Van az országban közel 300 ezer szavazópolgár, akiről lényegében megfeledkeznek a nagy pártok. Őket nem célozza meg semmilyen kampány, nem fogalmaznak meg számukra üzeneteket, politika alatti rétegként tekintenek rájuk. Pedig szoros versenyben akár el is dönthetnék a választási küzdelmet. Vidékiek, városiak, férfiak, nők, jobb- és baloldali érzelműek – romák.
Elmegyek szavazni. A meggyőződésem szerint szavazok. Nem adom el a szavazatom se konzervért, se másért. Nem fotózom le a szavazólapomat senki kedvéért mobillal. – Felháborodnánk, ha ilyen instrukciókkal terelnének minket az urnák felé. Vannak azonban olyan mélyszegénységben és teljes kiszolgáltatottságban élő romák, akiknek legfőbb állampolgári joguk gyakorlását különböző politikai erők próbálják befolyásolni. Ők a társadalomnak azon rétege, amelyet semmilyen üzenettel nem szólítanak meg a pártok, több ezer potenciális szavazó, akiknek csak a kampány nemtelen része jut. Számukra fogalmazta meg Setét Jenő roma polgárjogi aktivista a helyes szavazásra buzdító 10 pontját, amely a Facebookon kering és amelyből idéztünk.
Egy másik, roma civilszervezetek által pár hónapja indított kampány, a Ne regisztrálj!, úgy tűnik, sikeres volt – várhatóan 20-25 ezer roma fog feliratkozni a nemzetiségi listára (és fosztja meg magát a lehetőségtől, hogy országos listára adja le a voksát), hogy egy mandátumot biztosítson képviselője számára. „Mondanám, hogy ez a mi sikerünk, de inkább hatalomtechnikai fogás eredménye – mondja Setét Jenő. – Az volt az előzetes félelmem, hogy jelentős tömegeket fognak beterelni az előzetes regisztrációba, de úgy tűnik, hogy a minimálisan szükséges létszámot mozgatta csak meg a Fidesz-szövetséges Lungo Drom, a fennmaradó 60-70 ezer biztosan mozgósítható jobboldali szavazót a pártlistára voksoltatják majd.”
Nem csak a jobboldal számíthat biztos szavazatokra a választásra jogosult romáktól, Setét Jenő szerint az oldalpreferenciák hasonlóan alakulnak körükben is, ahogy a többségi társadalomban, jellemzően a közhangulatnak megfelelően voksolnak. Az aktivista egy, a 2000-es évek elején megjelent Ladányi János és Szelényi Iván által készített kutatásra és saját tapasztalataira hivatkozva állítja: a romák szavazási hajlandósága magasabb az össztársadalmi arányoknál, az utolsó két választáson 64 százalékuk szavazott, és várhatóan most is ennyien voksolnak majd. Krekó Péter politológus viszont azt gondolja, manapság (már csak marginalizált helyzetük miatt is) a többségi társadalomnál jóval alacsonyabb lehet azoknak a romáknak a száma, akik részt vesznek a választásokon. Közülük is sokan válnak áldozatául a helyi politikai erők játszmáinak, ahogy fogalmaz: politikai prédákká váltak, akiknek felvásárolják a szavazatait – erre az elmúlt években, különösen az időközi választásokon jócskán volt példa. Nagy valószínűséggel ez történt 2012-ben Tiszavasváriban is, ahol szervezetten utaztatták a roma szavazókat.
Közmunkásoknak tartott eligazításon elhangzó fenyegetésekről, lefotóztatott szavazólapokról, buszon „leszállított” választókról tud mesélni Setét Jenő is, aki azonban nem győzi hangsúlyozni: tévedés ezeket a jelenségeket a romák egészére érvényesnek tekinteni, mert szerinte annak ellenére, hogy nem kapnak célzott ígérteteket, igenis sok a tudatos szavazó. Így gondolja Horváth Aladár is, aki több mint 20 éve politizál. Korábban baloldali pártokban, most pedig „sajátjában”, a Magyarországi Cigány Párt listavezetőjeként. „Sokáig elleneztem az etnikai alapú politizálást, de mára nem maradt más választásunk. Háromszor adtunk bizalmat a jobboldalnak, háromszor a baloldalnak, de még nem adunk sosem bizalmat magunknak, most jött el az idő, hogy visszatérjünk a korábbi cigány szolidaritáshoz.” Az országos listát állító cigánypárt, amely öndefiníciója szerint nem pusztán etnikai, hanem réteg- és érdek-képviseleti párt kíván lenni, összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat, már csak azon aggódnak, hogy elfogadják-e azokat.
Azt gondolja, hogy ha sikerül a roma szavazók nagy részét megmozgatniuk, akár a parlamenti küszöböt is elérhetik, de reális célként a 2-3 százalékot célozzák meg programjukkal, melynek főbb elemei a földosztás (mottójuk: otthont a hazában), a legelmaradottabb települések felzárkóztatása, a szegregált területen dolgozó pedagógusok bérének megemelése és a romák foglalkoztatásának „kikényszerítése”, valamint az állami szintű rasszizmussal szembeni határozott kiállás. Üzeneteiket a személyes megkereséseken túl internetes csatornákon kívánják átadni, kiemelten foglalkoznak az első választókkal: őket népszerű roma popsztárok segítségével szólítják meg.
Krekó Péter szerint bár az etnikai alapú pártok Magyarországon soha nem voltak sikeresek (még azokon a településeken sem, ahol a romagyilkosságok történtek, vagy ahol a Magyar Gárda masírozott) a külföldi példák, például a bolgár parlamentbe bekerült roma–török párt esete, azt mutatják, hogy van létjogosultsága az ilyen szerveződéseknek, legalábbis a régióban. Nyugaton, ahol a különböző társadalmi csoportok, így a kisebbségek is kapnak célzott kampányüzeneteket, nincs ekkora igény az etnikai alapú pártokra.
A hazai kampányok összemosó jellegükből fakadóan nem érik el a roma választók ingerszintjét, a rezsicsökkentés például nem mond annak semmit, akinek a házában nincs villany és gáz. De rezisztensekké is váltak sokan a pártok mondanivalójára, úgy érzik, hogy a helyzetükön úgysem változtat belátható időn belül a politika.
A pártok leginkább két okból nem tesznek ígéreteket roma szavazóiknak: hogy azok később ne legyenek behajthatóak, és hogy más, cigányellenes választókat ne veszítsenek. Krekó Péter szerint az erős romaellenes hangulat és ezzel összefüggésben a Jobbik térnyerése viszont erősítheti a romák politikai aktivitását.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
