legyen diplomás, ebből a magyar nemzeti vállalás 34 százalék, de ezt sem tudjuk majd teljesíteni. Pedig az EU tagországai között ez az öt legalacsonyabb nemzeti vállalás egyike.

– A felsőoktatásban hogyan érhető tetten az újraiparosítási szándék?

– A cselekvési terv egyértelműen leírja, hogy mely területeket részesíti előnyben: orvosi, műszaki, természettudományi, gazdasági, agrár- és pedagógusképzés. Nincs felsorolva a jog, a társadalomtudomány, a bölcsészet és a művészet. Tehát az úgynevezett termelési rendeltetésű szakoknak ad mindenféle kedvezményeket, a többit pedig az önköltséges képzés felé szorítja, ha valaki ezeket akarja tanulni, fizetnie kell. Ez pedig ugyanarról szól, mint ami a szakképzésben megfigyelhető – az újraiparosítást szolgálja, ahhoz „gyárt” szakembereket. Mindennek meglesz az átka – a pályaelhagyók száma növekedni fog. Én például az első diplomám szerint vasútgépészmérnök vagyok, a 15 fős tankörből, ahol annak idején végeztem, mindössze ketten dolgoztak valaha a vasútnál. Ez egy kényszer volt, és most is ez lesz.

– Tanulmánya szerint a felsőoktatási intézményeink nemzetközi rangsorokban való visszacsúszásának alapvető oka az oktatók tudományos teljesítményének hiányossága.

– Az oktatói keresetek a felsőoktatásban is nagyon alacsonyak. A fiataloknak nem éri meg ezt a pályát választani, még a közoktatásban is jobban kereshetnek pedagógusként, mint egy egyetemen, ez nem perspektíva. Az egyetemi rangsorokban nagyon fontos kérdés az oktatók tudományos teljesítménye. A magyar felsőoktatás és tudományos élet feudalisztikus rendszer, ahol fontosabb az akadémiai hierarchiában előrehaladni, mint nemzetközi fórumokon publikálni. Az utóbbi sokba kerül és bonyolult, míg a nagydoktori cím havi plusz 90 ezer forinttal jár. Ez a rendszer nem ösztökéli a tudományos eredmények elérését és a valódi teljesítményértékelés is hiányzik.

– A jó oktatók, pedagógusok hiánya mennyiben határozza meg az oktatás színvonalát?

– Azt szoktuk mondani, hogy nem lehet tudni pontosan, mitől függ az oktatás eredményessége, egy biztos pont azonban van: a pedagógus, aki alapvetően meghatározza azt. Azt kellene elérni, hogy a legjobb képességű diákok menjenek pedagógusnak, ehhez jól meg kell fizetni őket, és nagyon jól ki kell képezni őket a tanításra. Ehhez következetes politikára lenne szükség, de az utóbbi évtizedekben csak fellángolások vannak. A keresetek kérdését hosszú távon kell megoldani, az utóbbi emelések rendre inflálódnak. Évtizedekig tartó következetes elhatározásokra van szükség a probléma megoldásához.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!