Remény vagy háború - Problémás a landolás, a távozás és még sok minden más

Öklét rázza a hadisten, tucatnyi háború tépázza az emberiséget – 2016 a Mars éve lesz. Persze nem a római istenségé, hanem a bolygóé, aminek felszíne (bármilyen egyszerű az áthallás) nem a csatákban kiontott vértől piroslik, hanem vas-oxidtól. Ráadásul hiába kapta a nevét Marsról, a planéta most leginkább a reményt jelképezi: a reményt, hogy az ember a szép lassan kiszikkadó Földön kívül egy új égitesten is megvetheti a lábát. Arra a kérdésre, hogy miért ezt a távoli bolygót szemelte ki magának az ember, és miért nem a jóval közelebbi Holdon vagy a Vénuszon próbálkozik, pofonegyszerű a válasz: a Marsnak legalább van légköre (igaz, csak nyomokban található benne oxigén, de fejleszthető), és feltételezések szerint folyékony halmazállapotú víz is akad rajta (nagy mennyiségű vízjéglerakódás viszont holtbiztos). Ezzel szemben a Vénusz soha fel nem szakadó felhőzete alatt 500 fokos hőmérséklet perzseli a felszínt, és a földinél 90-szer nagyobb nyomás uralkodik. A Holdon pedig, ugye, nincsen se levegő, se víz.

Irány a Mars!

Négy szondaexpedíció próbálja feltérképezni a Marsot. A cél: előkészíteni az ember látogatását. Hogy mikor lép asztronauta a vörös bolygóra, arról a NASA bölcsen hallgat, a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal csak ennyit mond: a feladat nem megoldhatatlan. A szűkszavúságnak azért oka is van: problémás a Marson való landolás; problémás a bolygó elhagyása; hónapokig, földtávolban pedig akár évekig is eltarthat az oda-vissza út – és még sok minden más.

Pedig egyszer az ember már ott volt – legalábbis Erich von Däniken fantasztikus elmélete szerint. A német botrányteóriagyáros ugyanis azt állítja: az ember egy, a Naprendszerben tanyázó bolygón, az azóta megsemmisült Phaetonon lakott először, ám ahogy hűlt ki a Nap, úgy költözött mind közelebb hozzá, így a „melegkövetés” közben a Mars is az emberiség otthona volt. Illetve, annyi még biztos – lásd Däniken elméletét is –, hogy nincs még egy bolygó a Naprendszerben (a Földön kívül), amely annyira birizgálta volna a tudósok és a laikusok fantáziáját, mint a Mars; s amiről már a középkorban feltételezték: megélhet rajta az ember. Ezt a hiedelmet az azóta elvégzett ezernyi kutatás sem tudta megingatni.

Van rajta valami

Az első csillagász, aki távcsővel figyelte meg a vörös bolygót, Galileo Galilei volt 1610-ben. 32-szeres nagyítású, egytagos teleszkópjával csak a bolygó körvonalait tudta kivenni, néhány évtizeddel később kollégája, Francesco Fontana viszont már egy halvány foltot is felfedezett a Marson. 1644. december 14-én egy Daniello Bartoli nevű úriember két további foltot látott.

Azóta csatornákat, templomokat, piramisokat is „láttak” a bolygón; és mára nagyjából kialakultak a frontvonalak az amatőr és a tudományos észlelők között. 1922-ben rádióamatőrök elfogtak egy ismeretlen eredetű rádiójelet, amelyet néhány évvel később sikerült „megfejteni”. A mai napig tartja magát a vélekedés, hogy a politikusok által agyonhallgatott adás vészjelzés volt a Mars felszínéről.

Kimeríthetetlen látomások

Az első valódi válaszokat a hatvanas években indított űrszondáktól vártuk és kaptuk meg. Vagy mégsem? Az 1964-ben felbocsátott Mariner-4 fekete-fehér felvételeiről a NASA szakemberei azt állapították meg, hogy a Mars felszínén legfeljebb kráterek vannak. Az amatőr hinni vágyók azonban kivártak, és nemhiába. Néhány évvel később a Mariner–9 űrszonda 4209–7 jelű felvételén „emberi kéz alkotta, szabályos épületek körvonalait” fedezték fel. A Mars-kutatás következő állomását a Viking űrszondák 1976-tól kezdődő küldetése jelentette. Ekkor készültek el az első jól ismert felvételek a „Mars-arcról” és a „piramisokról”. Előbbiről az azerbajdzsáni származású Zecharia Sitchin komoly, több száz oldalas könyvében azt írta, hogy kísértetiesen hasonlít egy sumer kőtáblarajzon látható arcra, csak éppen más szögből kell nézni. Következtetés: a sumer civilizáció valószínűleg a Marsról származik, de az „szinte biztos – így Sitchin –, hogy a bolygón létezett egy, a földihez hasonló, de annál kisebb kolónia”.

Az azóta eltelt időben „láttak” már a bolygón félig betemetett ismeretlen eredetű űrhajót, repülőteret, metropoliszmaradványokat és emberi koponyát. Tavaly télen egy amerikai plazmafizikus, John Brandenburg azt állította, hogy a Mars felszíne termonukleáris robbanások nyomait őrzi. Kijelentését a Curiosity nevű Mars-szonda képeire és kutatásaira alapozta. Idén májusban ismeretlen eredetű ködfelhőt észleltek a Marson. A bolygó felett 250 kilométer magasban, több mint 500 ezer négyzetkilométer szélességben elterülő jelenség mindössze három hétig volt látható.

A marsi „észleléseknek” egy közös vonásuk mindenképpen van: kutatóik biztosak abban, hogy a NASA mindegyikkel tisztában van, de politikai nyomásra elhallgatja azokat. De bármi legyen is a Marson, mindaddig érdekes csak, amíg el nem jutunk oda. Aztán majd kereshetünk magunknak újabb távlatokat. Azt például hallották már, hogy a Jupiter légköre alatt felfedeztek egy...?

ÖSSZEÁLLÍTOTTA:
NAGY B. GYÖRGY ÉS KÖVESDI PÉTER

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!