Ha politikáról van szó, szeretünk végletekben gondolkodni: bal vagy jobb, a kettő között áthidalhatatlan a szakadék. Márpedig ez koránt sincs így. Van ugyanis középen egy, a két oldaltól elhatárolódó, de viszonylag jelentős réteg – ez derül ki az MTA Társadalmi Kutatóközpontjának a napokban megjelentetett Politikai tükör című kiadványából. Az „integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban” című kutatás (kutatásvezető: Kovách Imre) keretében 2015 tavaszán készült felmérésből kiderül: a társadalom relatív többsége politikai beállítódását tekintve középen helyezkedik el, ám másfélszer többen találhatóak a jobb-, mint a baloldalon. De kik azok, akik a centrumban állnak, és hogyan lehet őket megszólítani?

„Van egyrészt egy rendkívül bizonytalan tömeg, akik talán kevésbé tudnak tájékozódni a világ dolgaiban. Bizonytalanságuk mellett pedig bizalmatlanok is, nem bíznak meg a politika intézményeiben és a politikusokban sem. Másrészt van egy olyan, a politikában jól tájékozódó, de a preferenciáit titkoló tömeg is, amelyik tudatosan tartja magát távol a politikától. A bizalmatlanság bennük is nagyon erős” – magyarázta Szabó Andrea, a könyv egyik szerzője. Ez a két csoport középen, a centrumban helyezkedik el, de vannak olyan kisebb rétegei, amelyek talán egy kicsit közelebb állnak a mai, mainstream baloldali politikához, vélik a kutatók. De hogy pontosan kit választanának, azt nem lehet tudni. Az önmagukat középre sorolók aránya a fiatalok, valamint a 30–39 évesek körében jelentős, és a centrumhoz tartozók az átlagosnál magasabb arányban találhatók az alacsonyabban iskolázottak, azaz a legfeljebb szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők körében. A preferenciájukat titkolók aránya a legfiatalabbak és a legidősebbek körében volt átlagot meghaladó, míg felülreprezentáltak a legfeljebb 8 osztályt végzettek körében, és többnyire a nehezebb helyzetű, rosszabb körülmények között élő, alsó társadalmi osztályokból kerülnek ki.

„Az biztos, hogy a pártok elkötelezett szavazói között egyre mélyül a szakadék. De ez nem jelent ideológiai címkéket, mert ideológiailag azt, hogy valaki jobb- vagy baloldali elköteleződésű-e, Magyarországon meglehetősen nehéz megmondani” – fogalmazott Gerő Márton, a jelentés másik szerzője. Bár a mostani kutatás ezekre az ideológiai kérdésekre nem fókuszált, korábbi felmérésekből az derül ki – a többség, ha definiálni kell a jobb- és a baloldalt, elsősorban pártokat (Fidesz és MSZP), másodsorban személyeket (Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc) társít a fogalmakhoz.

„Mivel ezek néppártok, amelyeknek széles spektrumot kell lefedniük, a fogalmak elmosódnak. Amit látni lehet, az az, hogy a magyar társadalomban nagyon erős az igény a rendre. Némileg ugyan fontossá vált, hogy az embereknek legyen beleszólásuk a közügyekbe, emellett kiemelkedően fontosak a materiális értékek (vagyis a megélhetés), szemben az univerzálisakkal (mint például a szólásszabadság). De kulcsszerepe a rendnek van, és az ma a legerősebb, aki ennek a társadalmi rendnek a látszatát fel tudja mutatni” – emelte ki Gerő Márton.

Mindezt egy olyan közegben, ahol a magyar társadalom kevesebb mint fele ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a demokrácia minden más politikai rendszernél jobb. Leginkább az alsó-középosztály, illetve a még rosszabb körülmények közt élők azok, akik elégedetlenek a helyzetükkel, a rendszerrel és annak minden intézményével szemben is kritikusak, de ez a nagyfokú elégedetlenség erős passzivitással társul. Kilátástalannak ítélik saját helyzetüket, és nem hisznek abban sem, hogy javíthatnának rajta – nem is tesznek semmit, hogy elégedetlenségüket tiltakozásba fordítsák, mert ennek sem látják értelmét. Főként kistelepüléseken élnek, ahol a polgármester kezében olyan hatalom van (elsősorban a közmunka révén), amely végtelenül kiszolgáltatottá teszi az embereket, tovább növelve az elkeseredést, ezáltal a passzivitást is. Így zárul be az ördögi kör. A kevésbé elégedetlenek esetében viszont megfigyelhető az aktivitásnak legalább egy bizonyos foka – ők azonban főként egyetemisták, budapestiek, értelmiségiek és középosztálybeliek.

