Még a rezsicsökkentést is sikerült összehozni az 1848-as forradalommal
a miniszterelnöki beszédben.
A Jobbik ellen tiltakozókat nem engedték az állami főméltóságok közelébe.
A paksi paktum ellen tiltakozókat viszont leköpdösték.
Tegnap reggel a metrón kokárdaszépségversenyt is rendezhettek volna. Egyesekről lerítt, azt hiszik, a magyarság fokmérője a kokárda nagyságával van összefüggésben. Jól jártak a zászló- és kokárdaárusok: sorban álltak 300–600 forintos portékáikért. Egy hölgy azonban felháborodva közölte: a Kossuth téren minden fele ennyibe került.
Az eddigi évekhez képest megváltozott a Múzeumkertben tartott megemlékezés színpadképe. A színpad ugyanis a Múzeum körúton állt, a Múzeumkertbe pedig csak a kiváltságosok, és rossz nyelvek szerint a 800 forintos órabérért tapsolók mehettek be, akik a lépcsőn állva fokozták az ünnep fényét. Az érdeklődők az Astoria és a Kálvin tér felől érkezhettek, a múzeum előtti, elkerített részbe csak a VIP-vendégek mehettek be.
A lépcsőn állók egy-egy prominens érkezésekor azonnal tapsolni kezdtek. Az állami ünnepségen a „Tisztelet a bátraknak! Március 15.” molinót a múzeum oszlopaira feszítették ki, a kivetítőkön pedig lengyelül feliratozták a későbbi beszédet. Tíz óra után érkeztek a lengyel barátok a Kálvin tér felől, zászlókkal, molinókkal („Magyar barátaink, védjétek meg keresztény alkotmányotokat az EU ateizmusától! – Jézus Krisztus – II. János Pál pápa”). A sokezres tömegben magyar, lengyel és székely zászlók lengedeztek, némelyiket narancssárga lufi díszítette. A várakozás perceit kihasználva, a tömegben fideszes aláírásokat gyűjtöttek a lelkes önkéntesek. Épp megjegyezte egy mellettem álló, hogy milyen csatornaszagot hoz a szél, amikor bejelentették: érkezik Orbán Viktor. A miniszterelnök a Nemzeti Múzeumból kilépve egy manöken kecsességével vonult lefelé a lépcsőkön. Az Arany János-szobornál egy pillanatra eltűnt. Találgattuk, melyik oldalról kerüli meg a szoborcsoportot. Majd előbukkant, nekünk jobbról, integetett, s nagy taps közepette kezdett bele húszperces beszédébe, amely inkább volt kampánynyitó, mint ünnepi megemlékezés. Lengyel barátainkat köszöntötte először, magyarul idézett a lengyel himnuszból. Majd, már a második percben aktuálpolitikai kérdéseket taglalt. Később Márait idézett, Petőfivel Erdélyezett és április 6-át sorsdöntőnek nevezte. Beszédében kijelentette: „Ma, 166 év után felkapaszkodunk a márciusi magyarok vállára, látható, hogy egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk, amelyen, ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. Olyan országgá válhat, amely képes megállítani a magyarság fogyását, és nem hagyja, hogy folyton kizsebeljék, mindenkinek munkát ad és lehetőséget a boldogulásra.” Hozzátette: A magyar nemzet rendkívüli teljesítmények lehetőségét hordozza magában. Majd azt mondta, a magyarok 1848-ban „beleszerelmesedtek” március 15-be, és „azóta sem akarnak kiszerelmesedni belőle”. Frappánsnak szánt fordulattal sikerült belekevernie a rezsicsökkentést is az ünnepi szónoklatba, így: bár a Nemzeti dalban nem mutatna jól az a szó, hogy rezsicsökkentés, de azt „könnyű belátni, hogy éppen úgy, mint ma, akkor, 1848-ban is az igazságtalan és méltánytalan terhek csökkentése volt az első és legfontosabb feladat”.
Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseinek felsorolása után alig félreérthető módon fordult rá az ellenzékre: „Forradalmainkat idegenek szokták leverni külföldről, de olyanok is akadnak mindig, akik belülről segítik őket: labancok, muszkavezetők, pufajkások. Mindig vannak, akik lovas rohamot és kardlapozást vezényelnek a békés polgárokra. Ők a szabadság, a szabadságunk ellenségei.” Végül azt mondta, Magyarország az elmúlt négy évben azért teljesített jobban, mert egységes volt, sőt „ma Európában a legegységesebb ország, amely egy új korszak kapujában áll. Ma olyan időket élünk, amikor a gyenge és a gyáva nemzeteknek nincs jövője, mert széthullnak. Magyarország bebizonyította a világnak, hogy ez az erősek és bátrak nemzete, noha a magyarokon kívül senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen.” A folytatáshoz is erő kell, ahhoz pedig egység, „ma az egység neve pedig április 6-a, a sorsdöntő választás napja” – tette egyértelművé Orbán Viktor, miről is szólt ez a március 15-i beszéd.
A tömeggel sodródva egy asszony meghatódva azt mondta, először hallotta Orbánt élőben beszélni, de örök emlék marad számára. Egy másik, látva a sajtóbilétámat, azt kiabálta: az újságírók a legnagyobb bomlasztók. De aztán mindenki sietősre kapcsolt, tudták, narancssárga riasztás van érvényben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
