Részeg herceg, ronda királylány - Salgótarjáni riport

Az ország legkisebb megyéjének fővárosa ritkán kerül bele a hírekbe. Ha igen, akkor is legfeljebb a bűnügyi vagy a sportrovatba. Ez persze nem egészen igaz, tudniillik négyévente egyszer minden politika iránt fogékony újságolvasó rácsodálkozik, ahogy a szocik és a Fidesz néhány szavazatnyi különbséggel gyapálja egymást Salgótarjánban. Ilyenkor, de csakis ilyenkor, úgy tűnik, valódi tétje van annak, ki irányíthatja az ország legszegényebb megyeszékhelyét. Azt a várost, amelynek iparűzésiadó-bevétele tavaly mindössze 1 milliárd 19 millió forint volt, viszont a legtöbb – 3000 – munkanélkülivel „büszkélkedhet”.

„Ez valamikor tényleg meseszép kisváros volt, de hogy az milyen lehetett, arra már csak a legöregebbek emlékeznek – meséli Laci barátom, aki tősgyökeres tarjáni, újságíró és mindenkit ismer. – Van az a dal, tudjátok, egy punkbanda énekli: Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány – na, ez itt pont ilyen.”

Volna itt egy probléma

Ha valaki Salgótarjánban él, nagyon ritkán találkozhat polgármesternél magasabb rangú személlyel. Kivéve persze, amikor választások vannak. Mert ilyenkor még a vasgyári telepen is államtitkárok grasszálnak. Nem nagyon feltűnően, de azért lássuk be, nem egyszerű három autóval, sötét öltönyben elvegyülni a nép között. Czibere Károly szociális államtitkárt is csak azért vesszük észre, mert vagy öten kísérték (a megyei fideszes választmányi elnök, egy képviselő, egy lelkes operatőr kézi kamerával, egy riporter és Simon Tibor, a fideszes jelölt). Az államtitkár láthatóan érdeklődve hallgatja a jelöltet, aki éppen azt ecseteli, mennyibe kerülne a régi vasgyár területének rekultivációja. Onnan nézve, ahol állunk, az egykor prosperáló üzem udvara leginkább egy pristinai szeméttelephez hasonlít. Abban mindketten egyetértenek, hogy csak a talaj rendbetételéhez minimum hárommilliárd forintra volna szükség, és akkor még nem kezdtek semmit a területtel. „Jó napot az uraknak! Volna itt egy probléma” – bukkan fel a semmiből Erzsi néni. A vörös hajú, hatvanas asszonyról hamar kiderül, hogy harminc éve él a telepen, van férje, két gyereke és két unokája. Viszont egyre kevésbé lehet itt élni, mert „mindenféle emberek költöznek be a meghalt öregek házaiba, akik aztán tönkretesznek mindent”. A probléma jogosságát egyetlen öltönyös sem vitatja, és megígérik Erzsi néninek, hogy amint lehet, intézkednek. Simon Tibor azért csendben hozzáteszi, hogy ezek a házak magántulajdonban vannak, és a tulajdonosokkal nem könnyű bármit kezdeni.

A telepet a századforduló környékén építették a tulajdonosok a vasgyárban dolgozó munkásoknak. Rang volt itt élni, olyannyira, hogy amíg a gyár működött, sorompó őrizte a telep bejáratát. Azóta a házak pusztulnak, amelyiknek csak bérlője volt (és nem tudta fizetni a minimális bérleti díjat vagy a közüzemi számlákat), abból kirakták a lakókat, az ablakokat bedeszkázták. Már csak a buldózerre várnak.

És hogy mit hoz Simon Tibor a választóinak, ha nyer? Pénzt, paripát, fegyvert. De leginkább munkahelyeket. „A közmunkaprogram bázisán, arra építve, de azt meghaladva kell új munkalehetőségeket biztosítani az ittenieknek” – mondja, hallhatóan nem először sorolva azokat a jótéteményeket, amiket csak ő hozhatna el a városnak. Lesz ezenkívül új főiskola és fedett buszmegállók. És persze eltüntetik a szocik által a konszolidáció után felhalmozott több mint egymilliárdos hiányt. Simon egyébként úgy szerepel a saját plakátjain, mint „az egyetlen megoldás”. Amikor arról érdeklődünk, hogy ez pontosan mit is jelent, azt mondja, arra kell voksolni, akinek a legnagyobb az érdekérvényesítő képessége.