Nagy kérdés ezek után, merre húz a bizonytalanok és a titkolózók szíve, ki az, aki eléri az ingerküszöbüket. A baloldali pártok a vidéki, kistelepülési választókhoz jóformán el sem érnek (szemben például a Jobbikkal), beszorultak Budapestre, így társadalmi beágyazottságuk gyenge. Volt egyfajta felfutásuk, amikor megvolt a remény egy összefogásra, ezt azonban mára elvesztegették, és a választók némileg bele is fáradtak a várakozásba. A bizonytalan rétegnek (amely a kádárista értékekben még valamelyest hisz) erőt és identitást kellene mutatniuk, ám e tekintetben jelenlegi baloldali pártok rendkívül gyengének mutatkoznak – vélik a kutatók.

Ellenben a Fidesz még mindig képes egy emberrel, Orbán Viktorral megkötni szavazóit. Benne ugyanis megvan az a karizma, ami képes a kormányzóképességet és a rendet sugallni, legalábbis retorikai szinten bizonyosan, bár ideológiailag a kormánypárt is ingadozik időnként. Azt a 2,2 millió embert, akikre a Fidesznek szüksége van ahhoz, hogy hatalmon maradjon (márpedig a választási rendszer átstrukturálásával ez számukra elég), bizonyosan meg lehet így szólítani, ezért számukra a középen lévő, ideológiailag elkötelezetlen tömeg bevonzása nem létszükséglet.

Érdekes helyzetben van e tekintetben a Jobbik, bár egy ideig úgy tűnt, hogy a menekültkrízis számukra hozhat szavazókat, végül a Fidesz kifogta a szelet a vitorlájukból, ráadásul a szélsőséges, radikális eszmékkel szemben a magyar társadalom többsége még mindig elutasító. A Jobbik nem tudja lemosni magáról a radikalizmus jelszavát (bár tettek erre kísérletet a 2014-es kampány idején, aminek érezhető is volt a hatása, hiszen növekedett támogatói körük), alapvetően azonban a magyar társadalom még mindig tart az erőszaktól és mindattól, amit egy radikális párt magával hozhat. Így jelenleg a Jobbikban sincs benne a potenciális váltópártszerep.

Ami azonban a kutatókat is meglepte, az a passzívizmusból és a pesszimizmusból egyáltalán nem következő hihetetlen mértékű civil összefogás, melyet a menekültkrízis hívott elő a társadalomból. „Az adatokból ez a szokatlan megmozdulás nem volt kiolvasható. Viszont rávilágított még egy fontos problémára, amit régóta ismerünk, és ami az utóbbi időben egyre nagyobb mértéket ölt: a politikusok, illetve a politika teljes elutasítottságára. Az önkéntesek többször is hangsúlyozták, hogy semmi közük egyetlen párthoz sem, ez pedig tovább erősítette azt a képet, miszerint, ha bármihez hozzáér a politika, azt megfertőzi” – magyarázta Szabó Andrea. Annyira irtózik és fél a magyar a politikától, hogy amennyire csak lehet, távol tartja magát tőle – ennek oka a kutatók szerint a múltban keresendő. „Azt tanultuk meg, hogy a hatalom az egyén szempontjából veszélyes lehet, mert vissza tud élni vele, adott esetben utánam tud nyúlni, el tudja venni az egzisztenciámat. Ezért inkább nem konfrontálódom a hatalommal, így gondolkodik ma a magyarok többsége. És ennek a gondolatiságnak a megváltoztatására tudatosan nem is törekedett egyetlen politikai párt sem az elmúlt 25 évben, mert előnyt tudtak kovácsolni belőle” – véli Szabó Andrea.

Hogy a mostani adatokból megmondható-e, mit hoz a jövő? „Bár ezt természetesen nem tudjuk megmondani, de jelen állás szerint, ha a Fidesz fenn tudja tartani ezt a megosztó, félelemkeltő politikát, akkor vélhetően nem lesz ellenfelük 2018-ban. A Jobbiknak most újra meg kell találnia, a baloldalon egyelőre versengés folyik. Az MSZP és a DK versenyez a vezető erő pozíciójáért, eltérő stratégiákkal. A DK valójában egyszemélyes párt, de Gyurcsány Ferenc – egyébként Orbán Viktorhoz hasonlóan – erőt sugárzó politikus, aki kicsit liberális, kicsit balközép, kicsit demokratikus politikával kísérletezik. Csakhogy a baloldali szavazók többsége is inkább rendpárti, ezért a jelenleg inkább hallgató MSZP-ben keresi a megszokott értékeket, a múlt megszokott ideológiai hátterét” – magyarázták a kutatók. Csakhogy nekik viszont nincs arcuk, akit a párthoz lehetne kötni, nincs erő, lendület, ami a kormányzóképesség irányába mutathatna.

A többi baloldali párt egyelőre keresi magát, számukra 2018 sorsdöntő lehet abból a szempontból, hogy egyáltalán fenn tudnake maradni. Ha sikerül felépíteni néhány karizmatikus személyiséget, ha kiépül egy hálózat, találnak témákat, amik megszólítják a társadalmat, akkor lehet keresnivalójuk a politikai palettán. De erre már nagyon kevés az idő. 2016-ban még lehet ezzel szöszmötölni, 2017 viszont már a kampány éve. Ha addigra nem sikerül erőt mutatni, akkor 2018-ban is elmarad a változás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!