Villáminterjú Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezővel, operatőrrel, egyetemi tanárral, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának egykori elnökével.
– Mit szól az elmúlt évek magyar filmterméséhez?
– Már a filmhét előtt láttam szinte az összeset, de
igazi újdonság – egy-két kivétellel – nincs köztük,
ugyanis látni a sémákat. A Filmművészeti Egyetemen
is azt tapasztalom, hogy a diákok kiválasztanak
néhány külföldi rendezőt, és hozzá akarnak hasonlítani:
„olyan filmet” akarnak csinálni, és elvárásuk,
hogy a vörös szőnyegen vonuljanak. Régen igen kellemetlen
dolognak számított, ha egy film története
vagy egy jelenete hasonlított egy másikéra.
– Mi a véleménye a Filmalap működési elvéről?
– Nem látok a színfalak mögé. A tanítványaim
adnak be terveket, de a kialakult kép igen vegyes.
A filmesek mindig kénytelenek alkalmazkodni a
pénzhez, ami mögött politika és a mindenkori kormány
áll. Ez a világ a független alkotókat is alkalmazkodásra
kényszeríti. Szerencsétlennek tartom az
egyablakos rendszert, mert bár lehet, hogy gazdaságilag
könnyebben kezelhető, hosszú távon mégsem
szolgálja a rendezők személyiségfejlődését: nagyon
egyfajta filmezés felé tereli őket, az amerikai típusú
zsánerfilmek felé, ahol legfontosabb az előre megírt,
rögzített dialógusokat tartalmazó forgatókönyv.
– Ezzel szemben, ön szerint, mi volna a lényeg?
– Bizonyos műfajnál, egyfajta közönségfilmnél
hasznos a részletesen megírt forgatókönyv, a kötött
dialógusok, az én filmjeimnél azonban ez biztosan
nem működne, azokat ugyanis a kamera csinálja.
Ahogyan Huszárikra, Jancsóra, Szomjasra, Bódyra
vagy a francia Nouvelle Vague-ra is inkább ez
igaz. Nekem talán két filmemnek volt szigorú forgatókönyve,
de azokat sem vettem elő a forgatáson.
Ami most zajlik, az tompítja a „filmiséget”, a képek
létrehozása helyett forgatókönyv-realizálás zajlik:
egy kaptafára megy minden, nincsen elég invenció,
a filmek egymásra hasonlítanak, elvész az egyedi
légkör – és mindez a képzelet félretolásához vezet.
A történet kidolgozásában hiszek, a párbeszédek
előre megírásában viszont nem. Az egyik tanítványom
mesélte, hogy a könyvet hosszú ideig fejlesztgette
a Filmalappal, s amikor már úgy volt, hogy két
hét múlva kezdődik a forgatás, behívták és közölték:
nem jók a dialógusok a karakterekhez. Az egész bebukott.
Nonszensznek tűnik.
– Önnek van filmterve?
– Kilenc könyvem a fiókban, de nem hinném,
hogy megfelelnék az új kurzus elvárásainak.
– Mennyiben befolyásolja ezt, hogy a hírek már 6,5
milliárd hiányt említettek az MMKA-nál, amelynek
ön egykor kuratóriumi elnöke volt?
– Mindenki összevissza hazudott. De régi technika
ez. Titkosították, nem is tudom, mi lett a vége.
Egyszer kellett bemennem a NAV-hoz, és ha jogtalan
kifizetéseket találtak volna, abból már bírósági tárgyalás
lenne. De az ragadt meg mindenkiben, hogy
talicskával toltuk ki a pénzt. Egyébként Ben Jonson
drámaíró mondta egyszer, hogy rágalomra a legjobb
válasz a hallgatás. A 2010-es választások után a filmszakmára
szálltak rá elsőként, mert az MMKA volt
az egyetlen olyan művészeti szervezet, amibe nem
szólt bele senki, és összefogta a szakma minden területét.
Ezt pedig nem tűrte az új garnitúra. Az MMKA-
nál olyan filmek készültek, amilyet az alkotók
akartak. Persze volt köztünk alkotói vita, de évente
20-35 film készült (25 MMKA-támogatással), és kiépítettük
a producerek rendszerét is. Az államnak
hol volt pénze, hol nem, ezért kellett a bankokat bevonni,
minden pénzt a filmekbe tettünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