„Lobbierőre van szükség ahhoz, hogy a fejlesztési forrásokból minél többet meg lehessen szerezni, és a jelöltek közül nekem van a legszorosabb kapcsolatom a kormányzattal.” Ezt Czibere államtitkár is alátámasztja. Meg korábban Kövér László, Lázár János, Németh Szilárd… Az összes fideszes nagyágyú, aki csak megfordult a kampányban, azt emlegette, hogy a tarjániaknak egyetlen esélyük van: a fideszes jelöltet támogatni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter például minden köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy „ha a kormány nem segít Salgótarjánnak, akkor a következő években csődbe fog menni”. Kövér házelnök úr pedig nemes egyszerűséggel azt mondta: „a salgótarjániaknak nem szabad hibázniuk”.

A tarjániak eddig is igyekeztek nem hibázni. Hat évvel ezelőtt például a fideszes Székynére szavaztak, lett is országzászló, leburkoltak néhány teret, és megújult a kálváriadomb. A szocialista Dóra Ottó 2014-ben brüsszeli pénzeket ígért – mert az világos volt, hogy a kormánytól egy renitens, szoci város nem sok jóra számíthat. A pénzek nemigen jöttek, ő maga pedig tavaly decemberben rövid betegség után elhunyt. Utódja – ideiglenesen – Fekete Zsolt alpolgármester lett, a mostani ellenzéki jelölt. „A szocik se csináltak semmi különöset, de legalább nem is hibáztak nagyot” – mondja Laci.

Kupleráj, kocsma, semmi

Salgótarján – bár alig 10 kilométerre van a szlovák határtól – szinte semmit nem profitál az átjárható uniós határokból. Se a busz, se a vonat nem megy át itt a határon. Munkaerő- áramlás sincs nagyon, tekintve, hogy nincs munka sem, amire az erő áramolhatna.

A vasgyár és az üveggyártás megszűnt. Működik ugyan a Salgglas Zrt., amelyik a világ vezető autómárkáinak is szállít üveget, de évek óta nem találnak megfelelő mennyiségű és minőségű mérnököt. Aki volna, nem szívesen jön ide, helyben pedig nincs képzés.

A város egyetlen valamirevaló szállodája, a Karancs már vagy tizenöt éve zárva van. Annyi pénzt egyik jelölt se mer ígérni, amennyivel ki lehetne mozdítani a várost a jelenlegi állapotából. „Ha Simon nyer, legfeljebb annyi pénzt tud szerezni, amivel a vegetálást biztosítja – állítja István, aki talán inkább Feketére fog szavazni, de még nem tudja biztosan.

– Volt egy barátom, a kilencvenes években kuplerájt működtetett a városban. Aztán tíz év alatt csődbe ment, pedig gyönyörű ukrán lányokkal dolgozott. Én már akkor mondtam, hogy Salgótarjánnak vége van. És most nézze: már a kocsmák is bezárnak. Mutasson egy várost, ahol kocsmát zárnak be!”

Apropó, kocsma. A Fáy utcai Tajga kocsma előtt, egy kissé megkopott vörös csillagokkal sziporkázó pitypangot formázó köztéri műalkotás (Kiss Imre, 1985) árnyékában zöld pólós férfi sörözget. Láthatóan nem siet sehová. „Még nincs munka, talán majd áprilisban. De akkor se itt, hanem legfeljebb Pesten. De inkább Németországban.”

Azt mondja, kőműves, és már évek óta csak akkor jön haza Salgótarjánba, ha odakint nincs meló. Itt már évek óta nem volt semmi – teszi hozzá. Amit leginkább fájlal, az az, hogy ha itthon van, akkor se nagyon tud mit csinálni. Volt egy kedvenc helye, de az tavaly bezárt. Innen meg egy kilométerre van a legközelebbi dohánybolt. Bent a városban. Hogy kire fog szavazni? Hát az MSZP-re, mindig rájuk szavazott, már ha éppen itthon volt.

Salgótarjánban a fénykorban több mint ötvenezren éltek, most alig harmincezren. Aki tehette, elment, a város képtelen volt idekötni a minőségi munkaerőt, legyen az értelmiségi vagy szakmunkás.

