Nem kell felmérést böngészni, elég újságot olvasni, vagy tévét nézni, hogy tudjuk: megosztott, ellentétekkel terhelt Magyarország. Hogy ezt a magyarok 93 százaléka is így gondolja, az az ELTE friss átfogó kutatásából is kiderül. A kutatás vezetőjével, Tausz Katalin szociológussal félelmeinkről, előítéleteinkről beszélgettünk.

 
Tausz Katalin szociológus

– Melyek a magyar társadalmat leginkább feszítő ellentétek?

– Az ellentét kifejezést különféleképpen lehet értelmezni. Mi ötfokú skálán mértük a budapestiek és a vidékiek, a szegények és a gazdagok, a romák és nem romák, az adófizetők és a támogatásból élők, az MSZP-szavazók és a Fideszt támogatók, a Magyarországon élő külföldiek és magyarok, valamint a fiatalok és idősek közötti vélt ellentéteket. E mérés eredménye azt mutatja meg, hogy a válaszadók, és ez alapján a társadalom, milyen mértékben érzékeli feszültségtelinek az egyes társadalmi csoportok kapcsolatát. De hogy az érzékelésen túl valójában mekkorák a társadalmi ellentétek, arról ez a felmérés nem mond semmit. Ezzel együtt is mellbevágó: a megkérdezetteknek csupán úgy 7%-a nem lát súlyos ellentétet egyetlen megnevezett csoport között sem. Majdnem egyharmaduk viszont öt, vagy annál több csoport tagjai között is súlyos ellentéteket érez. Ez azt jelenti, hogy az emberek 93%-a legalább egy szempont mentén megosztottnak véli a magyar társadalmat.

– Hol a legmélyebb a társadalmi szakadék?

– Vizsgáltuk három kiválasztott csoport, a romák, a melegek és a mozgáskorlátozottakkal kapcsolatos társadalmi távolságot is. Kiderült, Magyarországon a melegek elutasítása még a romákét is meghaladja. A megkérdezettek kétharmada nem fogadná el, hogy a hozzátartozója vagy közeli barátja meleg legyen, a válaszadók közel fele azt is nehezményezné, ha a szomszédjába homoszexuá­lis ember költözne, egyötödük azt is nehezményezné, ha Magyarországra látogatóba jönne egy homoszexuális ember. A megkérdezettek 58 százaléka nem szeretne roma közeli hozzátartozót, és minden második magyar elutasítja annak a lehetőségét is, hogy közeli barátja roma legyen. Szomszédként 10 magyarból 4 nem fogadna el romát, míg minden negyedik megkérdezett munkatársként sem tolerálna egy roma származású kollégát.

– Kik és miért utasítják el ilyen mértékben a romákat és a melegeket?

– A melegeket és romákat elutasítók társadalmi háttere eltérő: a romák elutasítása annál erősebb, minél idősebb, magasabb jövedelmű és iskolai végzettségű valaki; a melegeké ugyancsak az idősebb, de alacsonyabb iskolai végzettségű és kisebb településeken élők körében jelentősebb. A romák elutasítása ugyanakkor jelentős összefüggést mutat a romákkal kapcsolatos félelemmel is.

– A jobb körülmények közt élők a romákat utasítják el, a rosszabb helyzetűek pedig a melegeket. Feltesszük: azért, mert egyiküknek sincs közvetlen tapasztalata. Hogyan lehet évtizedes sztereotípiákat „enyhíteni” a társadalomban?

– Hosszú távú, következetes és nem választási ciklusonként átalakuló straté­giá­val; a helyi közösségekben végzett, aprólékos és türelmes munkával. Könnyebb megmondani, mivel lehet fo­­koz­­ni az ellentéteket: a szegények és kisebbségi csoportok kriminalizálásával, az egyedi káros, hibás cselekedetek általánosként feltüntetésével, a szegregáció jogosságának elismerésével és intézményesítésével.

– Mindennek ma kevés jele. Annál több az elutasításnak. Hova vezet ez?

– A társadalmi következmények közé tartozik – a szorongás, az agresszivitás, a konfliktusok gerjesztése. Kutatásunk alapján elmondhatjuk: azok, akik jobban tartanak a romáktól, konfliktusaik során inkább választják az agresszívabb megoldást, míg azok, akik kevésbé tartanak a romáktól, inkább konszenzuskereséssel oldják meg saját problémáikat.

– Minél nagyobb településen él valaki, minél magasabb az iskolai végzettsége és a jövedelme, annál több mindentől fél. Melyek ezek a félelmek, és hogyan alakulnak ki?

– A félelmeket is egy ötfokú skálát használva mértük; arra kértük a válaszadókat, mondják meg, mennyire tartanak különböző népcsoportoktól, a romáktól, az araboktól, de megkérdeztük azt is, tartanak-e az amúgy nem is létező pirézektől. Feltettük a kérdést: okoz-e félelmet az adóhatóság, a bíróság, a kormány, a Magyar Gárda, az önkormányzat vagy a rendőrök. (Az eredményeket lásd ábránkon.) A félelmek erősen összefüggnek a társadalmi távolságtartással, a romák és nem romák közötti vélt ellentétekkel és az imént már említett kon­flik­tus­megoldási stratégiákkal is.

– Két olyan kérdést is feltettek, ami a miniszterelnök által kezdeményezett szociális konzultációban is felbukkan. Megkérdezték, segélyt vagy munkát adnának-e a szegényeknek, illetve, hogy a segélyt pénzben, természetben, például élelmiszer formájában, avagy vegyesen adnák-e. Mire jutottak?

– Egyrészt arra, hogy nemtől, életkortól, jövedelmi helyzettől és etnikai hovatartozástól függetlenül az emberek dolgozni akarnak, több munkahelyet teremtenének, a segélyezést nem tartják kivezető útnak a szegénységből. Másrészt a szegények támogatásának módjában a válaszolók megosztottak: ugyanannyian mondják azt, hogy a segélyeket pénzben adják a rászorulóknak, mint amennyien a természetbeli juttatásokat illetve a vegyes megoldásokat részesítenék előnyben.

– Kíváncsiak vagyunk, milyen válaszokat kap majd a kormány ugyanerre. Mindenesetre a kirajzolódó politika egyre világosabb: a jobb körülmények közt élőket, az „érdemeseket” támogatják, a szegényeket pedig nehezebb helyzetbe hozza. Mi lesz ebből?

– A következmények világosak: a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, az ellentétek, félelmek, előítéletesség és konfliktusok erősödése. Már jó néhány éve mondogatják többek között a kutatók is, hogy a gettósodás ijesztő méreteket ölt, ma már nem csupán településrészeket, hanem egész falvakat, kistérségeket is érint. A mi kutatásunk is alátámasztja: ezeken a helyeken a gyerekek szegénysége is kiterjedtebb, helyzetük reménytelenebb. Ezeknek a gyerekeknek a többsége nagy valószínűséggel olyan alacsony iskolai végzettségű munkanélküli felnőtt lesz, aki nem sok erővel fog rendelkezni sorsa megváltoztatására. A társadalom legnyomorúságosabban élő csoportjai, vagy legalább a gyerekeik reménytelen helyzetükből csak hatékony közpolitikai beavatkozásokkal tudhatnak kimozdulni.

 

Tausz Katalin 1950-ben született, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense. Számos könyv és cikk szerzője a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és a társadalmi kirekesztés témájában. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!