„Az adósságkonszolidációnál buktunk el mindent” – vázolja a város jelenlegi helyzetének eredetét Fekete Zsolt. A balos polgármesterjelölt szerint a Székyné vezette város nem ébredt fel időben. „Annak idején minden fideszes város még az adósságrendezés előtt bevásárolt: földeket vettek viszonylag nyomott áron, beruházásokat finanszíroztak, mert tudták, hogy az állam úgyis kifizet mindent. Mi meg büszkén mondtuk, hogy alig volt adósságunk. És maradtunk benne a nyomorunkban.”

Simonék előszeretettel kampányolnak azzal, hogy bezzeg a mostani szoci városvezetés a konszolidáció után is adósságot halmozott adósságra. Fekete Zsolt ezt azzal magyarázza, hogy egyre kevesebb működési támogatást kapnak, nem csoda, hogy nő a hiány. „Mi azt javasoljuk, hogy most konszolidálják a várost, és engedjék meg, hogy valódi, munkahelyteremtő és megtartó beruházásokat indítsunk. Bővíteni kellene a vendéglátó-ipari iskolát: kellene egy tanszálló és egy tanétterem. Önálló főiskola? Az nem reális, inkább egy oktatási központot építenénk, ahol főiskolák indíthatnának kihelyezett képzéseket.” Amúgy – mondja – neki Simon Tibivel nincs baja, rendes fiú, a feleségével évekig együtt dolgozott, amikor a szociális bizottságot vezette. „Amikor kezdtük a kampányt, leültünk Tibivel meg a többi jelölttel, és kimondtuk, hogy ennek a városról kell szólnia, nem a politikáról. Aztán minden borult, mert az országos politika beleszólt.”

Bár lapzártánkig nem tudni, hogy a miniszterelnök elmegy-e a kampány utolsó napján Salgótarjánba (gyaníthatóan inkább nem), az összes valamire való pártvezető tiszteletét teszi – tette – itt. Az ok egyszerű: a Fidesz nem engedhet meg magának Ózd, Veszprém és Tapolca után még egy buktát. A baloldal pedig bizonyíthatná – két évvel az országos választások előtt –, hogy igenis létezik még, ha máshol nem is, de itt, az isten háta mögött feltétlenül. (Egyébként a kampányban bevetnek minden sikeres baloldali polgármestert: a szegedi Botka Lászlót, az ajkai Scwarz Bélát vagy a főváros 13. kerületének egyeduralkodóját, Tóth Józsefet.) És a vasárnapi választás eredménye hatással lehet az MSZP-ben mostanság induló országos tisztújító folyamatra is.

Apropó, baloldal! Tudták, hogy két Munkáspárt is van? Pedig igen. A Vajnai-féle csapat Feketét támogatja, de a másik, a Magyar Munkáspárt önálló jelöltet indít. Nem is akárkit. Thürmer Gyulát, Magyarország leghosszabb ideje regnáló pártelnökét egy ház tetején csípjük el, éppen saját óriási molinójának zsinórjai között nyilatkozik a helyi médiának. Thürmer on the roof. Azt cáfolja, hogy fideszes megrendelésre osztaná meg a baloldalt, de azt nem, hogy nagyon nem ért egyet a szocikkal. Igaz – állítja –, a Fidesszel sem. Szerinte Salgótarjánnak olyan erős, karizmatikus, országosan ismert vezetőre volna szüksége, aki országos üggyé teheti a tarjániak problémáit. Na, ő pont ilyen. „Legyünk konkrétak – mondja –, egy év alatt teremtsünk 8600 munkahelyet. Csináljunk önkormányzati útjavító céget és építsünk sertéstelepet és egy kis vágóhidat! Kicsiben kell kezdeni” – foglalja össze a programját néhány percben. A realitásokkal tisztában van, a harmadik hellyel tulajdonképpen elégedett is lenne. Egy realista kommunista.

El innen

Nem igaz, hogy Salgótarjánban minden szürke. Éppen hazafelé indulunk, amikor a helyiérdekű buszmegállóban csókolózó ifjú punkokba botlunk. Nem, még nem választhatnak, csak tizenhat évesek, de ha választhatnának, akkor se tudnák, kire szavazzanak – mondják. Egyet tudnak biztosan: ha betöltik a tizennyolcat, elhúznak innen, és legfeljebb látogatóba jönnek haza. Kérdezem, ismerik-e azt a számot, hogy Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány? Naná, vigyorodik el a fiú, és folytatja: De néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány. Basszus, ez nem jutott eszembe! „De nem nálunk” – mondja a srác, és felugrik a buszra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!